A szétlőtt Lánchíd felnagyított képe

Október harmadika szerdára esett 1945-ben. Ezen a napon kora délelőtt szállt le a mátyásföldi reptérre az az amerikai katonai repülőgép, amely a háborús főbűnösök első csoportját hozta Magyarországra. Tizenegy embert: Bárdossy Lászlót, Imrédy Bélát, Szálasi Ferencet, Endre Lászlót, Jaross Andort, Gömbös Ernőt, Kunder Antalt, Reményi-Schneller Lajost, Hellebronth Vilmost, Kassai-Schallmayer Ferencet és Szöllősi-Naszlykácz Jenőt.A repülőtéren sokan várták őket, legfőképpen Péter Gábor, a politikai rendőrség főnöke, de ott voltak a korabeli híradó tudósítói is, kamerákkal felszerelkezve. Az ország lakosságának a „nemzetvesztők érkezéséről” többek között így számoltak be: „… halad Budapest felé a tizenegy aljas, sötét lelkű gonosztevő, akik nyakló nélkül szolgáltatták ki országunkat a náci terrornak, a náci önzésnek... Kár, hogy a rabszállító kocsiból nem léphetnek ki, és nem láthatják azt az elvetemültek, hogy mi lett Budapestünkből, mivé tette az ő gonoszságuk ezt a gyönyörű várost.Milyen drámai, történelmi fordulat! Az Andrássy út 60. alatt volt a nyilasok fő fészke, a Hűség Háza. Ez a ház most a demokratikus rendőrség fő hivatala.”Már megkérdezésük napján megkezdték a háborús főbűnösök kihallgatását. Sorra bevezették őket a politikai rendészeti osztály vezetőjének szobájába. Itt, az íróasztal mögötti falon a felrobbantott Lánchíd erősen felnagyított képe függött. Az első kérdés általában ehhez a képhez kapcsolódott. Péter Gábor megkérdezte a bevezetettől, mit szól ehhez a képhez, mi jut erről eszébe. A többség sajnálkozott, mentegetőzött, összetört, esetleg könnyezni kezdett. Imrédy Béla miniszterelnöknek, a Magyar Nemzeti Bank egykori első emberének válasza azonban olyan volt, hogy aki akkor hallotta, egy életre megjegyezte. Felelete mindössze három szóból állt: „A pillérek épek!”Amikor rábukkantam erre a mondatra, elgondolkodtam, mit jelent. Professzorom, Balogh Sándor történész azt mondta, csak akkor foglalkozzam a háborús bűnösök témájával, ha meg tudom fejteni az üzenetét.A helyes válaszom talán még nincs meg, de az biztos, hogy a dátum kapcsán érdemes és érdekes újra elgondolkodni a háborús főbűnösökről és pereikről. A második világháború után valamennyi országban vitákat váltott ki a felelősségre vonás kérdése, annak mikéntje, s ez a polémia azóta sem csitult. A bűnösök felelősségre vonását különböző nemzetközi szerződések is előírták, kötelezővé tették. Már az 1943. októberi moszkvai értekezleten – még javában folyt a háború – megállapodtak arról a három nagy (Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió) képviselői, hogy büntetni fognak. Ezt követően a téma minden nagy hármas értekezleten, konferencián szóba került, különböző elképzelések láttak napvilágot, végül abban egyeztek meg, hogy létrehozzák a nemzetközi bíróságokat, pontosabban a Nemzetközi Katonai Törvényszéket (Nürnberg és Tokió), de emellett az adott országban elkövetett bűnökért az adott országban kell megtörténnie a felelősségre vonásnak.Magyarországot az 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti szerződés már kötelezte a háborús bűnösök felelősségre vonására.S az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. január 25-én már közzé is teszi a 81/1945. sz. rendeletét a népbíróságok felállításáról (ez alapján születik majd meg 1945 szeptemberében az 1945. VII. tc.). Az e rendelet alapján hozott ítélet szerint már egy héttel később, február 3-án akasztottak az Oktogonon, két egykori keretlegényt, Szívós Sándort és Rotyis Pétert. Tudatosan hajtották végre az akasztásokat nagy nyilvánosság előtt, hangsúlyozva, sugallva ezzel a büntetés népítélet jellegét.A későbbiek folyamán megalakult a Népbíróságok Országos Tanácsa (első tárgyalását április 10-én tartotta), s sorra folytak le a háborús vagy népellenes (a kettő között különbséget tettek a jogalkotók) bűnökkel vádolt személyek elleni perek. A legnagyobb érdeklődést és izgalmat azonban az úgynevezett fő háborús bűnösök tárgyalásai jelentették, s ezek a perek váltják ki azóta is a legtöbb vitát, indulatot.Az első ilyen per Bárdossy László ellen folyt. Bárdossy László Teleki Pál öngyilkossága (1941. április) után külügyminiszterből vált miniszterelnökké, s tizenegy hónapig viselte ezt a tisztséget. Az első eszembe szökő gondolat: Teleki Pált elismeri a magyar történetírás, külpolitikai alapvetését átgondolja, elemzi, az őáltala választott embert többnyire elítéli.Második gondolat: Bárdossy László pere látványper (Schmidt Máriától kölcsönözve), amelyben egy személyen keresztül kívánják bíróság elé állítani az egész Horthy-rendszert, a magyar úri középosztályt, politikai vezető elitjét s annak legfőbb célját, a revíziót, a történeti Magyarország helyreállításának eszméjét. Ezzel elérkezünk az egyik legkényesebb kérdéshez, hisz a revízióval, a határok megnagyobbításával – merem leírni – mindenki egyetértett a „Csonka-Magyarországban”. De! Predesztináció-e ez? Olyan eleve elrendelés, amely a döntéshozókat örökre felmenti a rossz, katasztrofális döntéseik következményei alól? A szétlőtt Duna-hidak látványától, a második világháború elvesztésétől, az újjáépítéstől, a kitelepítésektől, attól, hogy az elkövetkező generációknak az épületek, a hidak már csak funkcionálisan létezzenek, de hiányozzanak róluk a stukkók, az aranyozás? (Pedig megvoltak, meg tudták csinálni azokat az ősök.)És mégis! A védekezés esélyét meg kell adni! Ha eleve halálra ítélek valakit, aki pedig nem volt más, mint az ország első embere, értelmes, tehetséges ember, aki – úgy vélem – nem akart eredendően rosszat hazájának, ha ezt egy bíróság megteszi avagy asszisztál hozzá, ha a védekezést merő formalitássá degradálja, ha a vádlottnak esélye sincs arra, hogy befolyásolja a végső döntést, akkor a koncepciós perek egyik ismérvével találjuk magunkat szemben. A cél ilyenkor a politikai, ideológiai ellenfél bírósági úton történő „kiiktatása”, megsemmisítése.Mire alapozza Bárdossy a védekezését? Egy régi törvényre, amelyet senki, egyetlen nemzetgyűlés, parlament sem helyezett hatályon kívül.A magyar törvényalkotók 1848-ban úgy ítélték meg, hogy a miniszterelnököt és minisztereit a felelősségre vonásban is illessék meg különleges jogok. Erre szolgált az 1848-as III. tc., amely előírta, hogy ezen személyeket csak külön erre a célra felállított parlamenti bíróság vonhatja felelősségre, kétharmados többséggel.E rendelkezés érvényét a magyar törvényhozás újra és újra megismételte, fenntartotta. Legutoljára az 1926. XII. tc.-ben, az Országgyűlés felsőházának ismételt felállításával. Tehát nagyon fontosnak, alapvetőnek ítélték meg ezt a törvényt sok évtizeden keresztül. Ezzel szemben megalkották az 1945. VII. tc.-et a „népbíráskodás tárgyában”, amely viszont azt mondta ki, hogy bárki felelősségre vonható, „… aki a magyar népet ért történelmi katasztrófa okozója” volt, mi több, akkor is felelniük kell cselekedetükért, ha „a cselekmény befejezésének időpontjában fennállott törvényes rendelkezések alapján az büntethető nem volt”. Ezzel viszont utólag tesznek büntethetővé cselekedeteket.A kérdés számomra az, hogy krízishelyzetben, lelkileg és valóságosan is a „padlón”, figyelmen kívül lehet-e hagyni a sokszor megerősített törvényeket? Mire predesztinál a múlt és mire a háborús vereség?Nézetem szerint pontosan az ilyen válságos pillanatokban kell leginkább a történelemhez, a kollektív emlékezethez fordulni, ilyenkor van szükség leginkább a jogrend, a törvények betartására. Mert ha ilyenkor a törvényeket is felrúgjuk, akkor mi marad?Sajnos Magyarországon úgy vonták felelősségre a legfőbb tisztviselőket, hogy annak törvényessége (az 1848. III. tc. miatt) megkérdőjelezhető. (Már most jelzem, egészen más a bűnösség és más az ennek megállapítására szolgáló jogi eszköz.) Igen valószínű, hogy az előző törvény alapján is megállapították volna ezen emberek felelősségét.Az alapkérdés tehát az, hogyan ítéljük meg Bárdossy Lászlót és politikáját.Bárdossy 1945 áprilisában elmenekült „szeretett országából” és Svájcba ment. Politikai menedékjogot kért, ezt azonban a svájci hatóságok megtagadták tőle. Kiutasították az országból, mint olyan személyt, aki tetteiért felelősséggel tartozik. Svájc után Németország amerikaiak által megszállt zónájába került. 1945 októberének elején kiadták őt ezen hatóságok az akkori Magyarországnak. Vagyis a „Nyugat” ilyen értelemben egyetértett Bárdossy és minden kiadott (Imrédy, Sztójay stb.) felelősségre vonásával. A kérdés legfeljebb az lehet, hogyan kerülhette el a felelősségre vonást a korszak névadója, Horthy Miklós avagy az úgynevezett Habsburg főhercegek (István, József)? S hogyan nem kerülhette el ezt például Bárdossy?Bárdossy perével tudatosítani kívánták, hogy az új rendszer gyökeresen szakítani akar a múlttal, s az új rendszer a másik elítélésén, bemocskolásán (sajnos!) keresztül az új éra legitimitásának megteremtésére is törekszik. Nem élhetnek egymás mellett ezen gondolatok, eszmék és emberek, az új csak a másik elit elpusztításával kerekedhet felül. De jó lenne egyszer történelmünk folyamán az alkotásba vinni annyi energiát, mint ellenfelünk legyűrésébe, olykor megsemmisítésébe, nem feledve, hogy a számonkérés nagyon fontos.Bárdossy maga is tisztában volt avval, hogy számára nincs mentség, ez a bíróság halálra fogja őt ítélni. Ő tehát már az utókornak beszélt, annak védte meg intellektusával, nyelvtudásával, érvrendszerével, hitével a személyén keresztül támadott rendszert. Képes volt arra, hogy vezéregyéniséggé, „hőssé” váljék, de kár, hogy ez miniszterelnökként, politikusként nem sikerült neki. Bárdossy az általa el nem ismert népbíróság előtt már nem az életét, az egzisztenicáját, a karrierjét védte, hanem a végső lényegét, a meggyőződését. Sziporkázóan szellemes volt az előzőektől (fizetés, karrier stb.) függő bíráival szemben. Bárdossy László volt az első országosan ismert politikus a népbíróság előtt, s történelmi küldetésének tekintette, hogy hirdesse ezen bíróság illetéktelenségét. Mint mondotta: „Mint külügyminiszter és miniszterelnök két ízben tettem esküt arra, hogy az érvényes magyar törvényeket tiszteletben tartom... ez kötelez arra, hogy a Budapesti Népbíróságnak és a Népbíróságok Országos Tanácsának ügyemben való ítélkezése ellen óvást emeljek, s kötelez arra is, hogy minden perbeli cselekménytől, mint amilyen a fellebbezés, kegyelemkérés, tartózkodjam.”Fontos megvizsgálni azt, melyek voltak a Bárdossy László ellen felrótt konkrét vádpontok.Először is azzal vádolták Bárdossy Lászlót, hogy 1941 áprilisában, Teleki tragikus halála után Magyarország részt vett a Jugoszlávia elleni támadásban, és ezáltal visszafoglalta a Délvidék egy részét. Másodszor azért, mert Magyarország belépett a Szovjetunió elleni háborúba, harmadszor azért, mert hadba léptünk az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia ellen. Felrótták neki azt is, hogy 1941 folyamán „állítólagos nem magyar illetőségű zsidók internálását nem igyekezett megakadályozni”, továbbá a zsidósággal szembeni jogfosztó intézkedéseket (itt elérkeztünk a revízió mellett a másik kulcsfontosságú, ámde félt kérdéshez, a zsidóság és a magyarság viszonyához, ha egyáltalán különválasztható e kettő), továbbá a zsidósággal szembeni jogfosztó, diszkriminatív intézkedéseket. Vádpontként szerepelt még az 1942–1944-es tevékenysége, főként az újvidéki vérengzések, továbbá hogy részt vett a Szálasi Ferenc által kezdeményezett, úgynevezett Nemzeti Szövetség megszervezésében.Kétség nem fér hozzá, a vádaknak van igazságtartalmuk, de nem kevés a vádiratban a csúsztatás és a tudatos elferdítés sem.Néhány példa. A vádiratban és nem kevés szakkönyvben, tankönyvben is úgy szerepel, hogy a Jugoszlávia elleni támadással megsértette az ezen állammal kötött örök barátsági szerződést. Márpedig ilyen jelzővel ellátott szerződés nem létezik. Jugoszláviával 1940 decemberében (a Corpus Jurisból is megtekinthetően) barátsági szerződést kötöttünk. Ez a hibás jelző Teleki – szerintem ál – búcsúleveléből terjedt el, és vált állandóan ismétlődő hibává.Sokan és sokszor meghányták-vetették a Szovjetunió elleni hadba lépés körülményeit, Kassa bombázását. Ami tény: Bárdossy nem üzent hadat a Szovjetuniónak, hanem bejelentette a hadiállapotot a két ország között. Ezt megtehette, mivel (a ki nem adott és felelősségre nem vont) Horthy Miklós őt erre felkérte. A kormányzónak pedig joga volt – az 1920. XVII. tc. alapján – magyar csapatokat az ország határain túlra vezényelni az Országgyűlés mihamarabbi, utólagos hozzájárulásával. Ne felejtsük el, hogy a felvidéki, illetve erdélyi területekért két fő vetélytársunk, az ekkor önálló Szlovák állam, illetve Románia már minket megelőzően belépett a németek oldalán a Szovjetunió elleni háborúba. Jogilag Bárdossy nehezen hibáztatható. Az más kérdés, hogy én ezt utólagos ismereteim birtokában rossz döntésnek tartom. Magyarország a területeit 1938 és 1941 között gyarapította, ez alatt az idő alatt képes volt kimaradni a háborúból. A háborúba való belépéssel pedig megindult a kudarcok és vereségek sorozata. (Ráadásul 1941 nyarán a németek sem „forszírozták” anynyira a magyar hadba lépést.) Azt pedig, hogy kik bombázták Kassát, egzakt módon bebizonyítani még ma sem tudjuk. De mi van akkor, ha tényleg orosz gépek támadták meg a szuverén Magyarországot? Horthy és Bárdossy ebből indultak ki, és bejelentették a támadás után a hadiállapotot. Bárdossy a tárgyaláson erről szó szerint a következőket mondta: „a hadiállapot beálltának megállapítása viszont annak a konstatálása, hogy a másik fél ellenséges, háborús cselekményt követett el. Ez utóbbi tehát eo ipso (puszta tény folytán – F. M.) ment minden szándéktól”.Bárdossyt, mint az előre várható volt, halálra ítélték. Kegyelmet – az előzőekben ismertetettek miatt – nem kért. Három dolgot kívánt élete utolsó napján: 1. „holttestét szülővárosában, Szombathelyen helyezzék örök nyugalomra”, 2. kivégzésekor ne kössék be a szemét, 3. ne kelljen letérdepelnie a kivégzőosztag előtt. Az utóbbi két kérését teljesítették az illetékes hatóságok. Az első kérésben foglaltakról nem tudok, nem sikerült kiderítenem, hol van Bárdossy László sírja.Nagyon izgalmas dolog volna áttekinteni a többi, úgynevezett háborús bűnös perét is, tárgyalásaiknak anyagát, de erre terjedelmi okok miatt nem vállalkozhatom.A háborús bűnösök perei, az azokból levont következtetések ma is irányt adók, értékmeghatározók. Nem tartom véletlennek, hogy ötvenöt évvel ezelőtt mindkét oldal képviselője, a kommunista párt bizalmát élvező bíró, Major Ákos és a polgári oldal egyik legmarkánsabbika, az Imrédy-perben népügyész Sulyok Dezső hasonlóan vélekedett legalább egy dologról, ami a háborús bűnösöket érinti. Nevezetesen arról, hogy e perek anyagát kötelezővé kellene tenni a magyar oktatásban. De! Az sem véletlen, hogy nem lett kötelező anyag, sőt valamiféle ködfátyol övezi mind a ma