Egy elmaradt vita helyett

Valaha Aczél György vitatkozgatott önmagával a fenti címmel ellátott kötetben, és teljes győzelmet aratott, mert a végén meggyőzte saját magát. Az Aczél-boyok azóta is szeretnek vitatkozni, főleg, ha partnerük nem szól egy árva szót sem. Ezért nem lep meg, hogy Demszky Gábor főpolgármester, pártelnökjelölt, egymillió szavazó csábítója, önjelölt miniszterelnök-kezdemény nem fogadta el Fodor Gábor kihívását – az ő érdemeinek elősorolásától most eltekintünk – egy nagyszabású nyilvános vitára. Majd vitáznak a tisztújító küldöttgyűlésen eleget, addig felesleges egymásnak esni, elpufogtatni a legnyomósabb érveket.Demszky nem hátrált meg, ő igenis szeret és tud vitatkozni, szóváltásba keveredett ő már a rendőrökkel is, pedig azok igazán nem mesterei a skolasztikus disputának, de Demszkyt ez sem zavarta, hiszen az ő élete egy folyamatos vita, nyugodtan lehetne a jelmondata: Én vagyok az út, az igazság és a vita. (Ego sum via, veritas et vita.) Az más kérdés, hogy amióta főpolgármester lett, jobban kedveli a fent említett egyoldalú disputát, mert a vitapartner vagy ellenfél erősen akadályozza őt gondolatai összeszedésében, mondandója kifejtésében, kinyilatkoztatásai hirdetésében és az állandó mellébeszélésben. Különben is, ott a küldöttgyűlésen is csak a látszat kedvéért vállalkozik a vitára, hiszen a párton belüli támogatottsága nyolcvan-kilencven százalék, ez pedig oly elsöprő argumentum, amit lehetetlen überolni. Fodor tétova kísérletei a programok összevetésére és megmérettetésére azon naiv feltételezésen alapulnak, hogy Demszkynek van valami programja, holott neki egyenesen stratégiája van, ami – lássuk be – nem ugyanaz. Demszky nem is vesződik oly hiábavalóságokkal, mint egy pártprogram, amelynek előállítása hosszadalmas, munkaigényes – és amúgy sem érdekel senkit, hanem jó stratéga módjára kijelöli a hadászati célt, aztán durr, bele a közepibe. Demszky nem Fodort akarja legyőzni, hanem 2002-ben Orbán Viktort – amely alapállás valóban szükségtelenné tesz minden disputát, normális ember ezzel nem vitatkozik. Ha valakinek ez a fixa ideája, arra rá kell hagyni.Persze Fodort sem kell félteni. Az általa javasolt témák a pártpolitikába gabalyodott értelmiségi köldöknézés tipikus szellemi termékei. „Milyen Magyarországot akarjon az SZDSZ a XXI. században? Milyen legyen az a kormány, amelyben az SZDSZ meghatározó szerepet játszik? Milyen legyen az SZDSZ, amely alkalmas e célok megvalósítására?” Ezt a három kérdést akarta Fodor megtárgyalni, kár, hogy nem egészítette ki azzal, hogy hány angyal fér el egy tű hegyén... Lehet, hogy Fodor Gábornak vannak válaszai is saját kérdéseire, talán a Hogyan nem lettem pártelnök? című memoárjában egyszer elmeséli, de ez a távoli jövő eseménye lesz, amikor már rég eldőlt az igazán fontos kérdés: Magyarország milyen SZDSZ-t akar, s akar-e egyáltalán bármilyet is.Mindent összevetve, az SZDSZ csak nyerhet ezzel az elmaradt vitával. Nem áll a párt érdekében, hogy kiderüljön, kinek van igaza, az meg főleg nem, hogy mindenki előtt világossá váljon, egyiküknek sincs.