A balliberális oldal mindig eljut oda, hogy nem a versenyben akar részt venni, hanem zsűrizni akar. Az a bevett módszere, hogy az ellenfelet, akivel egyébként versenyeznie kéne, valahogy körön kívül akarja szorítani. Mindig is arra törekedtek, hogy a tömeget hergeljék és uszítsák, erről beszélt a Harcosok órájában Giró-Szász András korábbi kormányszóvivő. A műsorban szó esett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének minapi évértékelőjéről is.
Európa nem tudja kezelni a problémákat. Teljesen szétváltak egymástól a nyugat-európai választók érdekei és az Európai Unió érdekei. Nagyon nehéz meghatározni pontosan, hogy milyen érdekeket szolgálnak a brüsszeliek. Előre menekülnek, hogy minél később szembesüljenek a választóik azzal, hogy ők alapvetően elrontották azt az irányvonalat, amit például Európa gazdasági versenyképességéről gondolnak, vagy az ukrán háborúval kapcsolatban képviselnek
– hangzott el a műsorban.
Elindul a Tisza lecsúszása
Tarr Zoltán elszólásai kapcsán a volt kormányszóvivő azt mondta, hamarosan megkezdődik a Tisza Párt politikai lecsúszása, hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy Magyar Péter nárcisztikussága már nem fedheti el az alkalmatlanságukat.
Hamarosan kifullad a Magyar Péter-féle lendület, mert kiderül, hogy valóban nincsen csapata, vagy ha úgy tűnik, hogy van, akkor az egyik hülyeségeket beszél, a másik a Bokros-csomagot támogatja, a harmadik megszavaztatja a progresszív adót, és örül, hogy 80 százalékban azt támogatják
– sorolta. – Egyszerűen arról van szó, hogy egy államot, egy országot, egy nemzetet irányítani más, mint kritizálni az azt irányítókat. Nagyon keményen kell érvényesíteni nemzetközi porondon is a magyar érdekeket, erről a miniszterek tudnak a legjobban mesélni. Egy kicsit olyan ez, mint egy zenekar – mondta, hozzátéve, hogy ha a karmester nem érti a dolgát, akkor a zenekar tagjai nem tudnak összedolgozni.
A műsorban szó esett arról is, hogy a balliberális megmondóemberek, mint minden választás előtt, most is azzal házalnak, hogy a kormánypártok elhalasztják majd a jövő évi választást. Giró-Szász András szerint ez a viselkedés pontosan leírja azt, amiről addig beszéltek a balliberálisokról.
A volt kormányszóvivő kitért arra is, hogy Magyar Péter súlyos hibába esik, amikor azzal hitegeti a híveit, hogy biztosan kormányra kerül jövő tavasszal. A tiszás vezért nem érdekli, hogy másnap hogy érzik majd magukat az emberek, ha veszítenek.
Ez őrült nagy felelőtlenség. Mindenféle politikai felelősséget nélkülöző szereplési vágy, amit itt a mindennapokban látunk, ami csak és kizárólag róla szól és egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy az őt éltető emberekben milyen társadalmi problémák kerülnek felszínre, ha csalódniuk kell majd
– emelte ki.