Nem beszélnek a vereségről

Eljött november 7-e, az amerikaiaknak dönteniük kell, ki legyen országuk 43. elnöke. És még a sok-sok választást megélt, az amerikai politikáról mindent tudó elemzők sem mernek nyilvánosan jósolni, mi lesz a választás végkimenetele. A közvélemény-kutatások, a szakértői tanulmányok, az elektorok várható eloszlását latolgató számítások is mind azt sugallják: ez az utóbbi negyven év legkiszámíthatatlanabb végkimenetelű elnökválasztása. A két nagy párt jelöltje, George W. Bush és Al Gore ráadásul meg is nehezítették a politikai „jövőbelátók” dolgát. Menet közben mindkét jelölt többször is elrontotta már kampányát és néha csak a másik hibái miatt sikerült talpra állnia. Nyár elején azt hihettük, a szimpatikus, közvetlen Bush mellett labdába se rúghat a merev és tudálékos Gore. Később, a televíziós viták előtti időszakban már-már biztosra vettük: az intelligens és tapasztalt vitázó ízekre szedi a tájékozatlan és butaságokat beszélő Busht. Nem így lett. Az előválasztások idején, majd a két jelölt szemtől szemben folyó párviadalán az elemzők egyszer-egyszer már megpróbálkoztak a jóslással, ám az éppen aktuális „favorit” cserbenhagyta a rá tippelőket.Kétségtelen: Bush és Gore nem lennének tagjai egy képzeletbeli politikusi „dream teamnek”. Nem véletlen, hogy kampánystratégiáik igyekeztek vastag „sminkkel” eltakarni a jelöltek hibáit. Ez azonban nem mindig sikerült nekik. Gore továbbra is úgy mozgott a kamerák előtt, mint egy robot és nem tudott kibújni a mindent mindenkinél jobban tudó stréber diák jelmezéből. Bushnak pedig továbbra is gondjai akadtak bizonyos szavak kiejtésével és történelmi, földrajzi ismereteinek hiányát sem tudta pótolni néhány hét alatt. A jelöltek másik szerencsétlensége éppen az, ami az amerikaiak számára a legnagyobb szerencse: az Egyesült Államok gazdaságának kiváló állapota. A dolgokat leegyszerűsítve azt is mondhatnánk: Amerikának most olyan jól megy, hogy pusztán ígérgetéssel nem lehet megnyerni a választásokat. Nem véletlen, hogy még a Fehér Ház visszafoglalására készülő republikánus jelölt sem mert igazi gazdasági irányváltást ígérni. Ellenben mindketten „rávetették” magukat a Clinton-érában keletkezett költségvetési többletre. Azt szavakban már mindketten el is költötték. És ebben mutatkozott igazán különbség Bush és Gore elképzelései között.Nem valószínű, hogy bármelyik jelölt arra foghatja majd esetleges vereségét, mert nem értették meg adópolitikai, egészségügyi, avagy oktatási elképzeléseiket. Itt ezúttal kisebb nüanszokon múlik majd minden. Ezt mindketten tudhatják, hiszen politikusi családból származnak. Ismerhetik a vereség érzését is, hiszen mindketten tanúi voltak annak, amikor apáik alkalmanként elbuktak valamilyen választáson. Sőt nekik is voltak már korábban vereségeik. Amerikában azonban nem illik a vereségről beszélni. Az a győztesek országa és a harcot nem szokták feladni.