Szent Márton esete a libákkal

Meghíztak a tömött ludak, megforrtak az újborok! A magyar ember szerette, ha az ünnepi mulatság valamiképpen kapcsolódik az egyház által is kedvesnek tartott naphoz, mint például Szent Mártoné. A középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje nem véletlenül állt oly közel a magyarok szívéhez, hiszen Márton Pannóniában, Savariában született 316-ban, s megkeresztelkedése után püspökké lett.A legenda úgy tartja, még a rómaiak seregében szolgáló katonaként hasította ketté díszes köpenyét kardjával, hogy a fél ruhadarabot egy didergő koldusra teríthesse. S hogy miként hozta össze a népszokás a derék püspököt a ludakkal? A hagyomány úgy mondja, amikor püspökké akarták választani, zavarában elbújt a libaólba, ám a buta jószágok hangos gágogásukkal elárulták őt. Egy szó, mint száz, már a középkorban kötelezően ludat ettek névünnepén, s a XIV. századi krónikák tanúsága szerint Márton napja a tisztújítás, a jobbágytartozás, a fizetések lerovásának a napja is volt, valamint időjósló dátum. Ha Márton havat hozott, fekete karácsonyt ígért az idő, ha napfényes, hosszú őszben érkeztek Mártonhoz, hideg, havas tél közeledett. A szokásos libalakoma után alaposan megvizsgálták a lerágott csontokat, s messzemenő következtetéseket vontak le azok milyenségéből. A hosszú, fehér combcsont hosszú, kemény telet jelentett, a rövid, barnás színű természetesen kurta és sáros, hó nélküli hónapokat jósolt.S egy pajkos, termékenységi varázslással kapcsolatos szokás: Szent Márton napján a pásztorok vesszőt ajándékoztak a gazdáknak, mondván, ahány ága van a vesszőnek, annyit malackát ellik a disznó. Magyarországon különösen a Dunántúlon tartották meg Márton napját nagy bőséggel, a székesfehérvári csillogó bevásárlóközpont piacán ma is árulják a kofaasszonyok a hajnalban ressre sütött libafertályt – a negyedekbe vágott sült libát. Más vidékeken olyannyira a mulatságnak szentelték Márton napját, hogy egyenesen megtiltották a munkát. A Felvidéken az asszonyok nem mostak, nem teregettek, mert akkor elpusztult volna a jószáguk, tartotta a babona. Másutt ilyenkor fejezték be a szabadban való legeltetést, s utolsó napja volt a téli szezonra a cselédek megfogadásának is. A Márton-napi vásárok bizonyos vidékeken bállal zárultak a hamarosan sötétségbe boruló hónapok nyitányaként.A katolikusok persze templomukban is dicsőítették a szentet, aki számos oltárképen megörökíttetett – leginkább a megszánt koldussal egyetemben –, s a szegény családokat is megsegítették ilyenkor némi adománynyal, emlékezvén a derék Mártonra. Otthon, a hízott kacsa, hízott liba megkoronázta lakomához újbor dukált, majd kuglóf, kalács, rétes következett a terített asztalon. S nem tartotta vissza a mégoly buzgó katolikusokat sem, hogy Szent Mártonkor cigánybandát fogadjanak muzsikálni. A reformátusok ugyan nem ismernek szenteket, de a Márton-napi szokásokat ők sem negligálták. Már csak jó szokásként is szívesen követték a Márton-napi sült ludak fogyasztását.