A legfontosabbról

Az elmúlt évtized folyóiratokban megjelent cikkeiből állt össze a karcsú kötet. Az írások műfaja a szerző meghatározása szerint átmenet a meditáció és az esszé között. Meditáció, amennyiben a személy kísérletet tesz arra, hogy meglássa magában a közös emberit, Isten arcát; esszé, azaz a világ megszólítása e közös emberi lényeg szerint.„Nyugtalanító a tudat, hogy még nem mondtuk el azt, ami lényeges, ami a döntő, még nem találtuk meg azt, ami ránk vár” – szól a könyv elején mottóként a keresztény egzisztencialista filozófus, Karl Jaspers gondolata. Török Endre már sokat és lényegeset elmondott. A XIX. századi orosz irodalom tanulmányozása nem esztétikai kérdés volt számára. Dosztojevszkij és Tolsztoj alkotásaiban az ember valódi arca, a világ valódi természete tárult fel a kutatónak, s az összefoglaló mű, a Világtudat és regényforma nemcsak megkerülhetetlen Tolsztoj-monográfia, hanem az elmúlt fél század talán legjelentősebb magyar eszmetörténeti teljesítménye is. Az orosz íróktól tanulta meg, hogy csak a legfontosabb kérdésekkel érdemes foglalkozni, és azt is, hogy az Újszövetség nem kegyességi olvasmány, hanem lényegi felelet az embert foglalkoztató problémákra.A talán legkiüresítettebb fogalom, a szabadság, annak mibenléte és tartalma köré szerveződnek a Ki a szabad? kötet írásai. A szabadság a személy legszentebb adománya, amely egyúttal elviselhetetlen teherként nehezedik az emberre. A szabadság nem állampolgári jog, nem az államhatalom vagy a társadalmi formáció függvénye, hiszen az ember önmagának nem adhat szabadságot. „A szabad ember Isten által szabad, ekként gondolkodik és él, nem pedig az államhatalom akarata szerint, legyen az totális vagy a legjobb, ideális esetben parlamentáris demokrácia.” Az embert saját időlegessége figyelmezteti szabadsága korlátaira. Török Endre szemléletesen értelmezi a lehetséges életstratégiákat, magatartásformákat, jellemzi a mániákus, a reflektáló egyént és a lélek emberét. Elénk tárja a modern irodalom legfőbb hiányosságát, hogy a szabadságban csak a látványt, a botrányt képes felmutatni, elszakadva a Szent Ágoston-i eszménytől, amely a lélek felemelkedésének ábrázolásában látta a művészet feladatát.A tudós szerző napjaink sokat használt fogalmairól is véleményt nyilvánít, ám mindig felülemelkedve a napi szinten felkínált alternatíván. Beszél a hazáról mint ideológiák fölött álló lelki, nyelvi és kulturális közösségről; a globalizációról és a tőke uralmáról, amely „sem nem erkölcsös, sem nem erkölcstelen, független az erkölcstől. Ezért erősebb a politikai akaratnál.” És elénk hozza a század legvonzóbb példáját, akiben a modern kor hármas jelszava, a szabadság, egyenlőség, testvériség nem önmaga paródiájaként, hanem a másik emberhez alázattal viszonyulva jelenik meg: kalkuttai Teréz anyát.A kötet látszólag legmeglepőbb írása a szerelemről szól. Hölderlin verséből kiindulva – a szabadság és az időlegesség problémájához kapcsolódva – olyan ihletetten beszél Török Endre, hogy olyan élményt eddig csak a költészet kivételes pillanatai adhattak számunkra: „A szerelem lelki láng, mely a testet is lángba borítja, a testnek mintegy lelki átlényegülést adva. De éppen mert láng, éppen mert átlényegülés, s ezért valami sejtés is a transzcendens boldogságból, alig elviselhető az ember számára, akit az anyag rabságban tart.”(Török Endre: Ki a szabad? Kairosz, Budapest, 2000. Ára: 1200 forint)