Hűség

Érzelmeimmel és emlékeimmel játszva, egyszer csak észrevettem, hogy van egy szó, amelyrôl váratlanul, de elkerülhetetlenül Antall Józsefre asszociálok.Ez a szó a hűség.A köztünk lévô emberi-nagyságrendi különbség természetesen kizárja, hogy ez a képzettársítás az ô irántam tanúsított hűségébôl következne. Az én hozzá való hűségem pedig aligha idézhet elô ilyenfajta lelki áttűnést, s nem is érdemesíthetô figyelemre.Ha jobban belegondolok, mégis úgy érzem, rólam van szó, már-már a negyedik parancsolat értelmében. Ha már szüleink meghaltak is, valakit tisztelnünk kell, hogy hosszú életűek lehessünk a földön.Az én tiszteletemnek ahhoz a hűséghez van köze, amely változatlan értékekre vonatkozik, s nem kényszerült visszakozásra, mivel az arra érdemesült ember – szinte egyetlenként nemzedékembôl – nem csapott be, s cserben sem hagyott. Bár meghalt, nem lopott vissza tôlem semmit „az utolsó órán”. Rám maradt a hűség, amit a halottban nem kellett elsiratnom. *A Bibliában a Bölcsek könyvében áll ez a mondat: „Kinyilatkozás nélkül elvadul a nép.”A Prédikátorok könyvében pedig ez: „Aki erôszakkal keresi igazát, olyan, mint a herélt, aki egy szűz lányt akar megerôszakolni.”Antall József, mondják a magyar írástudók közül számosan, küldetéstudattal élt. S mivel általában az értelmiségiek csak saját küldetéstudatukat viselik el, ezt felróják neki. Pedig a küldetés (és a kinyilatkoztatás) lehetséges és létezhetô dolog egy olyan pillanatban, amikor egy nép, egy nemzet sorsa kockán forog. Ezeket a pillanatokat történelminek szokás nevezni, általában a jelenben nem tetten érhetôk, sôt elhanyagolhatók és lekicsinyelhetôk. Néha még akkor is, ha bennük Isten van jelen. Amikor Mózes lejött a hegyrôl, arca a Mindenható érintésétôl sugárzott, mégis voltak, akik kritikus szemmel figyelték, ahogy hozza a Kinyilatkoztatást. Az Aranyborjú láttán földhöz csapta a Törvényt. Egyenest Istentôl jött, ki mosolyoghatna rajta?Tudjuk-e, ki honnan jön, s ki az, aki küldte?Antall Józsefnek kétségkívül volt küldetése: létrehozni a jogállamot, helyreállítani a magyar történelem folyamatosságát, feltámasztani a nemzet hagyományait, lelkébe fogadni tizenötmillió magyart, az élet rendjébe visszahelyezni az egyházakat, ismét emberi értékké tenni a hitet.Az írástudók, mintegy létrehozva a fordított aranyborjút, minderre a nép nyomorúságának emlegetésével feleltek. De neki a szellemi újjászületésért, ebben az anyagi nyomorúságban is, mindent meg kellett tennie. Alkalmas volt rá. Valószínűleg mint elsô és egyedüli.Egy államférfinak – miként a komoly és szabad médiának – illendô arra törekednie, hogy mértékadó legyen. Az aktuális politikai ellenfelek – különösképpen egy változó rendszer zagyva, dúlt és hazug viszonyai között – általában képtelenek követni és helyeselni a mértékadót. Nagysága számukra semmi jót nem jelent, megtörni érdekük. Végül és mégis: csak az lehet mértékadó, aki emberi-politikai habitusával képes elérni, hogy ellenfelei közül egyre többen felismerjék és méltányolják lényét és teljesítményeit. Antall József esetében ennek most vagyunk tanúi. Ex-gyalázói közül némelyek úgy tesznek, mintha bizonyos értelemben etalonnak tekintenék. Kései dicsérôiben hátsó szándékok is munkálnak, de észrevehetô, hogy személyével kapcsolatban a méltányosság lassan-lassan felülkerekedik. Ha netán úgy látjuk, hogy az egykori chartások közül önmagát tagadja meg az, aki ôt méltányolni kész, tévedünk. El kell fogadnunk inkább, hogy a legtöbb politikai csoportosulásban – legyenek az idôk bármily megosztók és ostobák – akadnak tisztességes és normális emberek. Az aktuális politikai harcban indulatok és elôítéletek dominálnak; nem a baloldal dolga hirdetni például Antall József nagyságát, de az idô kétségkívül tisztítja az érzelmeket és vitathatatlanná teszi a tényeket. Ne viszolyogjunk hát, ha Demszky dicséri Antallt, higgyük inkább, hogy most szüksége van arra, amit a rendszerváltozás elsô magyar miniszterelnöke képviselt.A mértékadás évadja jött el.És éppen ez az, ami az antalli teljesítményben, lélekben és lelkiismeretben túlmutat mindenfajta pártszemponton, választási gyôzelmeken és vereségeken. A demokrácia egyébként is arra szolgál, hogy ne legyenek örökös gyôztesek és vesztesek, viszont arra is, hogy a különbözô értékek és értékrendek el ne veszszenek, hanem pártdiadaltól vagy gyásztól függetlenül a közerkölcsbe és közvélekedésbe beépüljenek.Már most biztosra vehetjük, hogy az antalli eszmény létünk részévé vált, még akkor is, ha szellemi örökségére semmiféle pártcsoportosulás vagy személy nem tarthat igényt. Mondjuk ki derűsen és nyíltan: varázslat volt az a három nehéz esztendô. A Bölcsek könyvére visszautalva: nem vadult el a nép. *Most pedig a másik idézet, amely az erôszakos embert a herélthez hasonlítja.Antall József ironikus kedélyű ember volt, nem pedig agresszív. A határozottságában rejtôzô szenzibilitás mély intellektusra és fogékony lélekre vall. Ezt a szenzibilitást minden vaddisznó bízvást gyöngeségnek és kényeskedésnek tekintheti.Valószínűleg mégis ez az, ami miatt Antall az elsô és egyetlen lett, hűségünk záloga. Aki nélkülözi azt, ami rá a legjellemzôbb volt, a kényes ízlést, a lelkiismeret érzékenységét, a jogrend már-már transzcendens tiszteletét, az lehet kitűnô politikus, szellemes debatter, megnyerô, döntésképes, gyôztes személyiség, de a hűség és az érzelem igazi mélységéig nem juthat el.Természetesen a hibáit is el lehet kerülni, s eközben nagyobb hibákba esni.Furcsamód, bár ellenzéke anno Antall Józsefet jobboldaliként kezelte, ma két olyan közismert, jobboldali politikus van jelen a magyar közéletben, akivel ô semmit sem tudott kezdeni, gyűlöletüket viszont mindmostanáig magára vonta. Ezek szerint Antall liberális volt? Azt kell hinnünk: igen. Valószínűleg ô volt az igazi konzervatív-liberális demokrata a századvégi Magyarországon. Hibáztassuk azért a baloldalt, hogy ellene hozta létre a Demokratikus Chartát? Átkozzuk ôket, mert nem tudták, hol a józan ész határa? Inkább mondjuk azt: hol van már a tavalyi hó. Hová tűnt a „véleményformálók” dicsôsége? Mivé lettek az írástudók kinyilatkoztatásai.Ô lett a gyôztes. Nem csupán egy választást nyert meg. Általa tagozódnak ma másképpen az értékek és erôk Magyarországon, mint 1989-ben.Ideologizált és historizált egy pragmatikus korban. Ez a vád érte mindig. Állítólag ebbe bukott bele. De értékei itt vannak velünk. Az a jó, amit ô gondolt. Úgy illik viselkednünk, ahogy ô viselkedett. Az a demokrácia, amit ô formált – álmaiban.