Kereszténydemokrata álmok

Sokan és sokféleképpen írtak Rapcsák András hódmezővásárhelyi választási győzelméről – a választási hadjárat hevében papírra vetettek sok ostobaságot is. A politikus, akinek 1990 óta zsinórban a legtöbbször szavaztak a választók bizalmat, nemcsak megjelenése, hanem példátlan kampányteljesítménye folytán is egyedülálló a hazai politikai életben, így joggal foglalkoztatja az elemzők képzeletét. A felfokozott érdeklődés annak is tulajdonítható, hogy az időközi önkormányzati és polgármester-választás – az ismert botrányos, már-már az alkotmányosság kereteit feszegető előzmények után – modellértékű a nagypolitikára nézve is: Vásárhely kicsiben maga az ország. Egy konkrét, a szómágia eszközeivel félreértelmezhetetlen helyzetben méretett meg, mit ér az ellenzéki sajtóhenger a helybéliek személyes tapasztalásaival szemben, illetve hogy a kampányoló Orbán Viktor vagy Kovács László szava nyom-e többet a latban.Egy lényeges szempont azonban rendszerint elsikkadt az értékelések során. Rapcsák ugyanis a Kereszténydemokrata Szövetség oszlopos tagja; a parlamenti Fidesz-frakcióban is ilyen minőségében ténykedik. Így tehát amikor a Fidesz a legreménytelenebbnek tetsző időkben, kétszeresen is kiállt Rapcsák mellett (egyrészt azzal, hogy még koalíciós partnerei ellenében is elindította; másrészt azzal, hogy a vásárhelyi Fidesz-csoportot is képes volt feloszlatni, hogy ezt meggyőződése szerint megtehesse), egyúttal a Kereszténydemokrata Szövetség mellett is kiállt. Amikor tehát Rapcsák a kisgazda-pszeudoszocialista ellenjelöltet maga mögé utasította, sőt a városi közgyűlésben is elsöprő többséget szerzett, azt is bizonyította: az MKDSZ az ezredfordulón sem elhanyagolható tényező a legnagyobb kormánypárt stratégiájában.Pedig a választás előtt számosan ostorozták azért Kövér Lászlóékat, hogy mindent (még a józan észt is) odavetnek, csak hogy „vásárhelyi emberüket” ajnározzák. A józan ész képzete azonban a jelek szerint más egyes bölcs publicisták fejében, mint a vásárhelyi kobakokban. S noha tisztában kell lennünk azzal, hogy az MKDSZ-ben nem csupa Rapcsák-formátumú tehetség politizál, azt is leszögezhetjük: az ellenzéki gondolkodók túl korán temették a Kereszténydemokrata Szövetséget, besorolván azt a Fideszbe olvadt, a polgári néppártban nyom nélkül feloldódó jobboldali politikai irányzatok közé. Miközben ugyanis kétségkívül tapasztalható a kormányoldalon egy, a hatékonyság által megkövetelt egységesülési tendencia (az ellenzék politikusai és propagandistái ezért is tesznek meg mindent az ezzel ellentétes, nem igazán átütő erejű törekvések feldicsérésére, egyedüli demokratikus útként való beállítására), sőt az MKDSZ-nek tételesen is szerepel a programjában a mérsékelt polgári pártunió – a szövetségnek nemcsak szervezeti, de elvi dilemmája is az: miként garantálható a Fidesz politizálásában hosszú távon a kereszténydemokrata értékválasztás dominanciája.A kérdés korántsem csupán a hívő emberek ügye: 2002-ben újfent terítékre kerülhet a szociáldemokrata és kereszténydemokrata felfogás gyakorlati tartalommal való megtöltésének kérdése, s az is, hogy alapértékein felül miként képes egyik vagy másik integrálni a társadalmi szolidaritás és a szabadelvűség speciális kívánalmait. („Harmadik erőnek” azért sincs reális esélye, mert hoszszú távon nem lehet a gombhoz varrni a kabátot.) A kereszténydemokráciának tehát várhatóan az eddiginél is nagyobb „piaca” lesz. Nem véletlen, hogy az MSZP-vel kokettáló morzsalék-KDNP is megvilágosodásszerűen felfedezte magában a keresztényszocialista elhivatottságot – igazán kár, hogy a Kovács–Giczy-frigy elhálására nem hívják meg a gyertyát tartani Lovas Istvánt, akit bohó ifjúként, a hatvanas években éppen keresztényszocialista párt alapítása miatt börtönöztek be az akkori szocialisták.A hét végén harmadik küldöttgyűlését tartja az MKDSZ, s ez jó alkalom arra, hogy megfogalmazza állásfoglalását „az emelkedő Magyarországról”. Alapvetően elégedettek, kisebb részben kritikusak azzal, ami 1997 óta történik, hiszen az alapállás változatlan: „Minden jóakaratú ember érdeke, hogy a Magyar Köztársaságban érvényre jusson a közjó, az emberi tisztesség, hogy gyarapodjunk anyagi és szellemi-erkölcsi értelemben egyaránt.” Úgy látják, egyre többen ismerik fel: a szolidaritás, a személy tisztelete, a család, a társadalmi igazság gyakorlati megvalósítása koronként eltérő megjelenésű, mégis örök értékek.Az említett értékek politikai érvényesítésének útját már három esztendeje megfogalmazták: „Valósuljon meg végre a hasonló gondolkodású politikai pártok szoros együttműködése. Követeljük: e pártok ne egymás ellen indítsanak jelölteket, hanem minden választókörzetben a nemzetért felelősséget vállalva közösen induljanak. Hisszük: egy ilyen összefogás eredményes lesz.” Az 1998-as eredmény ismeretes, az összefogás sürgetése azonban ma is időszerű. (Épp a Rapcsák-modell ugyanis azt jelzi: a helyi politika olykor képtelen szivárványkoalíciókra is hajlamos.) Úgy vélik, az idő őket igazolta: a három éve megfogalmazott konkrét követeléseik nagyrészt máris megvalósultak. Ezek némelyike – mint az esélyegyenlőség elérése, a szegénység elleni küzdelem – nem szorítható be egyetlen kormányzási ciklus keretei közé (ezért kell még egy polgári ciklus); a részeredményekben azonban az MKDSZ minisztereinek, államtitkárainak is jelentős szerepük volt. (A nevükhöz fűződik egyebek között a magzatok után járó adókedvezmény bevezetése, amely a korábbi várandóssági pótlék mai megfelelője.)A programpontok közül kiemelendő, hogy következetesen elhessegetnék a koalíció házatájáról a korrupt szerencselovagokat, „a politikai darazsakat”. Nagyra becsülik azokat a határozott lépéseket, amelyekkel a kormánypártok eltávolítják az erkölcsi alapelveknek és a tisztességnek híján lévő tagjaikat. Elítélik viszont azokat, akik önző pártérdekekből másokat rosszhiszeműen rágalmaznak. Egyértelműen kiállnak az üvegzseb mellett, elutasítva a Horn-érában hozott látszatszabályokat.Az MKDSZ kívánságlajstroma mögött érzékelhetően a nyugodt közélet vágya rejlik. A szövetség nem kertel: markáns módon a mérsékelt jobbközép pártok unióját szorgalmazza, elvégre a Fidesz az Európai Néppártban formailag is a kereszténydemokrata család tagja lett. Ha az unió most mégsem hozható létre, akkor úgy vélik: választóik érdekeinek leginkább a Fidesz, az MKDSZ és az MDF által állított közös jelöltek és listák felelnek meg. Meggyőződésük, hogy eme összefogás híveire marad a XX. század okozta sebek begyógyítása, hogy emelkedő nemzet lehessünk Európában.Ha Rapcsák meggyőző sikerére gondolunk, a kereszténydemokrata álom valóra váltása talán Hódmezővásárhely határain kívül sem reménytelen.