Tallózó

National RewiewAz Egyesült Államok vezető konzervatív hetilapja Republikánus huliganizmus címmel egy New York-i ügyvéd cikkét ismerteti, aki egyike volt azon floridai tüntetőknek, akiket a demokraták lefasisztáztak.A cikkíró elmondja, hogy olyan ügyvédi irodának a tagja, amelyik szakszervezeti tagokat és polgárjogi szervezeteket véd. Az irodában kapott egy e-mailt, amelyben kérik, segítse Floridában a republikánusok jogi védelmét. Brian McCarthy ezért utazott Miamiba. Három nappal később, november 22-én a szavazatszedő bizottság tagjai bejelentették, hogy a 655 ezer szavazatból csak 10 750 szavazólapot – az úgynevezett kevés szavazatot mutató lapokat – számolnak meg azt követően, hogy a floridai legfelsőbb bíróság elrendelte a kézzel történő átszámolás határidejének módosítását.A Republikánus Párt jelen lévő jogászai emlékeztették a szavazatszedő bizottságot, hogy ők maguk egy héttel korábban úgy döntöttek, csak ennek a tízezer szavazócédulának a kézzel történő, szelektív átszámolása a többi szavazót semmibe veszi. Az ügyvédek figyelmeztetése hatástalan maradt. A dolgok egyre rosszabb fordulatot vettek, amikor a szavazatszedő bizottság elhatározta, hogy tagjai a kézzel történő átszámlálást az épület 19. emeletén végzik el, ahol nem látja őket sem a sajtó, sem a nagyközönség, sem a kijelölt megfigyelők. Ez nemcsak a floridai törvénybe ütközött („minden kézi újraszámolásnak nyilvánosnak kell lennie”), hanem alapvetően tisztességtelen fordulatot jelentett. Így azután vagy harminc megfigyelő lifttel felment a 19. emeletre. A nyomukban újságírók haladtak, hogy magyarázatot kapjanak, miért zárták ki őket a szavazatszámlálásból. A republikánusok fele nő volt, több jogász, egy érsebész és néhány kongresszusi tisztviselő is akadt közöttük. Az elszigetelt kiabálás kórussá egyesült: „Lássuk a szavazólapokat!”; „Engedjék be a sajtót!”; „Állítsák meg a csalást!”; „Nincs igazság – nincs béke!” Néhányan leültek a padlóra, mások álltak. A városi tisztviselők az üvegfalak mögül néztek ki a tüntetőkre, és sokan mosolyogtak.Eközben a zsúfolt előtérben, a folyosón a demokraták ügyvédeinek és a választási tisztviselőknek szabad utat engedtek, és a felvonókhoz is akadály nélkül mehettek. Nem volt öklözés, rugdosás vagy huliganizmus, amit a New York Times, Joseph Lieberman, David Bonor és Paul Begala állított. Jerold Nadler „jó orra” „fasizmust” szimatolt a levegőben. Al Gore később „szervezett megfélemlítést” emlegetett. Ha már fasizmusról beszélünk, írja maró gúnnyal a cikk szerzője, „hat demokrata párti képviselő levélben fordult Janet Reno igazságügyi minisztériumához, felkérve a minisztériumot, vizsgálja meg, vajon jogunk van-e a szólásszabadsághoz, tekintettel a szervezett bűnözésre, a tiltott befolyásolásra és a korrupt szervezetekre vonatkozó törvény rendelkezéseire”.Senki sem panaszkodott a rendőrségnek, senkit nem tartóztattak le, és senki sem számolt be sérülésről. Hogy hangos volt a tüntetés? Hogyne. Erőszakos? Nem. Negyvenöt percig tartott a kiabálás, nevetés, taps. „Élveztük, hogy a törvényes eljárás és a szabadság védelmében tüntethettünk.” A tüntetők ezután az épület elé mentek, ahol már sok helyi Bush- és Cheney-támogató várakozott táblákkal a kezében. Ezután jött a hír, hogy a szavazatszámláló bizottság megváltoztatta a véleményét, és úgy döntött: megszakítja a szavazatok számlálását Miami-Dade megyében. Ekkor a protestálás örömmámorba csapott át. „Ünnepeltük, hogy az igazság győzedelmeskedett az Al Gore és Joseph Lieberman által indított, hetekig tartó politikai háborúban.”Nouvel ObsKuba: szex, salsa és illúziók címmel a baloldali francia hetilap beszámol a „jineterákról”, akik szállodák előtt és diszkókban arról álmodoznak, hogy egy találkozás megváltoztatja sorsukat. Csakhogy „a végzetnek vastag bőr van a képén”.Elva, Poly, Lucia. Lányok, akik megkérdezik az idegent, nem tudja-e, hány óra – avagy diáklányok salsakoncerten. Kubában a prostitúciónak száz arca van, de egyetlen neve sincs. A spanyol jinetából (női lovas) származó szó a lovaglás vagy a tánc képzetét kelti. Tágabb értelemben a „jineterizmus” a „boldogulást” és mindannak felfedezését jelenti, ami javíthatja a mindennapok életét.Batista idejében a karib-tengeri sziget úszó bordélynak számított. Castro hatalomra kerülése után bezártak a bordélyok, a prostitúcióra szakosodott bárok. A szexipar eltűnt egészen addig, ameddig a szigetet nem nyitották meg a külföldi turisták előtt. Attól kezdve Thaiföld és a Fülöp-szigetek után Kuba lett a világ legolcsóbb szextúracélpontja.1998 vége és 1999 eleje óta a kubai kormány megpróbál rendet tenni. Hatalmas razziákat tartanak, és ezrével küldik a lányokat a sziget távolabbi tartományaiba. Csakhogy ezek az intézkedések nem bizonyulnak kielégítőknek. A korábbinál diszkrétebben, de a jineterák továbbra is ott stoppolnak a Maleconon, azon a több kilométer hosszú bulváron, amely a tengerpart mentén húzódik vagy Miramar negyed pálmái alatt. Éjjel pedig diszkóba mennek, ahol a magányos külföldiek szórakoznak. A többségük másodállásban pillangó, hacsak nem éppen munkanélküli, netán diák. Vannak férjezettek, vannak, akiknek több gyermekük is van. Nem egy közülük elvált. Sokan jönnek vidékről, elsősorban szegényebb családokból, de a középosztályból is. És sokuk mesztic vagy fekete – fehéreket csak elvétve lehet látni. Igen változatos tarifáért végzik szolgáltatásukat. A díj harminc és száz amerikai dollár között mozog. A szigeten ötven dollár háromhavi átlagkeresetnek felel meg.Kubában a hivatásos prostitúció gyakorlatilag ismeretlen: illegális tevékenység, és súlyos büntetés jár érte. Ha valaki az utcán külföldit szólít le, több napra becsukják. Ennek komoly előnye van mindkét félre nézve. A férfi meggyőzi magát, hogy csupán felszedett egy lányt, míg a nőnek megvan a morális alibije. Mindezt elősegíti az, hogy a prostitúció nem koncentrálódik egy-két „forró” utcára. Az éj szépei éppen úgy a trópusi háttér részei, mint a titkos cigarettaárusok vagy az utcai zenészek. Az orvosok liftkezelők, a nyelvtanárok idegenvezetők, a mérnökök taxisofőrök. Ők is boldogulnak. Kubában a prostitúció robbanásszerűen megnövekedett azóta, hogy a Szovjetunió szétesett, és nincs, aki segélyezze a castróista államot.A fiatalok laza erkölcsűek, mind kevesebbet politizálnak. A munkanélküliség szüntelenül növekszik. Ehhez járul még a kubai gazdaság „dollárosítása”. 1993-ig tilos volt a kubaiaknak dollárt tartani. Mára gyakorlatilag fizetőeszközzé vált, és számos árucikk csak dollárért kapható. A fiataloknak pedig kell a tornacipő, baseballsapka és a trikó. Másoknak a gyógyszer és az élelmiszer, ami – a rizsen és a babon kívül – szintén csak dollárért szerezhető be. A nyomor lazítja az erkölcsöket.