Védelmi változások Magyarországon

A rendszerváltozás óta Magyarországon mind a három kormányzati ciklusban történtek kísérletek a honvédség átalakítására haderőreform címen, de túlzás nélkül állítható, hogy a jelenleg folyamatban lévő munkától eltekintve egytől egyig kudarcot vallottak. Az 1989-es szinthez képest a honvédség harcértéke a töredékére csökkent, morális állapota és tekintélye soha nem látott mélységekbe süllyedt, amint azt a közelmúltban lezajlott stratégiai felülvizsgálat is megállapította.Történt ez annak ellenére, hogy az ország biztonsági helyzete 1989 és 1999 között óriási változáson ment keresztül. A romániai véres hatalomváltás, a szlovéniai, horvátországi és boszniai háború, de a NATO-tagságunk kezdetén lezajlott szerbiai bombázás is súlyos biztonsági kockázatokat hordozott magában. A civil kontroll és a védelmi kérdésekkel kapcsolatos tájékoztatás hiányosságai miatt a mai napig csak részben kerültek nyilvánosságra azok az incidensek, amelyek ebben az időszakban a magyar állami szuverenitás megsértését eredményezték, és amelyek kezelésére a válságban lévő honvédség csak részben volt képes. Szakértők szerint paradox módon ebben az időszakban a béke csak óriási tekintélyvesztés árán volt fenntartható, ami viszont hosszabb távú és szélesebb értelemben vett külpolitikai következményekkel járt.Megfigyelők szerint a jelenleg folyó haderőreformot az eddigi kezdeményezések közül egyértelműen a legjobban készítették elő, és a legnagyobb politikai súllyal bír – ami természetesen nem jelenti azt, hogy hibáktól és késedelmektől mentes. A korábban meghirdetett, de a valóságban „elkent” racionalizálás ezúttal valóban megkezdődött, de csak a jövőben derül ki, hogy a megtakarított összegeket sikerül-e átcsoportosítani a prioritást élvező területekre. A rugalmasság, mozgékonyság és költséghatékonyság igénye ugyanis alapvető finanszírozási átcsoportosítást feltételez a kiképzés és a technikai korszerűsítés, illetve az ilyen követelményeknek jobban megfelelő haderő- és fegyvernemek javára. Csak egy példa: a kis mozgékonyságú szárazföldi tüzérség egy ilyen rendszerben természetszerűleg visszaszorul a minden időben és térben gyakorlatilag korlátlanul alkalmazható, korszerű légi tűztámogatással szemben. Nem véletlen tehát, hogy – főleg szakértői szinten – a legnagyobb mobilitású haderőnem, a légierő fejlesztésének szükségességét, illetve annak elsőbbségét hangsúlyozzák.A korábbi nagy létszámú, de egységeiben viszonylag kis harcértékű haderőt egy túlsúlyos, a honvédelem alapvető funkciójához gyakran nem kötődő apparátus, egyfajta „vízfej” vezette, amelynek leépítése, racionalizálása és integrációja a haderőreform kulcskérdése. A haderőreform feladata, hogy a honvédelmi célkitűzéseket – amelyekben a szövetségből fakadó feladatok is benne foglaltatnak – közvetlenül és hatékonyan szolgáló rendszerré alakítsa.A személyi feltételek meghatározása a haderőreform másik alapvető feladata. Itt a meglévő állomány szemléletváltásának kérdése, illetve a jövőben szolgálatot vállalók megfelelő szintű és szellemű kiképzése bír nagy jelentőséggel. A korszerűség igénye hosszú távon a hivatásos és szerződéses haderő irányába mutat, és ebben a politikai erők egyet is értenek, ugyanakkor érthető azoknak az aggálya, akik egy profi hadsereg társadalomtól való elidegenedésétől tartanak, így a középút keresése a haderőreform további szakaszainak feladata lesz. A vezető kormánypárt „nemzeti gárda” létrehozásával kapcsolatos kezdeményezése megfigyelők szerint alighanem ezt célozza.Az eddig megtett lépések reménykeltők, de további sürgős teendőket, nagyobb lendületet feltételeznek. Ezt hangsúlyozták egy közelmúltban tartott NATO-konferencia külföldi résztvevői is: úgy vélték, hogy meg kell szabadulni az elavult haditechnikától – lásd MIG–21-esek –, de a helyüket be kell tölteni a hadrendben. A légtér védelmének infrastruktúrája folyamatosan korszerűsödik, a NATO által finanszírozott reptérfelújítások éppúgy napirenden vannak, mint 2002-től a radartelepítések.