A csehországi médiaharc

Múlt év december 21-e óta tart az a csehországi médiaharc, amely már a nemzetközi közvélemény és az uniós integrációs intézmények figyelmét is felkeltette. Az események kavalkádjában és az ok-okozati összefüggések különféle magyarázataiban a külső szemlélő számára az lehet a leginkább világos, hogy a cseh közszolgálati televízió híradósai, hírszerkesztői fellázadtak saját vezetőik, elsősorban a televízió igazgatója ellen. A hírek és elemzések alapján az is könnyen tisztázható, hogy annak leváltását követelik.Ha szorosan a közszolgálati televízióban kialakult helyzetet és annak okait vizsgáljuk, akkor a 2000. év márciusáig kell visszamennünk az időben. Ekkortól kezdődött ugyanis az a folyamat, amelynek főszereplői a cseh parlament képviselőháza, a közszolgálati tévét felügyelő tévétanács (vagy kuratórium), és a gyakran leváltott és kinevezett tévéigazgatók. Tavaly márciusban a cseh parlamentben leváltották az addigi tévétanácsot, és figyelmen kívül hagyva a tévétörvény előírásait, tagjait új, politikai kulcs szerint nevezték ki aszerint, hogy mely párt mennyi mandátummal rendelkezik a képviselőházban. Az új kulcs szerint kinevezett tévétanácsban a legerősebb politikai pártok (a kormányzó szociáldemokraták és az ellenzéki főerő, a polgári demokraták) ezután folyamatosan politikai nyomás alatt tartották a tanácsot, különösen arra vonatkozóan, hogy ki legyen a tévé igazgatója.A tanácsra azonban az igazgató személyét illetően nemcsak a politikusok, hanem a szakmai érdekcsoportok (producerek, tévés dolgozók, reklámszakemberek) részéről is nyomás nehezedett. A tanács végül olyan személyt választott ki – a mostani lázadás okozóját, Jiri Hodacot –, aki szakmailag elfogadhatatlan volt, politikailag pedig a Polgári Demokrata Párt érdekei szócsövének bizonyult. Személyi döntéseivel a közszolgálati televízióban, különösen a hírműsorokban a két vezető párt támogatóit hozta döntési helyzetbe. Az új igazgató a híradások élére a Polgári Demokrata Párt vezetőjének tanácsadónőjét nevezte ki, aki a tiltakozók leghangosabbjait rövid úton elbocsátotta állásukból.A hírszerkesztők a televízió képernyőjén, híradás közben, és így valójában törvényellenesen tiltakoztak az új igazgató ellen, és leváltását követelték. Tiltakozásuk a szólásszabadság megsértésére és az új igazgató által gyakorolt kemény cenzúrára, valamint a tévétanács leváltására is vonatkozott. A hírszerkesztők tiltakozása sztrájkban erősödött fel, és kikerült a társadalom elé. A lázadók az új vezetést ignorálták, és megszállták a híradó központját, hogy az új hírigazgató ne tudjon elfogult és egyoldalú híreket sugározni. Ez olyan helyzetet teremtett, hogy a cseh közszolgálati tévé két híradót is sugárzott, vagy egyszerre, vagy egymás után. Az egyik a tévé igazgatóját támogató egyoldalú, a másik a lázadók igazát hirdető, ugyancsak egyoldalú híradás volt.Ezáltal a parlament, a tévétanács és a közszolgálati tévé vezetőinek belső harcai és az erről való politikai döntések kikerültek az utcára, ami működő parlamentáris demokráciában nem szokott a politikai kultúra pozitívumaként jelentkezni. Ráadásul a tiltakozók, a lázadók támogatására vagy elutasítására (tehát leggyakrabban egymás ellen) a hatalommegosztás legfelsőbb szintű képviselői is zászlót bontottak. A lázadók ellen léptek fel a két vezető párt (a szociáldemokraták és a polgári demokraták) vezető politikusai, így a miniszterelnök és a parlament elnöke. A támogatók közé a köztársasági elnökön kívül mindenekelőtt azok a politikai erők tartoznak, amelyek 1997 végén politikai okokból ugyancsak fellázadtak Václav Klaus kormányfő és az általa megvalósított korrupt és tekintet nélküli kormányzás és pártvezetés ellen. Akkori lázadásuk eredménye egy új jobboldali polgári párt létrejötte, majd az előrehozott választás megtartása (1998) volt.Az akkori lázadók és támogatóik elérték, hogy a cseh polgári jobboldal kettévált, és létrejött egy olyan blokk, amely a „Klaus-mentes” jobboldal esélyét villantotta fel. Ezek az erők – amelyek új jobboldali polgári pártként 1998-ban bekerültek a parlamentbe, s a soron következő politikai és társadalmi „lázadás”, azaz 1999. november 17-e utáni hetek tömegtüntetéseinek hatására növekvő népszerűségre tettek szert, a 2000. novemberi választásokon pedig biztató eredményt értek el – most kihasználták az újabb „lázadás” lehetőségét, és támogatásukról biztosították a sztrájkoló és tiltakozó hírszerkesztőséget.Amint az elmúlt évtizedben már számos esetben, úgy most is összeütközött az a két társadalomszervező értékrend és elvrendszer, amely a cseh társadalmat saját politikai vezetői által markánsan képviselt ellentétpárként megosztja. Ez nem más, mint a köztársasági elnök, Václav Havel és a hosszú évekig meghatározó és népszerű politikai vezető, Klaus egymással szemben álló nézetrendszere. Az előbbi a minél szabadabb és sokoldalúbb polgári kezdeményezéseken, a hivatalos politikától független, differenciált társadalmi struktúrákon alapuló polgári (civil) társadalom kiépítését tartja fontosnak és kívánatosnak a csehek számára, az utóbbi viszont tagadja, hogy szükség lenne a társadalomban ezekre a polgári kezdeményezésekre, hogy lenne külön civil társadalom. Klaus szerint ugyanis nincs szükség az állampolgár és az állam között bárminemű szervezetre, köztes polgári kontrollra, civil szervezetre. Ezért elviekben és a mindennapi politika szintjén ádáz harcot vívnak egymással, nyíltan és keményen bírálva egymás nézeteit. A tévések lázadását Havel a civil kurázsi üdvözlendő megnyilvánulásaként, Klaus pedig a parlamentáris demokrácia törvények által meghatározott játékszabályainak felrúgásaként értékelte. A két vezető politikus értékrendi vitája e válsághelyzetben a társadalomban is leképeződött, és a hírszerkesztők lázadása polémia tárgyává tette azt, hogy vajon törvényesen vagy morálisan kell-e eljárni a kérdésben, s hogy a kettő közül ebben a helyzetben mi a fontosabb.Vannak cseh elemzők (sőt maga a mostani cseh miniszterelnök, Milos Zeman is), akik mindazt, ami 2000. december 21-e óta a cseh közszolgálati tévével kapcsolatban történik, a Polgári Demokrata Párt mint a cseh polgári jobboldal egyik része, valamint a vele szemben álló polgári jobboldal másik része, a korábbi lázadók négyes koalíciója (4K) közötti politikai-hatalmi harcként értékelik. Az utca nyomását is kihasználó hatalmi harc tétje ugyanis az, hogy a következő képviselőházi választást a Klaus által vezetett vagy a Klaus-mentes polgári jobboldal nyeri-e meg.A cseh demokratikus intézményekre is számos deficit jellemző. A médialázadás éppen a közszolgálati tévé mint demokratikus intézmény súlyos hiányosságait tárta a világ elé.A hírszerkesztőség lázadásában a cseh közszolgálati média működését szabályozó rendszer problémái is kiütköznek. Az utóbbi hetek médiavitáiban a parlament, a tévétanács és a tévéigazgató kinevezésének joga közötti feszültségek csapódnak le. A cseh parlament képviselőházának ugyanis csak arra van joga, hogy a fent említett pártpolitikai kulcsok szerint a tévétanácsot kinevezze. A tanács azonban teljesen független szerv (és ebben az ügyben a maga függetlenségét igazolta is), amely maga nevezi ki és váltja le az igazgatót. Ebbe a parlament egyik kamarájának sincs beleszólása. Nem véletlen, hogy az utóbbi napokban a cseh képviselőház a médiatörvény módosításának lázában ég, ugyanis csak ezen keresztül nyúlhat hozzá a tévétanácshoz, a tanács tagjainak kinevezéséhez. A parlament közvetlenül nem dönthet a tévé igazgatójának leváltásáról vagy kinevezéséről, s a tanácsról való szavazás is hosszadalmas, több hónapig is elhúzódhat. A parlament csak felszólíthatja a tévé igazgatóját, hogy mondjon le, de semmi egyebet nem tehet. A teljhatalommal efölött a tanács rendelkezik.A parlamenti kapkodás, a tanács leváltásának hosszadalmas menete felszínen tarthatja azt a feszültséget, amit a tévések az utca nyomásának megszervezésével elértek. Az általuk képviselt hatalmi és szakmai érdekek ebben a pillanatban győzedelmeskedni látszanak, ami önmagában ugyancsak nem biztosítja a közszolgálati tévé függetlenségét, hiszen az azé lesz, aki ebben a hatalmi harcban győz. A helyzet bonyolultságát jellemzi az is, hogy a tévések a parlamentre gyakorolt nyomással olyan precedenst teremthetnek, hogy vétóval rendelkezhetnek majd az igazgató kiválasztásában.