Egyirányú világnézet

Január 18-án ráömlött a tolerancia a Népszava hetedik oldalára, és összekente a szép fehér papírt. Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián írása, amely a keresztségben a Fakereszt, vagy amit akartok nevet kapta, imígyen emlékezik meg a Regnum Marianum-templom helyén álló emlékkereszt elfűrészeléséről:„Pár hónappal ezelőtt öt fiatal elfűrészelt egy, a vallásszabadság és a kommunista diktatúra elleni harc szimbólumaként szolgáló, köztéri fakeresztet. Az öt fiatal Újlipótvárosba, az ország egyik legismertebb gimnáziumába járt. A tinédzser fiatalok szerencsétlen és tudatlan akcióját a szélsőjobboldal arra használta ki, hogy az iskola ellen rágalomhadjáratot kezdjen: titkos kozmopolita összeesküvést sejtetett a háttérben, rászállt a tanári karra, hazafiatlannak, nemzetietlennek nevezte őket. (...) A fakereszt elfűrészelésével majdnem egy időben zsidó sírokat is megrongáltak máig ismeretlen elkövetők. A szélsőjobboldalt és a közszolgálati médiát ez az ügy különösképpen nem érdekelte, véleményük szerint ez nem sorolható a nemzetellenes cselekedetek közé. Az egyetlen csoport, akiket komolyabban megindított a zsidó halottak elleni támadás, a gimnázium tanári kara volt. Számukra ez szolgáltatta azokat az érveket, amelyeket diákjaikra tudtak rázúdítani: »Ha elítéljük a zsidó sírok meggyalázását, akkor a fakeresztet elfűrészelő diákjainkkal is így kell tennünk.« Ez az érv súlyos érzéketlenséget mutat a zsidóság szenvedéseivel szemben: 6 millió zsidót öltek meg a második világháborúban, és ennek tíz százalékát Magyarországon, csak azért, mert zsidó származásúak voltak (vagy mert egy nagymama zsidó volt). Ezeket a halottakat még nyugtukban sem hagyják békén, a sírjukból is ki akarják forgatni őket. (...) Egy fontos történelmi emlék, egy a kommunisták által legázolt szép templom helyén álló fakereszttel szembeni ostoba garázdaság nem adhat okot a magát liberális szemléletűnek tartó tantestület és a szélsőjobb diákokkal szembeni összjátékára.”Tizedik éve hallhatjuk, olvashatjuk ennek az egyirányú toleranciának a különböző megnyilvánulásait. A Regnum Marianum-templom emlékkeresztjének a ledöntése „öt szegény, istenkereső fiatal” garázdasága. Templomok és parókiák kirablása és feldúlása megélhetési bűnözés. Hermann Nitsch véres kiállítása vegytiszta művészet. A millecentenárium Somló Tamással súlyosbított elszabotálása költségvetési takarékosság. A magyar Szentkorona egy svájcisapka. A Cápalátogatás feliratú újságcímlap kedves tréfa. Landeszmann György nyilatkozata sajnálatos. És így tovább. Mindezekkel szemben áll például a zsidó sírok megrongálása mint sűrűn hivatkozott nemzetközi botrány. Nem mintha szükség lenne erre a mesterséges párhuzamra. Soha egyetlen jobboldali újságíró vagy politikus nem vette védelmébe a sírrongálókat. Senki le nem írta, hogy ezek „szegény, istenkereső fiatalok” akciói. Az elítélő analógia mégis mindig feltámad, mi több, hurcoljuk magunkkal az új évezredbe. A Glatz Ferenc által szerkesztett Magyarok Krónikája 1993. február 26-i dátummal a magyar nemzet történelmének részévé tett egy 1991 novemberében készült fotót, amely a vérmezői Kun Béla emlékműre festett Dávid-csillagot örökíti meg. Ez szolgál bizonyítékul (szép kis bizonyíték: ad absurdum a fotós felfesti, hátralép, exponál, és szalad a nyomdába) a rendszerváltozás után feltámadó antiszemitizmusra. Vajon az elfűrészelt emlékkeresztet ábrázoló fénykép hová fog bekerülni? Tartok tőle, hogy az iratmegsemmisítőbe.