Van-e NATO-szindróma?

Számtalan olyan újságcikk, riport jelent meg az utóbbi hetekben, amelyben a Koszovóban használt szegényítetturán-tartalmú lövedékek sugárzásának tulajdonították az ott szolgált NATO-katonák körében észlelt megbetegedéseket. A hivatalos szervek szinte azonnal cáfolták ezeket az állításokat: szerintük az adott területen a megnövekedett sugárzás nem okozhatta a megbetegedéseket. Az elmúlt évtizedekben azonban megszoktuk, hogy gyakran előbb hallottuk hivatalos helyről a cáfolatot, mint magát a hírt, így nem csoda, hogy ma is hamar hitelt adunk annak, amit sokan és vehemensen cáfolnak.Az elmúlt napokban már nem a sugárzást tették egyértelműen felelőssé a kialakult helyzetért, így egy tényszerű ismertetés mögött, remélem, nem lát senki semmilyen hátsó szándékot. A radioaktív sugárzás és különösen annak hatása az élővilágra még mindig elég misztikus dolog a közvélemény szemében. Ez nem is csoda, mivel a sugárzást közvetlenül nem észleljük, az általános és középiskolában alig tanulunk valamit ezekről. A hétköznapok során pedig rengetegszer halljuk, hogy ennek meg annak az a „sok atom” az oka, na meg „Csernobil”. Szinte soha, sehol nem esik szó arról, hogy a természetben is előfordulnak sugárzó anyagok, hogy magában az emberben is több ezer radioaktív bomlás játszódik le másodpercenként. Azt hiszem, jellemző a jelenlegi helyzetre az, hogy bármennyit is beszéltek az elmúlt napokban a szegényített urán sugárzásáról és annak hatásáról, csak elvétve lehetett hallani konkrét adatokat, márpedig, véleményem szerint, csak hiteles adatok tényszerű ismertetésével lehet meggyőzni a közvéleményt. Sajnos a radioaktivitás ténye, illetve a természetes környezetünkben lévő radioaktív izotópok és a sugárzások hatását jellemző mértékegységek szinte teljesen ismeretlenek a széles nyilvánosság előtt. Ha az elmúlt napokban elhangzottak volna konkrét adatok, azok akkor sem jelentettek volna semmit az átlagember számára. Magam is átéltem azt a helyzetet, amikor egy újságíró kérdésére azt kellett válaszolnom: igaz, hogy az urán sugároz, de ez nem veszélyes. A válasz: „Ha egyszer sugároz, akkor veszélyes is”.Kezdjük talán azzal, ami az elmúlt napokban annyit foglalkoztatta a közvéleményt. Mi is az a szegényített urán? A természetben érc formájában előforduló urán három izotópot tartalmaz: a 238U (99,28 százalék), a 235U (0,71 százalék) és nyomokban található még benne 234U izotóp is. Az atomerőművek tüzelőanyagában a 235U izotóp koncentrációjának a természetes összetételnél nagyobbnak kell lennie, ezért a fűtőelemek gyártásához az uránt a 235-U izotópban dúsítják. A visszamaradt mellékterméket nevezik szegényített uránnak, ez már csak mintegy 0,2 százalékban tartalmazza a 235-ös izotópot. Ez az anyag egyébként radioktív hulladéknak számít, és ezt használták fel különböző bombák, lövedékek gyártásához. Az urán sűrűsége az arany és a volfrám sűrűségével közel megegyezik, lényegesen nehezebb, mint az ólom, így kiválóan alkalmas arra, hogy a lövedékek romboló erejét növelje, de lényegesen olcsóbb, mivel az elmúlt években több százezer tonna halmozódott fel belőle.Az Öböl-háborúban több mint 300 tonna, Boszniában és Koszovóban összesen közel 12 tonna szegényített urán tartalmú lövedéket használtak fel. Az urán egyébként természetes anyag, a környezetünkben gyakorlatilag mindenütt előfordul, a talajban átlagosan 3–5 gramm van tonnánként. Ez azt jelenti, hogy Magyarország területén a felső, egyméteres talajrétegben közel 300 ezer tonna urán található. Az ivóvíz uránkoncentrációja hazánkban átlagosan 2–3 mikrogramm/l (milliomodgramm literenként), de például Finnországban 12 400 mikrogramm/l érték is előfordul.A szegényített urán aktivitása (a másodpercenkénti bomlások száma, mértékegysége a bequerel, jele Bq) kisebb, mint a természetes uráné, de az egyes lövedékben található urán mennyiségének az összaktivitása, vagy az aktivitás koncentrációja lényegesen magasabb, mint amit a nemzetközi ajánlásokban a szabadforgalmi határértéknek megfogalmaztak. Ha ez így van, akkor miért állítják azt a szakemberek, hogy a lövedékekből a környezetbe került urán sugárzása nem veszélyes? Ahhoz, hogy ezt az állítást megértsük, röviden tekintsük át a természetes környezetünkben lévő radiaktív izotópoktól származó dózisértékeket.A természetben található radioaktív izotópoktól származó sugárterhelés hazánkban 2,4–3 mSv/év. (A Sv sievert a radioaktív sugárzás biológiai hatását mérő dózis mértékegysége, mSv a Sv ezredrésze.) Ez azt jelenti, hogy a természetből évenként ekkora dózis ér mindnyájunkat. Ez összetevődik a kozmikus sugárzásokból és ezek hatására a légkörben keletkező (pl. 14C, trícium) (0,37 mSv/év), valamint a földi eredetű izotópok sugárzásából. Ez utóbbiak a Föld anyagának keletkezése során képződtek, de bomlási sebességük olyan lassú, hogy még nem bomlottak teljesen le. Ezek közül kiemelném a 40K-ot, amely a természetes kálium alkotórésze (0,0118 százalék), és mint ilyen, a természetben mindenütt, az emberben is előfordul. A káliumtól származó terhelés értéke 0,33 mSv/év. A legnagyobb dózis az urán bomlástermékeiből származó sugárzás hatására ér bennünket, ez összesen 1,3 mSv/év körüli érték. A bomlások során radon is keletkezik, amely gáz, és így tulajdonképpen mindenütt előfordul, a lakások levegőjében éppúgy, mint a szabadban. A hazánkban mért háttérsugárzásnál a világ több pontján lényegesen nagyobb értékeket is mérnek. Például az indiai Kerala államban 10 mSv/év körüli értéket, vagy például La Pazban csak a kozmikus sugárzásból eredő terhelés 2 mSv/év feletti érték, és ezeken a területeken sem tapasztalnak az átlagosnál gyakrabban megbetegedéseket.A hivatásszerűen radioaktív izotópokkal vagy ionizáló sugárzással dolgozók számára a megengedhető maximális dózis évente 20 mSv. Ez azt jelenti, hogy ekkora dózis esetén a megbetegedés kockázata megegyezik a más munkahelyen dolgozók kockázatával.Még egy adatot megemlítenék, 1 mSv többletdózis hatására a megbetegedés valószínűsége megegyezik azzal a kockázattal, mintha elszívnánk két és fél doboz cigarettát vagy háromezer kilométert autóznánk. A fenti összeállításban szándékosan nem beszéltem az ionizáló sugárzás orvosi alkalmazásakor (például röntgenvizsgálatok, izotópdiagnosztika, sugárterápia stb.) kapott dózisok nagyságáról, mert nem szeretnék indoklatlan félelmet kelteni senkiben, vagy elriasztani valakit a szükséges orvosi vizsgálatoktól.A fenti adatok tükrében nézzük meg, hogy az urántartalmú lövedékek használata során mekkora dózis érte a környezetet. Ha feltételezzük, hogy ezer négyzetméteres területen 10 kilogramm urán szóródik szét, az ebből eredő sugárdózis 0,004 mSv, ami a fentiek tükrében a természetes háttérsugárzáshoz képest elenyésző. Ha valaki 25 mg uránt tartalmazó port belélegzett, vagy az élelmiszerrel, vízzel ekkora mennyiséget megevett, megivott, akkor az ebből származó terhelés mértéke 2–5 mSv/év, ami a természetes háttérsugárzással öszszemérhető érték. Ilyen mennyiségű urán csak azok szervezetébe kerülhetett be, akik egy ilyen lövedékkel kilőtt harckocsiban vagy annak közvetlen közelében voltak. Más kérdés, hogy az ilyen mennyiségű uránnak mint nehézfémnek milyen a toxikus hatása.Ezek az adatok azt mutatják, hogy az urán bomlásából származó sugárzás még a legkirívóbb esetekben sem nagyobb lényegesen, mint a háttérsugárzás, és messze alatta marad a hivatásszerűen ionizáló sugárzással foglalkozók esetében megállapított határértéknél. Ez a jelenség tehát nem okozhatta az észlelt megbetegedéseket.Az elmúlt hetek híradásai kapcsán mindannyiunk számára figyelmeztető, hogy ezen a területen milyen kevés ismeretettel rendelkezik az átlagember, milyen félelmeket ébresztenek benne az ismeretlen dolgok. Úgy gondolom, hogy a szakembereknek minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy megismertessék a szélesebb közvéleménnyel a radioaktív sugárzásokkal, a környezetünkben lévő radioaktív izotópokkal, ezek biológiai hatásával kapcsolatos alapfogalmakat. A hivatalos tájékoztatásoktól pedig joggal elvárható, hogy a beszámolók konkrét adatokat tartalmazzanak. Így a Boszniában, Koszovóban járt katonákat és hozzátartozóikat több álmatlan éjszakától megkímélhettük volna.