A Postabank ára

Mély hallgatás övezi a felajánlott vételárral kapcsolatban a Postabank eladását. Semmi gond, így állapodtak meg az érintett felek, jelesül az ÁPV Rt. és az OTP Bank. Pedig széles körű érdeklődésre tartana számot, mennyiért adja el az állam az egyik utolsó, tulajdonában lévő pénzintézetet, amelyre testvérek között is 150 milliárd forintot kellett költeni. (Más választás nemigen volt, a felszámolás még költségesebb eljárás lett volna.)Piaci elemzők és kerülő utakon információfoszlányokat szerző hírlapírók azt szellőztették meg az utóbbi napokban, hogy a kérőként jelentkező OTP nem szán többet 25-30 milliárd forintnál az ügyletre, ez az összeg pedig a nemrég talpra állított menyasszony 40 milliárdos saját tőkéjének is jóval alatta marad.Saját szemszögéből mindhárom piaci szereplőt meg lehet érteni: a legnagyobb magyarországi pénzintézetnek hiába vetik folyton a szemére, hogy visszaél örökölt monopolhelyzetével, józan üzleti politika nélkül nem biztos, hogy meg tudta volna őrizni vezető szerepét. Nem véletlen, hogy a tervezettnél kissé tovább tartott a Postabank teljes röntgenképét tartalmazó adatszobában a vizsgálódás, és az sem, hogy az említett helyiséget bezárták, ám még nem számolták fel.Az OTP a vételi ajánlat megfogalmazásánál nem feledkezhetett meg a Postabank még folyamatban lévő peres ügyeiről, a tervezett akvizícióval járó tetemes költségről és az alapos átvizsgálás ellenére esetleg feltáratlanul maradt, netán később felbukkanó – úgymond – kedvezőtlen körülményekről. Hiába tehát a múlttól – és leginkább Princz Gábor személyétől, illetve „áldásos” tevékenységétől – való teljes elhatárolódás, az új logó, az évek óta hajléktalanná és állástalanná vált plüss maci, a Fifikét szólítgató kívánatos hölggyel fémjelzett reklámkampány, a vevőjelölt, önző érdekei miatt, kimért maradt és könyörtelen.Az ÁPV Rt. (és a Postabank) viszont feltehetően elégedetlen a ráfordításokhoz képest jelentéktelen összeggel, bár többször kijelentették, hogy nem lehet cél a konszolidációra fordított összeget visszahozni a privatizációval.Auth Henrik ugyanakkor mindent megtett, amit csak lehetett e viszonylag nagy, de rendkívül siralmas helyzetben hátrahagyott pénzintézet megtisztításáért. A Postabank konszolidációja múlt évre befejeződött, a kedvezőtlen piaci körülmények ellenére eladható állapotba került, 1999-ben közel egymilliárdos adózás előtti eredményt ért el. Ennek alapján egyáltalán nem lenne meglepő, ha a kormány elégedetlen lenne a legnagyobb magyarországi bank által felajánlott vételárral.Egy közös érdek viszont mindhárom érintettet jellemzi: minél gyorsabban el kellene adni a Postabankot. Az ÁPV Rt.-nek már nagyon jól jönne a viszonylag jelentős privatizációs bevétel – amit ráadásul OTP-részvényekben kapna meg –, megdrágulhatnának az OTP papírjai, és megszűnne a Postabank végre kedvezővé vált üzletmenetének nem túl kívánatos, átmeneti időszakokra jellemző bizonytalansága. Végül, de nem utolsósorban el lehetne felejteni Princz urat és azt a bizonyos 150 milliárdot.