Magyar Péter nem a magyar érdeket képviseli
Ursula von der Leyen beszédéről a képviselő azt mondta: Ukrajnával foglalkoznak, miközben az európai gazdaság megy tönkre.
– A következő hétéves költségvetésről, az agrártámogatások brutális megvágásáról egy szót sem ejtett, pedig ez meghatározó gazdasági szempontból – hangsúlyozta, hozzátéve, Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke természetesen lelkesen tapsolt az elnök asszony felszólalása után.
Ráadásul Magyar Péter aláírta a gazdák kárára kidolgozott tervet úgy, hogy ott sem volt, de legalább utólag nem kente másra az aláírást
– mondta. Kifejtette, csökkentik az agrárium kifizetését, és ennek átlaga lejjebb megy, Magyarország mindenképpen kevesebbet kap, miközben a lengyelek, bolgárok, románok többet kapnak, ezt pedig Magyar Péter támogatta. Emellett támogatják Ukrajna csatlakozását, nekik nem lesz hátrányuk ebből – hangsúlyozta. Hozzátette,
Tarr Zoltánéknál van egy lengyel munkacsoport, ami nyilván a lengyel érdeket tartja szem előtt, így nem csoda, hogy ez számunkra nem előnyös.
– Minden másban is ezt csinálják, majd letagadják – tette hozzá.
Kitért arra, Magyar Péter továbbra sem jár be a munkahelyére, és nem jár be a szavazásokra sem, helyette írják oda a nevét.
– Az elmúlt három szavazásból egyszer sem volt ott. Ehelyett evezgetett, utazgatott, nyaralt a Tiszán, a Balatonon – mondta Dömötör Csaba, felidézve, már tavaly decemberben sem vett részt a bizottsági üléseken a Tisza Párt elnöke. – Magyar Péter azt hiszi, mindent le lehet tagadni Brüsszelben – vélekedett.
Kedden Semjén Zsolt, szerdán Bayer Zsolt, csütörtökön pedig Nagy János és Deutsch Tamás lesz a Harcosok órája vendége.
Németh Balázs műsorvezető közölte:
a hét közepén a Fidesz–KDNP balatonfüredi frakcióülésével berobban az őszi politikai szezon,
szombaton pedig Digitális Polgári Kör-találkozó a Papp László arénában. Hangsúlyozta, Harcosok órája és Harcosok órája extra epizódok egész héten lesznek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!