Aranykalitka a sivatag közepén

A Magyarországot elhagyó repülőgép fedélzetén nem tartottak alkoholos italokat. A hosszú útra felkészült diplomaták, cégvezetők és újságírók olyan országba készültek, ahol még nem járt magyar miniszterelnök. Ahol nem ismerik a turistavízum fogalmát, és azonnal karddal levágják a kábítószerüzérek fejét. A lopást kézlevágással büntetik, az alkoholfogyasztást „csak” korbácsolással. A napi imák betartását vallási rendőrség vigyázza, a tévéadó az információs minisztériummal egy épületben kapott helyet. Ez az ország: Szaúd-Arábia.A szálloda előtt két sivatagi egyenruhás katona Kalasnyikovval. A furcsa fogadtatás után röntgenkészülékhez invitálnak, ahová a kézitáskát kell letenni. Miután se alkoholt, se kábítószert nem találnak, szívélyes mosollyal továbbengednek. Ez a procedúra megismétlődik minden alkalommal. Bár a biztonsági intézkedések kemények és határozottak, az arab vendéglátók meglehetősen felkészületlenek, ha a delegáció utaztatásáról van szó.A főváros, Rijád az ország közepén fekszik, a legszárazabb sivatag északi részén. Lélekszámát tekintve a legnagyobb város, több mint három és fél millió lakossal. Más kérdés, hogy ez csak az atlaszból derül ki, az utcákon ugyanis csak elvétve látni embereket. Az utak általában kihaltak, csak az autópályákon és a várost átszelő gyorsforgalmi útvonalakon van forgalom. Dugó viszont annál inkább, mivel arrafelé már két autó is képes torlódást okozni. A fék és az irányjelző használata helyett inkább dudálnak, a kezükkel jeleznek, és hangosan kiabálnak. A hatalmas amerikai „benzintemető” járművek általánosak, hiszen az üzemanyag nevetségesen olcsó (egy liter körülbelül 30 forint). Az utak mentén hatalmas paloták. A négyméteres kőkerítés elzárja ugyan a kíváncsi szemek elől a belső részeket, ám az látszik, hogy zöldellő fák és fű teszi otthonossá a kiskirály otthonát, szökőkút működik odabenn, magánmecset és magánbenzinkút mellett. Az egész városból árad a pénz szaga. Az olajból származó bevételek egy részét azonban a vízhiánnyal küzdő mezőgazdaság megsegítése helyett a víz értelmetlen pazarlására költik. Ám ez a cseppnyi költség nem tudja felemészteni a mérhetetlen szaúdi gazdagságot. Szaúd-Arábia egyike azon országoknak, amelyek azzal a problémával küszködnek, hogy túl sok a pénzük. Racionálisan elkölteni képtelenek, ezért mindenfelé befektetési lehetőségeket keresnek. Legalább ideig-óráig megszabadulnak a túl sok pénz nyomasztó érzésétől.Errefelé nem sok minden változott a kalifák ideje óta. Az élet továbbra is lassú, az emberek ruházkodása semmit nem változott, és évszázadok óta a leglényegesebb dolog az ember életében a vallási törvények betartása. Az Allah iránti hódolat a viszonylagosan modern körülmények között néha furcsa eseteket produkál. Ilyen például a szállodai szoba plafonjára felszerelt elektromos csengő, amely imára szólít, mellette pedig a nyíl, jelezve Mekka irányát. Hithű muzulmán naponta ötször fordítja figyelmét a szent városra. Egy esetben az autópálya leállósávjában parkoló gépkocsi tetején térdelt a gazdája, hogy lerója hódolatát Allah és Mohamed (béke legyen vele) felé. A város minden nagyobb épületén hangszórók működnek, hogy a központi müezzin hangját hallhassák az emberek. A legmodernebb technika és a több mint ezeréves hagyomány így kapcsolódik össze – a legnagyobb harmóniában. Az sem tűnik fel senkinek, hogy az arab fejkendő, a napszemüveg, a Marlboro és az ötszázas Mercedes mennyire furcsa összhatást kelt. Márpedig ez dívik arrafelé. A középső visszapillantón egy Korán-idézet csüng, miszerint egy az isten, Allah, és Mohamed (béke legyen vele) az ő prófétája.Az élet minden területén különválasztják a férfiakat és a nőket. Nagyjából azt lehet mondani, a férfié minden, a nőé pedig amit neki hagy az ura. Külön iskolák és éttermi termek állnak a nők rendelkezésére, általában kevesebb szolgáltatással és gyengébb minőségben, mint a férfiak hasonló helyiségei. Az autópályán hölgyeket szállító busz mellett húzunk el. Végre nőket is látni ebben az országban! Biztos szépek, bár a harminc tökéletesen ugyanolyan fekete lepelből kilátszó harminc szempár nem ránk, hanem a földre szegeződik. Valószínűleg ez így van egész életükben. A legnagyobb hátrány azért éri a hölgyeket, mert a muzulmán elképzelés a szaporodásról nagyban különbözik az európaitól. Szerintük a nőt egy virágcseréphez lehet hasonlítani, amelybe belehelyezik a búzaszemet, majd az kicsírázik, és búzakalász lesz belőle. Ez alapján a nő semmit nem ad hozzá a gyermekhez, egyszerűen lehetőséget ad neki, hogy felcseperedjen a méhében. A házasságban az a leglényegesebb, hogy valaki fiút szüljön. Ha a rokonok által kiválasztott feleség nem ajándékozza meg fiú örökössel férjét, a család – anyagi lehetőségeihez mérten – új feleséget hoz a házhoz. Mivel egy új nő „beszerzése” meglehetősen drága (tízezer dollártól a csillagos égig), meggondolják a többnejűséget. Inkább bíznak a további próbálkozások sikerében.Az állam így szépen eléldegél. Az utcáról hiányzó emberek odahaza hűsölnek, legyeztetik magukat külföldi, általában Fülöp-szigeteki szolgáikkal, és isszák a beduin kávét vagy a túlcukrozott mentateát. A vendégmunkásokat általában azért veszik föl, hogy az általuk tisztátalannak tartott vagy nem nagy respekttel járó munkákat elvégezzék helyettük. Ilyen az ablakmosás, a felszolgálás, sőt az újságírás is. A helyzet egyértelmű: a „ferdeszeműek” bizonyos értelemben csekélyebb értékkel bírnak, mint a hazaiak. A demokratikus játékszabályok inkább megmosolyogtatók a világ ezen szegletében. A televízió külföldieknek szóló, angol nyelvű csatornája a híradó végén, de még az időjárás-jelentés előtt beolvassa a belügyminisztérium közleményét. Egy ember megölte két társát, ezért halálra ítélték és kivégezték. Mindenki így jár, aki meg akarja bontani Szaúd-Arábia törvényes rendjét, és meg akarja dönteni a fennálló hatalmat. Ugyanígy működik minden: teljesen felülről irányított a társadalom, szinte az is meg van határozva, mit gondoljanak. Ez számunkra egyenlő az elnyomással, Szaúd-Arábiában viszont régóta ilyen az élet. Nem jelent problémát, inkább bizonyos gondokat levesz az emberek válláról.A lakosság egy része nem városlakó, hanem még mindig a régi beduin sátrakra esküszik. A sivatagban tengetik az életüket mindazok, akik nem részesülnek nagymértékben az olajbevételekből. Sokan még mindig a tevetenyésztésből élnek. A Rijád melletti tevepiacon bárki kiválaszthatja a neki legszimpatikusabb egypúpút. Ezen a telepen látszott, hogy nem mindenki fürdik aranyban a királyságban. A gyönyörű, tiszta fehér ruha és a vörös-fehér kockás fejkendő helyett itt a szakadt bőrdzseki és a tréningnadrág a divat, fejvédőként pedig a tevehajcsárok rossz sálat tekernek üstökük köré. A korábban szokásos csillogó arany kávéskanna helyén itt kormos bádogkancsó éktelenkedik. Még a kávé sem illatozik annyira. Jókedvű és mosolygós azonban a vendéglátó. Elmondja, kétszáz tevéje van. Elvben tehát milliomos, mégis megkülönböztethetetlen a nincstelen segédektől. Persze az is lehet, hogy ők is milliomosok. Ahogy nálunk a lovaknak, Szaúd-Arábiában a tevéknek rendeznek derbiket. Itt is hatalmas pénzek cserélnek gazdát. Akár egymillió dolláros tétek is vannak egy-egy érdekesebb futamon, ezáltal a nagy bajnokokért csillagászati összegeket fizetnek. Egy ismeretlen kis tevét már ezer rialért eladnak (körülbelül 80 ezer forint), ám a sokszoros győztes akár 25–100 ezer dollárt is érhet. A kiöregedett szupertevékért is sokat fizetnek, hiszen a vérvonal fenntartása sok pénzt hozhat a gazdának.Hogy a világ más részein hogyan lehet hasznosítani az ottani tapasztalatokat, nem tudom. De kevés esély van arra, hogy az arab világon kívül máshol elfogadnák a feltétel nélküli tekintélyelvű rendszert, a megreformálhatatlan királyságot vagy a saríát, az iszlám törvénykezést. Bár kellemes az élet a napsütötte Arab-félszigeten, európai szemmel valami mégis hiányzik az emberekből: a vágyakozás a fejlődésre és az izgalomra. Az olajmilliárdos sejkek élete hihetetlenül kellemes, de nagyon unalmas. Ha így marad a rendszer – és erre mérget vehetünk –, ötszáz év múlva annyi lesz a különbség a maihoz képest, hogy modernebb autók és televíziók lesznek az országban. A külföldi vendégmunkások, az aranyozott falak és a gazdagság teljes kiélvezése megmarad. A határok megnyitására elsősorban a fejekben van szükség. Erre viszont nincs semmi esély.