Magyarország bemutatkozik Dubajban

Holnap nyílik meg Dubajban a négynapos Gulf Foods 2001 Élelmiszeripari Szakkiállítás, ahol az Agrármarketing Centrum (AMC) szervezésében több hazai kiállító is bemutatkozik – értesült lapunk Németh Attilától, az AMC munkatársától. Az Agrármarketing Centrum összesen tíz magyar vállalatnak biztosít bemutatkozási lehetőséget. A részt vevő cégek a baromfi-, a tej- és a hűtőiparban érdekeltek, de található köztük méhészettel foglalkozó vállalkozás is. A 96 négyzetméteres kiállítási standot az AMC bérli és rendezi be, itt bonyolítják le a sajtótájékoztatókat és üzletember-találkozókat is. Az AMC-re eső költségeket 5-10 millió forintra becsülte Németh Attila, aki elmondta: a térségben azért fontos a hazai cégek jelenléte, mert sok magyar áru – például a morzsolt csemegekukorica – reexport révén kerül ide, és más fölözi le a hasznot. Ez a vásár pedig kiváló lehetőséget teremt a közvetlen kapcsolatok kialakítására és üzletkötésre, mert az egész Közel-Keletről vonzza a lehetséges partnercégeket.Kétévente rendezik meg a dubaji kiállítást, az ezt megelőző rendezvényre csak egy delegáció látogatott ki. Tavaly viszont Szaúd-Arábiában egy hasonló rendezvényen már ott volt az AMC, körülbelül ekkora nagyságrendben. A térségbe irányuló mezőgazdasági export tavaly 15 százalékos növekedés után elérte a 1,5-2 millió dollárt. Korábbi szaúd-arábiai látogatása során Orbán Viktor miniszterelök is a magyar–arab gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére hívta fel a figyelmet.„Emiratizálódás”Az egykoron brit fennhatóság alatt álló, ma hét olajsejkség szövetsége által alkotott Egyesült Arab Emírségek a 70-es, 80-as években – szénhidrogénkincsének köszönhetően – hihetetlenül gazdaggá, mára pedig a térség egyik legstabilabb országává vált. Vezetésének stratégiai célkitűzése, hogy a régió legerősebb gazdaságára alapozva az ország békéjét és prosperitását hosszú távon is megőrizze. Az államszövetséghez tartozó egyes emírségek belső ügyeiket, természeti erőforrásaik felhasználását illetően nagy önállósággal döntenek. A Perzsa (Arab-) öböl dél–délkeleti részén fekvő ország fővárosa Abu-Dzabi, amely az ország területének 85, olajtermelésének pedig 95 százalékát adja.A nagyjából magyarországnyi területű állam lakosainak száma a tíz évvel ezelőtti népszámlálás adatai szerint 2,7 millió, amelyből a helyi lakosok száma csupán 700 ezer. A többi külföldi munkavállaló, közöttük óriásiak az egzisztenciális és szociális különbségek. A legalsóbb „kasztot” a pakisztáni, bangladesi és indiai vendégmunkások alkotják, akik kizárólag fizikai munkát végeznek. Más kategóriát jelentenek azok a Thaiföldről, a Fülöp-szigetekről vagy Kínából érkezettek, akik egyfajta „háziszolgaként”, illetve szállodákban, éttermekben dolgoznak, s megint mást azok az európaiak – főként angolok – és amerikaiak, akiket szakértőként foglalkoztatnak. Szerződéssel egyébként egyetemi oktatóként, orvosként magyarok is dolgoznak itt – tette hozzá P. Novák Iván ügyvivő, aki tavaly óta képviseli Magyarországot Abu-Dzabiban.Az államszövetség vezetői belpolitikai problémaként és biztonsági kockázatként kezelik az ország lakosságának 80 százalékát kitevő külföldi vendégmunkásokat. Kiemelt jelentőséget kapott az „emiratizálódás”, amelynek keretében évente növekvő számban tervezik alkalmazni az állam- és közigazgatásban, valamint a bankokban a magasan kvalifikált helyieket, számolva ennek magasabb költségkihatásával és kevésbé hatékony színvonalával. Az elképzelések szerint például a bankszektorban az emírségiek arányának 8-10 éven belül a negyven százalékot kellene elérnie. Az állam által fenntartott, jól felszerelt helyi felsőoktatási intézményekben végzetteknél nehézséget okoz a nők foglalkoztatása, mivel a tradicionális alapokra épülő családok ezt meggátolják.Az Öböl menti országban bármerre is jár az ember, hatalmas építkezésekkel, infrastrukturális beruházások látványával találkozik. Abu-Dzabi bejáratánál óriási mecset épül, a marokkói és a szaúd-arábiai után az arab világ harmadik legnagyobb temploma. Beljebb, a város szívében a széles utcák mindkét oldalán felhőkarcolók merednek az ég felé. Bevásárlóközpontok, éttermek, szállodák, irodatornyok, aranyüzletek egymás hegyén-hátán, az üzleti világ sivatagában azonban egyetlen, szellemi oázist jelentő múzeum vagy a tárgyi emlékek bármilyen bemutatója sem található.Az emírségek második legnagyobb városa Dubaj, amelyet Abu-Dzabival kétszer négysávos út köt össze. A gazdasági viszonyokról némileg árulkodik az a tény, hogy a sivatag mentén épített autópályát éjjel is nappali viszonyokat teremtő fénnyel világítják ki. A természetes tengeri kikötővel rendelkező Dubaj az ország olajtermeléséhez csupán öt százalékkal járul hozzá, ám a szabadkereskedelmi övezeti státusa miatt, a jelentős tranzitkereskedelem következtében óriási bevételekre tesz szert. „Nekem elhiheti, Magyarország a mezőgazdasága szempontjából »aranybánya«, érthetetlen, hogy termékeivel nincs jelen ezen a piacon.” Az első pillanatban az ember hitetlenkedve hallgat ilyen és hasonló mondatokat, s inkább jóindulatú naivitásként értékeli, mintsem józan realitásnak azokat. Ám hogy mégis lehet némi alapot tulajdonítani a kijelentésnek, annak az az oka, hogy mindez egy Magyarországot jól ismerő indiai kereskedő, Muhaimin Saidu szájából hangzott el a Közel-Kelet legnagyobb tranzitkereskedelmi központjának számító Dubajban.Az arab világ jelentős részét Dubajból látják el élelmiszerrel, zöldséggel, gyümölccsel, de szállítanak Indiába, illetve az Indiai-óceán szigetvilágára és a Távol-Keletre is. Dubaj igazi kereskedőváros. Középütt csatorna szeli ketté, kikötőjéből – ahol mint a heringek, egymást érik a letűnt korokat idéző, árut szállító hajók és halászbárkák – közvetlenül a Perzsa öbölbe lehet kijutni. A csatorna fölött összesen két híd vezet át a túloldalra, ezért a két városrész közötti, jelentős személyforgalmat csónakokkal bonyolítják. Különös kép tárulkozik az ember szeme elé, amikor a nyüzsgő kikötőben egyszerre érzékeli az öreg bárkák között cikázó, indiaiaktól és filippinóktól zsúfolt ócska kis motoros csónakok forgatagát, aminek hátterében a világvárosokra jellemző üvegpaloták tornyosulnak.Kell a marketing– A jó ár, a minőség és a csomagolás a legfontosabb – mondta Saidu kereskedelmi partnere, egy másik indiai kereskedő, Haji K. Kunju, aki a méreteit tekintve is tekintélyes dubaji nagybani piacon öt – szaúdi, indiai és omani – kereskedelmi cég képviseletét látja el 1974 óta, s aki arra is emlékezett, hogy 1977-ben találkozott már magyar termékkel. Azóta még egyszer „kötött ki” nála pár kamionnyi magyar tojás, ám az utóbbi másfél évtizedben az sem. Figyelme csak most fordult megint a magyar termékek felé, mert eddig az emírségekben rendezett szakkiállításokon magyar céggel még nem találkozott. Mint mondta, az amerikai és a nyugat-európai gazdasági diplomácia jelentős segítséget nyújt az információáramlásban, piackeresésben saját cégeinek, amelyen Magyarországnak sem szabad takarékoskodnia. Az általa bonyolított áruforgalomról jellemzően sokat árul el az az adat, hogy csupán almából naponta ötezer doboz – 100 tonna –, az Egyesült Államokból érkező almát adnak el az emírségekbe, más arab országokba és Indiába. Három hónappal ezelőtt próbaszállítmányként érkezett hozzá egy konténer alma Magyarországról, amelynek minősége – mint mondta – kifogástalan volt. A szokatlan méretű, számukra nem szabványos csomagolás miatt azonban nehézségekbe ütközött az áru kezelése. Ekkor egyértelműen kiderült, hogy a magyar almát a piac befogadja – az amerikaiéval hasonló áron kelt el –, s további szállítmányok is gazdára lelnének, ha a magyar fél teljesíteni tudná a minden szállítótól elvárt logisztikai követelményeket.Verseny pedig van a javából, áru a világ minden tájáról ömlik erre a – magyar mezőgazdaságot figyelembe véve – szinte korlátlan felvevőképességű, teljesen szabad piacra, ahol védővámok nem korlátozzák a kereskedést, s jövedelemadó sem terheli a gazdálkodókat. A szupermarketek polcait figyelve azonban feltűnik, hogy még azon termékek között sincs magyar, amelyekben Magyarország „nagyhatalomnak” számít. Ez alól csupán a Hajdútej által forgalmazott sajt a kivétel, amelyet pontosan ugyanannyiért lehet megvásárolni, mint a dán vagy a holland sajtot. De tulajdonképpen ez sem igaz: a magyar áru eljut ide, csak más felségjezés alatt – árulta el Kunju úr, aki szerint az európai országokból, onnan is főként Németországból és Hollandiából érkezik az emírségek piacára átcsomagolt és átcímkézett magyar gyümölcslé. Nekik, úgy látszik, megéri – tette hozzá, valószínűleg azért mosolyogva, mert fogalma sincs az itthon a gyümölcsszüreteket minden évben kísérő mizériáról.Nincsenek egyenlő esélyek– Azóta már több szállítmány almát indítottunk az emírségekbe és Indiába, amely utóbbi ha lehet, még nagyobb lehetőség a magyar kereskedők előtt – magyarázta már Budapesten Janka György, a Teknomart Europe Kft. ügyvezető igazgatója, aki az elébb említett első, „nonprofit” almaexportja óta minden szempontból eleget tesz az igényes piaci elvárásoknak. Mint mondta, mindez nem kis erőfeszítésébe kerül, hiszen olyan külföldi cégekkel kell versenyeznie, amelyek jóval könnyebb exportfinanszírozási és fizetési körülmények között dolgoznak. A magyar cégek előtt emelkedő akadályként említette a hazai infrastrukturális és logisztikai hiányosságokat, s az információhiányt, amelynek szempontjából üdvözlendőnek tartja a most nyíló öbölbeli kiállításon a magyar részvételt, hiszen a távolságok miatt magyar cégek képtelenek kapcsolatokat teremteni. Emiatt azt javasolja, hogy üzleti alapokon kellene létrehozni egy vállalkozói képviseletet, amelyben természetesen cége is részt venne. Súlyos gondnak nevezte azt is, hogy a hazai termelők inkább az igénytelen hazai piacra termesztenek, s nem gondolkodnak ilyen típusú exportban. Pedig jó évben körülbelül egymillió tonna alma terem itthon, amelyből körülbelül 30 ezer tonna üti meg az exportminőséget. Sajnos ez a mennyiség sem kerül be abba a technológiai folyamatba, amelynek során jóval nagyobb árbevételhez jutnának a termelők. Az exportpiacokra történő termelés pedig kitörési pontja lehetne a magyar mezőgazdaságnak.