A könyvhét, amely egy évig tart (Vagy tovább?)

Csak a politikusok köteteit várta hatalmas tömeg az ünnepi könyvhéten, a miniszterelnökkel szerette volna mindenki aláíratni a Szerdai beszélgetéseket. Göncz Árpáddal az általa jegyzett kis könyvecskét, Csurka Istvánnal a legfrissebb publikációit. Aztán a médiaszereplők következtek: Vitray Tamás, Vámos Miklós... Az ő sátruk – asztaluk – körül persze jóval kisebb embergyűrű kígyózott, mint amekkora a közélet első számú szereplői elől takarta el a napot, de még mindig sokkal többen érdeklődtek írásaik iránt, mint akiket „ejtett” a média, vagy soha nem is sztárolt. (Lengyel László például úgy árulta a petrezselymet a Vörösmarty téren, a Luxus áruház szelíd árnyékában, mint csúnya lány a füredi Anna-bálon, és a véle átellenben árválkodó Varga Domokos Györgyre sem voltak kíváncsiak még a verebek sem.) Lett is erre nagy siránkozás, búsmagyar dörmögés! Dundi lányok jajongtak Csurka népszerűsége láttán, oda a jövőnk, sipították, borzas bajszú bácsikák brummogtak bánatosan: hát még mindig ragyog „a” Göncz csillaga? A józanabbja is kesergett: oda az irodalom, mondogatták, a tiszta, az önmagáért való. Nem kell más a népnek, csak akit és amit a média az egekig emel. Ünnepi könyvhét a magyar irodalom dicsőségére? Olvasás éve? Ezeknek? És legyintenek.Nem vették észre koncepciózus kishitűségükben a fiatal lánykákat, akik az Erdélyből jött Szilágyi Istvánt lelkendezték körül (azt a könyvét vásárolták, a Kő hull apadó kútba címűt, amit akkor írhatott, amikor a Vörösmarty téren körülötte repdeső gyermekek még a világon sem voltak), a termetes aszszonyságokat, akik négyesével vitték a karcsú verseskönyveket, a kopott, sovány fiúkat, akik degesztre tömték táskájukat a legfrissebb történelmi tárgyú publikációkkal. Megtalálták a Kairosz dokumemtumgyűjteményét a kékcédulás választásokról, de még a hivalatos könyvheti listákon nem szereplő Teleki Pál-életrajzot is (a politikusnak is, tudósnak is igen-igen kiváló férfiú közvetlen munkatársa, Fodor Ferenc írta – az íróasztalfióknak, majd hatvanévi rejtezkedés után a Mike és Társa Antikvárium adta ki, csöndben, szinte észrevétlenül, az ifjúság mégis rátalál.) Hosszan forgatják Gyurkó László legújabb 1956-os könyvét, az 1985-ös kiadvány átigazított változatát. Somolyognak az előszó helyett írt első sorok fölött: „Ma már tudni vélem, hol tévedtem... hol jutottam el csak a féligazságokig, hol vétettem az igazság ellen, ténybeli tévedésekkel, elsietett vagy hibás ítélettel, végig nem gondolt gondolatokkal, hol és miben volt torz, hamis, felületes a világképem...” (Érdeklődésüket látva, akad a hatalmas tumultusban is ember, aki eligazítja őket, ki segítette a világra ezt a harmadik kiadást? Az a Szabad Tér Kiadó, amelyiknek az első embere a Sacra Coronát rendezte.) Az ő lelkesedésük a válasz a pesszimistáknak, a legyintőknek: nem reménytelen vállalkozás évről évre megrendezni a könyv ünnepét. Még kevésbé az olvasás évét, amelynek nyitánya az évezred első könyvhete, az a hét tehát, amely teljes esztendőn át tart, szép szolemnitást szervezve a nyomtatott szövegek köré.Művelődési, szórakozási, tájékozódási szokásainkat tekintve is átrendeződött a korábbi évekhez, évtizedekhez képest az életünk, nem vitás. Fontosabb szerepet tölt be mindennapjainkban az elektronikus média, mint az olvasás. Ismereteink közül nagyobb jelentőséget tulajdonítunk annak, amit a televízióból szerzünk, mint amit könyvlapokról. Szakemberek azt is kimutatták, hogy miközben egyre több a szabadidőnk és egyre több a tanult ember, átlagosan mégis egyre kevesebbet olvas a magyar. És, ami mindennél aggasztóbb: könyvolvasás és általában mindennemű művelődés tekintetében is polarizálódik a társadalom. Egyre nő azoknak a köre, akik semmit nem olvasnak, sőt, úgy-ahogy elvégzett általános iskolai tanulmányaik után a félanalfabétizmus dermesztő tompultságába csúsznak vissza, s ugyanakkor megerősödőben az a viszonylag szűk réteg, amelyik pontos információk megszerzése végett, de a jófajta szórakozás reményében is egyre gyakrabban tér vissza (az internettől és más világ csudájától) a könyvekhez. Ha a szakadék tovább mélyül e két csoport között, szót sem igen tudnak majd érteni egymással, hiába egy az anyanyelvük, a szülőhazájuk, a kultúrájuk, a gondolkodásuk lesz végzetesen különböző.Ezeken a gondokon is, másokon is segít, ha előrelátóan, megfontoltan szervezett rendezvényekkel „kínálnak meg” minden társadalmi réteget, csoportot és minden korosztályt a nyomtatott szöveggel, a tetszetős külsejű, vonzó tartalmú könyvekkel. Az új évezred első könyvhetének az volt a legnagyobb ajándéka, hogy igen gazdag és igen színes kínálattal állt ki a porondra. Biztató volt látni például a sok gyermekkönyvet, régi híres mesekönyvek utánnyomását, sokáig tiltott szerzők könyveit, és új műveket is, természetesen. Jó volt szemügyre venni a sok képeskönyvet, ismeretterjesztő kiadványt, az élet apró tudnivalóit soroló köteteket, mezőgazdasági, ipartörténeti gyűjteményeket, a história nagykönyveit. A szépirodalmat is, természetesen. Bizonyára nem lelt azonnal vevőre mindegyik. (Ámbátor elképesztő adatokról is hallani. Meglepő felismerés például még a kiadóknak is: a legjobb üzlet mostanság Magyarországon a földműveléssel, kertészkedéssel és borászattal foglalkozó munkákra specializálódni.) De megszülettek, de kézbe vehetők, bármikor fellapozhatók. Az olvasás éve ráadásul nem- csak sokféle könyvet, de sokféle vásárlási kedvezményt is ígér, és nem is csak a magánszemélyeknek, hanem az oly sokáig mostohagyermekként kezelt közkönyvtáraknak is. És, ne feledjük: nem hagyhatja ki közszolgálati kötelezettségei közül a könyv ünnepét, az olvasás évét egyik televíziós társaság sem.Nem lehetnek kétségeink, persze, hogy mit ajánl majd nézőközönségének a kereskedelmi adó, s mit a közszolgálati. Abban is bizonyosak lehetünk, hogy a tudós művek, az erkölcsnemesítő írások nem a képernyő közvetítésével találják meg olvasóikat. Olvass minden nap!, még a televíziók is eredményesen népszerűsíthetik. A kiadványok meg, amelyek sokféle embernek sokféleképpen tanúsíthatják, hogy olvasni csakugyan a mindennapos öröm forrása lehet, itt vannak körülöttünk. Csak ki kell nyújtani értük a kezünk. Egy héten át, egy éven át, egy életen át.