Írhatnék már megint (még mindig) pöfékelő kismacskákról, a filctoll jövőjéről, meg hogy mi az életfogytig tartó büntetés (két citrom, egy hintaló, tüdőszűrés). Megadhatnám új regénycímemet (Intimitás és műhímzés), nem savanyú a szőlő, kifogyhatatlan vagyok (hiába harcolok ellenem). Higgye el a – tőlem is – sokat szenvedett olvasó, jók az ösztöneim, egészséges csorba pléhtányér-közel toporzékolok. Lehetnék ebben az írásomban továbbra is majd’ hogy nem „blaszfémikus”, akár magával József Attilával szemben (ki anyaszült az mind csalódik végül), elmerészkedhetnék kegyeletsértő határvidékekre „még mindig koros apácák húzzák az Igét”. S akkor szinte már üdítően hatna a Paeonia officinalis részletezése: a bazsarózsa nemzetségébe tartozó nagy, telt piros virágú bokros dísznövény, közérthetőbb nevén pünkösdi (p)róz(s)a. Nem folytatom, le sem írom már, hogy egy halászfaluban voltam őrtorony és a Bányászrádióban A térdeplő óceán megy... Üzlet és propaganda minden, még az időjárás-jelentés is („lefizetik a felhők őket”). Nagyon nehéz olyan bonyolultan magától értetődőnek lenni, mint a természetes halállal kallódó vargánya vagy dödöje. Már rég visszakerültem volna a Föld vonzatába, ha az ábécénknek lenne vargabetűje... Most indokoljam, mért nem indultam versenyen kívül a szlovéniai üvöltő-versenyen? Na akkor áztassuk meg magunkat a napon (a jók is gonoszok?!).
bérlakásprogram
Bérlakás vagy saját tulajdon? – Mutatjuk melyik éri meg jobban
