A sánta kutya

Mostanában – kivált, ha a parlamenti ülésnapok adok-kapokjait nézem – sokat gondolok a kutyára. Nem akármelyikre, úgy általában, hanem a sánta kutyára. Arra, amelyik bármennyire is korlátozott mozgásában, mégis büszkélkedhet egy figyelemre méltó fizikai, már-már sportjellegű teljesítménynyel. Nevezetesen: nem könnyű utolérni, pontosabban – legalábbis a magyar közmondás szerint – nehezebb utolérni, mint a hazudós embert. Mondhatjuk persze úgy is, hogy a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, de ez végső soron ugyanaz. A dicsőség mindenképpen a kutyáé, a sánta kutyáé.Pedig a verseny másik szereplője változatos módszerekkel próbálkozik. Olykor egészen aprócskák a mondatdöccenései, nem is minősíthetjük másnak, mint füllentésnek, lódításnak, esetleg gurításnak. Ilyeneket hallunk például, hogy „Választóim gyakran felkeresnek azzal a kéréssel, hogy...” Holott a választói már szinte azt sem tudják, hogy a világon van, környékükön nem jár, szót kérni meg kizárólag akkor szokott a Tisztelt Házban, ha az neki anyagilag közvetlenül megtérül.Virágkorukat élték ezek a produkciók, ezek a valóságtól messze rugaszkodó kijelentések a vagyonok nagyságára vonatkozó nyilatkozatok megtételekor. Viharos sebességgel vándoroltak például lakások, házak, telekrészek a rokonság arra érdemes tagjaihoz. Vállalkozások, cégek cseréltek hirtelen gazdát, vagy változtattak nevet, hogy mindezek után a régi, de mostanra már – legalábbis látszólag – tulajdon nélküli tulajdonos széttárva karját állíthassa: egyszerű, szolid ember ő, szorgos munkával összekapart szerény lakhellyel, jelentéktelen jövedelemkével.Emlékezetes jelenetet adott elő például az a vitathatatlanul sikeres múltú honatya, akivel kapcsolatban szóba került: bizony, jelen lehetett, és nem is túlságosan dicsőséges szerepkörben csaknem 45 évvel ezelőtt egy nevezetes tömegmegmozdulásnál, a Nyugati pályaudvarnál. A hallgatóság csak ámult-bámult, amikor meghallotta, hogy nevezett férfiú akkortájt még amolyan nyiladozó szemű kamaszként járta a világot, rácsodálkozott erre-arra, nem is nagyon tudta, hol van a Nyugati pályaudvar, csoportosulást látván csakis a puszta érdeklődés vezethette oda, lőfegyverektől egész életében iszonyodott, hosszában steppelt rövid vattakabátot pedig legfeljebb ha háborús filmekben látott.A bicegős négylábú mögött rendre lemaradó ember nagy produkcióját a tévénézők is láthatták nemrég, élő egyenesben – ha éppen arra fordították szabad idejüket, hogy parlamentáris odamondogatásoknak legyenek tanúi. A már-már dramaturgiai megformálású előadásban a kormányfő édesapja volt a főszereplő. „Egy szép napon bejelentkezett a legnagyobb magyar kohászati vállalat vezérigazgatójánál” – hallhattuk a kaland sokat sejtető kezdetét. Bejelentkezett, és szigorú homlokráncolás mellett tudomására hozta a vállalati vezetőnek, hogy jól teszi, ha ezentúl tőle rendeli meg azt a kohászkodáshoz használt dolgot, amit eddig mástól rendelt. Vonakodott, szabódott szegény vezérigazgató, rendelt is egy kicsikét, de mivel nem volt elég aktív a miniszterelnök papájával folytatott üzletelésben, az apuka szólt a fiának, az meg elintézte, hogy az addig hibátlanul dolgozó nagyvállalati vezetőt kipenderítsék állásából, sőt, menesztették összes vezető kollégáját is. Helyére tettek egy új vezetőt, akiről nem tudni, honnan és miért jött, de aki most már úgy rendeli a kohászkodáshoz kellő dolomittonnákat a kormányfő édesapjának cégétől, mint a parancsolat.Apró hibája a történetnek, hogy nem igaz. Elegendő lett volna például futólag bepillantani a szállítási szerződésekbe, azok módosításaiba, és máris kiderült volna, hogy a szóban forgó anyag szállítójával jó öt éve módosulgatnak a megállapodások. Ennek keretében például 1997 szeptemberében 48 százalékkal nőtt a dolomit, 1998 januárjában pedig 95 százalékkal a mészkő és újabb 35 százalékkal a dolomit ára. Alapvetően ezek az okok vezettek oda, hogy a dunaújvárosi nagyvállalat új beszállítót választott, és ily módon éves szinten mintegy 30 millió forintot takarít meg.A figyelmes olvasónak az is feltűnhetett, hogy az elgondolkoztató mértékű és más beszállító választására ösztönző árváltozások akkor jöttek létre, amikor a mostani miniszterelnök helyén még a jelen írás közepe táján említett nagymúltú államférfi funkcionált.Mindez természetesen nem zavarja emberünket, aki tudja, látja, hogy megint utolérték, de egyre csak újabb és újabb állításokat próbál előhozni. Sorra rajtaveszt, mindről kiderül, hogy hamis a történet, de nem lankad, újra és újra próbálkozik.A sánta kutya meg már árkon-bokron túl jár. Talán még vigyorog is egy kicsit.