Az ő XX. századuk

Ha a székely Romániában elvesztette vallását s magyarságát, és beleolvadt a románságba, sokkal jobb román hazafi lesz, és sokkal vitézebb katona válik belőle a kevésbé temperamentumos született románnál. Ezt jól tudják Romániában, és ezért nem riadnak vissza semmilyen eszköztől, hogy a székelyt teljesen eloláhosítsák.Ha él az elrománosodott székelyben a sejtelem vagy a homályos tudása annak, hogy apját vagy öregapját magyar végrehajtó fosztotta meg vagyonától, magyar úr űzte ki portájáról, és nyomta a vándorbotot markába, és akasztotta a koldustarisznyát nyakába, és ha eszébe jut atyja vagy nagyatyja elbeszélése, hogy, amikor ez új otthont keresni át akart jönni a határon, magyar zsandár és magyar finánc lövöldöztek utána, hogy puszta életétől is megfosszák: akkor új édes hazája lángoló szeretetével párosul a régi kegyetlen haza iránti izzó gyűlölet, és ez teszi a renegát székelyt legfélelmesebb ellenségünkké (...)Nemrég egy hír járta be a lapokat (1902. aug. havában), melyet, mert állításomat éppen úgy igazolja, mint saját megfigyelésem, egész terjedelmében jónak látok közölni: „Körülbelül tizennyolc év előtt történt, hogy Károly román király látogatást tett Moldva hajdani székvárosában, Jászvásárban. Tiszteletére a város díszbankettet rendezett. E lakoma hivatalos szónoka, Gradisteanu Péter szenátor Károly királyt a következő szavakkal köszöntötte föl: Felséged koronájának legszebb drágaköve, Erdély hiányzik, de hisszük, hogy nem sokáig!” (...)De a románok továbbmennek: oly térképeket használtatnak iskoláikban, amelyeken amaz óhajtások már megvalósultan jelennek meg, azaz Románia határa már a Tiszáig terjed. (...)(Simón Péter: A székely kivándorlás, kivált vallási, nemzeti és közgazdasági szempontból. A Magyar Tudományos Akadémia által pályadíjjal kitüntetett tanulmány. Budapest, 1903, p. 141–143.)