Brit tanulságok

Felületesen szemlélve a múlt heti brit választás eredményét, alig változott valami. Az 1997-es földindulásszerű munkáspárti győzelem 179 mandátumos abszolút többséget adott a kormánynak az alsóházban – ez most 167-re csökkent, ám a csekély veszteség nem a fő ellenzéki pártnak, nem a toryknak, hanem a liberális demokratáknak jelentett nyereséget. A toryk tiszta nyeresége mindösze egy mandátum. Minden marad tehát a régiben? Nem egészen. Az, hogy a választó testület fele tartózkodott a szavazástól, eleve megnehezíti Tony Blair helyzetét. Tudnia kell, hogy mit jelent ez a hirtelen zuhanás a szavazói részvételben: nem azt, hogy a lakosságnak immár közömbös, ki kormányoz, hanem azt, hogy míg a torykat megválaszthatatlannak hitték, a munkáspárti kormányba vetett bizalmuk is megingott.A választás következményei máris kezdenek megmutatkozni. Blair új kormányt alakít, amelynek körvonalai máris kirajzolódnak. E körvonalak igazolják a választók azon érzését, miszerint William Hague hibázott, amikor választási kampányának alapjává a font megőrzését tette. Blair kormányalakítása világosan jelzi, hogy az euró máris háttérbe szorult, ehhez nem kellett kormányt változtatni. Robin Cook, az eddigi Blair-kormány euromániás külügyminisztere névleges miniszteriális beosztást kapott: ő lett a kormánypárti frakció vezetője az alsóházban – mozdonyvezetőből bakter. Helyére az euró iránt csöppet sem lelkesedő Jack Straw, az eddigi belügyminiszter lépett. Gordon Brown, az eurózónába való mielőbbi belépés fő ellenzője megmaradt a kabinet második legfontosabb posztján a miniszterelnök mögött. Továbbra is ő a pénzügyminiszter, ami már önmagában garantálja, hogy nem lesz egyhamar népszavazás az euróról, és hogy az Egyesült Királyság belátható időn belül nem vezeti be a közös európai valutát a font helyett. A második Blair-adminisztráció fő tevékenységét a közszolgáltatások alapos reformját Brown irányítja majd.Érdemes pillantást vetni arra is, hogy mit hozott a 2001-es általános választás Ulsternek. Röviden: a tolerancia vereségét. A protestáns unionisták és a katolikus nacionalisták két fő pártja, David Trimble főminiszter UUP-je és John Hume SDLP-je, háttérbe szorult Ian Paisley tiszteletes türelmetlen, militáns unionista pártja, illetve a Sinn Fein mögött. A Sinn Fein – az IRA politikai szárnya – maga mögött hagyta a mérsékelt nacionalista SDLP-t, Trimble-nek pedig még saját választókerületében is támadtak nehézségei.A választás talán legjelentősebb következménye, hogy William Hague órákon belül lemondott a Konzervatív Párt éléről. Hogy utódja ki lesz, az valószínűleg csak valamikor augusztusban derül majd ki, de ettől, a konzervatív párt választásától függ a brit politikai élet jövője a következő esztendőkben. Kenneth Clarke nagyobb barátja az eurónak, mint akár Tony Blair, akár Gordon Brown, míg Michael Portillo ellenzi azt. Clarke vezetése alatt balra, a politikai centrum irányába tolódna a Konzervatív Párt, Ann Widdicombe alatt csaknem bizonyosan jobbra. Portillo valószínűleg menet közben döntene az irányról, állandó figyelemmel kísérve a szavazók hangulatát.