Feljelentették a Nemax Kft.-t

2001. 06. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Duna–Ipoly Nemzeti Park természetkárosítás miatt feljelentette a Nemax Kft. tulajdonosát, és bírság kiszabását tervezi– értesültünk. Felszólították a céget, hagyjon fel a Tétényi-fennsíkon található 16 hektáros területen a munkálatokkal. A földön – amelyre jelzálogot jegyzett be a Medgyessy Péter által vezetett Inter Európa Bank egyik cége – lakópark építését tervezik a cég ügyvezetői, akik üzleti kapcsolatban állnak egyes MSZP-s politikusokkal.Hozzávetőleg 730 millió forint eszmei értékű védett növényzetet károsított meg a Nemax Kft. az értékes és ritka növényfajokban gazdag földön, amikor néhány hete letaroltatta az éppen virágzó árvalányhaj nagy részét. Ezt vélhetően azért tették – a tiltakozó környezetvédők elmondása szerint –, hogy egy környezetvédelmi szemlénél az ellenőrök ne találjanak ott védett növényeket. A Nemax a területen lakóparkot akar építtetni, ennek érdekében a törökbálinti önkormányzat már el is indította a 16 hektáros ingatlan belterületbe vonási eljárását. A MIÉP helyi szervezetének képviselője – a helyi pártok és önkormányzati képviselők közül egyedül – tiltakozását fejezte ki a környezetkárosítás és a magyar föld esetleges külföldi tulajdonba való átjátszása miatt. Jelenleg már gyűjtik az aláírásokat a 16 hektáros részt is magában foglaló, közel 500 hektáros terület belterületbe vonása elleni, helyi ügydöntő népszavazás kiírásához.Az ominózus 16 hektárra egyébként az Inter Európa Bank – amelynek még Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az elnöke – egyik cége, az Interinvest Risk Management Rt. 230 millió forint erejéig jegyzett be jelzálogot.A törökbálinti önkormányzat pedig polgárjogi szerződést kötött a föld tulajdonosával, a Nemax Kft.-vel, hogy belterületbe vonja a területet, amelyért cserébe két hektárt kap, s amely felett önállóan rendelkezhet majd. Ismert, hogy a Nemax ügyvezetői más gazdasági társaságokban is feltűnnek mint ügyvezetők, többek között Csintalan Sándor és Schmuck Andor szocialista politikusok mellett.A Duna–Ipoly Nemzeti Park a feljelentés mellett vizsgálatot is indított a környezetpusztítás miatt, amely végén bírságot rónak majd ki. Lapunk azt a tájékoztatást kapta, hogy a 16 hektáros földterület már védelemre tervezett övezetnek számít. Ezzel kapcsolatban a végső határozatot a környezetvédelmi miniszter mondja ki rendelet formájában.Információink szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park illetékese a közeljövőben találkozik a Nemax ügyvezetőivel és az Inter Invest Risk Rt. képviselőivel, hogy megegyezzenek a vitás kérdésekben. Az intézmény pénzt nem, csupán csereingatlant tud felkínálni a terület tulajdonosának.Turai István törökbálinti polgármester korábban úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a polgármesteri hivatal nem tudja meggátolni a környezetkárosítást, mivel egyelőre védelmet nem élvező magánterületről van szó.Lapunk kérdésére úgy vélekedett: ha a Duna–Ipoly Nemzeti Park vagy a környezetvédelmi szervezetek meg tudják vásárolni a területet, hát tegyék azt, és próbálják védettség alá vonni – amelynek fenntartása hatalmas anyagi ráfordítást igényel –, az önkormányzatot azonban polgárjogi szerződése köti az átminősítéshez. A kéthektáros föld – amelyet megkapna az önkor-mányzat – nagyon értékes, akár félmilliárd forintot is ér. – Ebből a pénzből például iskolát tudnánk építeni – érvelt Turai István.A MIÉP helyi szervezete már elkezdte gyűjteni az aláírásokat az 500 hektáros ingatlan belterületbe vonása elleni népszavazás kiírásához. Sándor Péternek, illetve a helyi MIÉP-nek június 30-ig kell összegyűjteni a szükséges, mintegy 1700 aláírást ahhoz, hogy a helyi képviselő-testület kiírja a népszavazást.Lapunknak elmondta: a Kerek–Domb környezetvédő egyesület – amelynek tagja a polgármester és az alpolgármester is – nem véleményezte a belterületbe vonási kezdeményezés miatt módosítandó településszerkezeti tervezetet, holott erre joga lett volna. – Egyszerűen érthetetlen, hogy egy környezetvédelmi szervezet több száz hektárnyi értékes föld belterületbe vonását támogatja, amin ráadásul védett növények élnek – fogalmazott Sándor Péter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.