(ki vegye komolyan magát)

Én nem tudom, van-e alapja annak a mondásnak, hogy fiatalság, bolondság. Továbbá: abban sem vagyok egészen biztos, hogy a különböző indián törzseknél működő „vének tanácsa” mindig helyes döntéseket hozott.Mivel túl vagyok életem delén, nyugodt szívvel fejezhetem ki kétségeimet az aggkori elmeél mibenlétét illetően: szerencsésnek mondhatja magát az az ember, akinek gondolkozása ugyanolyan gyors és hatékony hetvenesztendős korában, mint – mondjuk – húszévesen. A lassulás természetesen nem jelenti a minőség vesztét, sőt, olykor a meggondoltság és a tapasztalat legyőzheti a nyers észerőt. Viszont van egy furcsa érzésem: egy okos fiatal általában sokkal komolyabban veszi önmagát, mint egy okos öreg. A sokat látott és sokat megélt bölcs némi kétkedéssel és iróniával szemléli önmagát, az agy esetleges büszkeségét a test gyöngeségei korlátozzák, s túl ezen az okos ember az elmúlás közeledtével egyre inkább rádöbben, milyen keveset tud, mily sokat nem ismer. Ez is arra inti, hogy ne értékelje túl önmaga fontosságát, s ne higgye azt, hogy bármit meg tud oldani. Jellemző módon aggkorban éppen a lecsökkent agyműködés, a beszűkülés növeli a fontosságtudatot, a hajlamot a fontoskodásra. Makacsul célratörők az ostoba vének, elképzeléseikhez, tévképzeteikhez tántoríthatatlanul ragaszkodók. Azt kell hinnünk: minél butább egy ember aggkorában, annál makacsabb, bizonyos betegségek pedig olyan merevséggel járnak együtt, mely már-már a hajlíthatatlan gerinchez hasonlatos.Arra a különös megállapításra jutunk így – természetesen csak általános értelemben –, hogy a bölcs öregek engedékenyek, fontosságtudatuk elenyésző, s legtöbbször speciális tevékenységükre vonatkozik, s nem terjed ki az egész világra. Az okos öreg tehát csak szakmájában, hivatásában célratörő, sőt előfordulhat, hogy hivatását, mint szenvedélyt, tehetséges tanítványok támogatásává lényegíti át. A fontoskodás egy mentálisan esendő öregnél valószínűleg létszükséglet és védekezés, míg egy okos fiatalnál az életigenlés és kitörni vágyás közvetlen jele. Azt kell hinnünk, a helyzet épp fordított, mint az öregeknél: az okos fiatal átéli önnön fontosságát, s a világban betöltendő szerepét, míg a buta, legyen bár törtető és gátlástalan, saját súlytalanságával küszködik. Az elhivatottság érzése kilencvenéves korban devianciára utal, harmincévesen viszont természetes. A fontosságtudat kisugárzik a világra és a feladatokra. Az okos fiatalban, ami a saját tevékenységét és sikerét illeti, nincs kétkedés és lekicsinylés. Ez egyben lendületet ad, a siker pedig együtt jár a formák iránti tisztelettel, s az új jelenségek és módszerek befogadásával, mivel a sikeres fiatal mindent hasznosítani és birtokolni akar, ami további sikerekhez vezetheti.Megfigyelhető – egy konkrét dologra térve –, hogy a Fidesz hatalomgyakorlásában nyoma sincs könnyelműségnek. Ezek a kétségkívül okos és felkészült fiatalemberek abszolút komolyan veszik önmagukat, s így a feladatot is, amelyet magukénak éreznek. Ez a komolyság – a viselkedéssel, öltözködéssel, méltósággal, bizonyos ünnepélyes formák hangsúlyozásával, a tekintélytisztelettel együtt – csak félig tudatos és átgondolt, nagyobbrészt magából a fiatalság jellegéből származik. Könnyen belátható: egy országot kormányozni csak komolyan lehet, komolyan véve önmagunkat és az előttünk álló jövőt. Szerintem elsősorban ebben különbözik a Fidesz az MSZP-től; a szocialisták közt lehet, hogy vannak bölcs öregek, de fejükben van némi kétkedés, szívükben egy csöpp cinizmus – valószínűtlen, hogy Kovács László vagy Medgyessy Péter komolyan azt gondolja magáról: ő fogja megváltani Magyarországot.Hogy a Fidesz sikerének mennyi köze van a komolysághoz és a hithez, én nem tudom.