Lázadás vagy deviancia?

Az elmúlt tíz esztendő társadalmi változásai óhatatlanul hatással voltak a serdülőkre és a fiatalokra is. Több lehetőségük van, mint szüleiknek, kinyílt és felgyorsult a világ, ami feszültségeket teremt a generációk között is. Dr. Kopp Mária pszichiáter, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének az igazgatója azokról változásokról beszél, amelyek beláthatatlanok, és az emberi psziché tűrőképességének határait feszegetik. Vagyis arról a világról, amelyben élünk.A társadalmi átakulások a különböző rétegeket másképp érintették. A fiatal diplomás fiúk és férfiak lelki mutatói javultak, tehát ők úgy élik meg ezt kort, hogy nagyobbak a lehetőségeik, több emberhez tudnak fordulni, ha nehézségük adódik. Ezzel szemben a lányok helyzete romlott, ők valószínűleg úgy érzik, képtelenek megfelelni mindannak, amit a társadalom elvárna tőlük. A női szerepek meghatározatlansága világjelenség, de nálunk a nagyfokú egyenjogúság következtében a lányok magukat hibáztatják ezért. Mivel nincsenek hátrányos helyzetben, természetes, hogy a munkahelyükön ugyanúgy kell teljesíteniük, mint egy férfinak, de közben szeretnének partnerkapcsolatot, családot, s ezt nehéz öszszeegyeztetni – vázolja az igazgatónő az alapvető különbségeket.– A lecsúszó rétegeknél egyértelműen romlik a helyzet – folytatja –, mind a fiúk, mind a lányok között egyre többen érzik kilátástalannak a jövőjüket. A nyugati civilizációk közül Amerikában jelenti a legnagyobb problémát a drog, amelynek hátterében ott is az óriási társadalmi különbségek állnak. Köztudott, hogy két réteg a legérintettebb: a jómódúaké, akik anyagilag ugyan mindent megadnak a gyermeküknek, de a szülők túlhajszoltak, és nemigen tudnak odafigyelni rájuk. Az elfogadott gyermekben, ha kiskorában mindent megkap, nem alakul ki, hogy vele szemben is vannak elvárások, nem képes önálló tevékenységre, nem tanulja meg, hogy örömet találjon mindabban, amit el akar érni. Ezért az elkényeztetett gyerekek között gyakori a narcisztikus – szaknyelven borderline – személyiség, aki önmagán kívül nem talál mást célt, s állandó ürességet, unalmat érez, nem tesz erőfeszítést semmiért. Unalmukban izgatószerekhez, droghoz, alkoholhoz nyúlnak, jellemző rájuk a kritikátlan szex. S a mai zene – ha a technót annak lehet nevezni – az ürességet tölti ki, folyamatos hallgatása kikapcsolja az egyéb pszichés funkciókat, felszabadít olyan ösztönöket, mint az agresszió, és komoly személyiségromboló hatása van.– A narcisztikus személyiség olyan gyakori – meséli a doktonő –, hogy amikor az orvosi egyetemen erről tartottam előadást, a hallgatók utána odajöttek hozzám, és közölték: ők mind ilyenek. Ugyanakkor a lecsúszó, elszegényedett családok számára szinte az egyetlen kiugrási lehetőség a deviancia – a sokszor összekapcsolódó prostitúció és a drog –, vagyis ők alkotják azt a hátteret, amely később ennek a kábítórendszernek a rabszolgájává válik.Magyarországra az utóbbi évtizedben úgy tört be a drog, hogy nem igazán voltunk erre felkészülve. Miután megnyíltak a kapuk Nyugat felé, először a gazdasági érdekek hatására a kábítószer és az ezzel foglalkozó érdekcsoport jelent meg nálunk. Az amúgy is adott, tipikus serdülőkori civilizációs problémák mellett pontosan a fiatalok legértékesebb tulajdonságait használják fel arra, hogy megfogják őket. Mivel ezek a fiatalok lassan ki akarnak lépni a családból, fontos számukra a kortárs csoport, amely befogadja őket, ahová tartoznak. Ez óriási erő lehet, és a fiatalok csodákra képesek, ha igazán jó célokat tűznek maguk elé. Ám gyakoribb, hogy az összetartozás élménye lázadást szül a felnőtt-társadalom ellen. Ugyanakkor pozitív jellemzője ennek a korosztálynak, hogy keresik az újat, a kalandot, mernek kockáztatni, amiben nagy lehetőség rejlik önmaguk, a társadalom és a jövő számára, ha jól aknázzák ki. De azt látjuk, hogy ezt lovagolják meg a drogterjesztők. A fiatalok pedig azt hiszik, ők választanak, holott valójában ügyesen manipulálják őket, hiszen a reklámokkal sokat el lehet érni, ilyen értelemben a pszichológia is prostituálódik. Az emberek befolyásolásának technikái hihetetlen kifinomultak és leleményesek.Az igazgatónő szerint minél tanultabb valaki, annál jobb a lelki állapota, annál többet törődik az egészségével.– Az biztos, hogy a mi oktatási rendszerünkben a személyiség, a pszichológiai készségek és az érzelmi intelligencia fejlesztésében – amely alapvető a túléléshez – az iskola keveset tesz – vélekedik –, de még mindig komoly védőfaktor, amelyet veszélyes lenne hirtelen átalakítani. Tény azonban, hogy a kábítószerezés megelőzésében az iskolának valóban meghatározó szerepe lehetne. Elsősorban nem a tanárokra gondolok, sokkal inkább a kortárs segítők azok, akikre a fiatalok hallgatnak. Magyarországon több helyen képzünk ilyen segítőket, de ez a kezdeményezés nálunk még gyerekcipőben jár. Nyugaton viszont jól működik.– Hatékony módszer például – folytatja Kopp Mária –, hogy a veszélyeztetett gyerekekkel külön kell foglalkozni. Ha lenne iskolapszichológusi rendszer, a gyakorlati szakember időben ki tudná szűrni a problémás fiatalokat. Gyakori a szülés utáni depresszió: visszahat a gyerekre, ha az anya szülés után nem tudja megadni azt az érzelmi támaszt, amelyre a kicsinek szüksége van. Hatásos módja megelőzésnek, amelyet Norvégiában láttam. Ott időben felismerték a bajt, és sikerült rávenni a fiatalok által leginkább kedvelt, szintén fiatal sztárokat arra, hogy segítsenek a drogellenes küzdelemben. Míg Skandinávia többi országában súlyos gondokat okoz a kábítószer, addig Norvégiában a közkedvelt személyiségek segítségével sikerült elérni, hogy a fiatalok elutasítják a drogot, nem akarnak rabszolgák lenni és mesterséges világban élni. A sikeres és bevált módszereket át lehetne venni nálunk is.– Emellett a nagy pedagógus-egyéniségek körül is ki tudna alakulni az a légkör, amelyre szükség volna ahhoz, hogy megóvjuk gyerekeinket a kisiklástól. Régen a tanároknak és a tanítóknak tekintélye, presztízse volt a társadalomban, s ha nem akarjuk, hogy a fiatalok személyisége eltorzuljon, akkor erre áldozni kell: a tanárokat egyrészt anyagilag kell motiválni, másrészt növelni kell a tekintélyüket. Számomra az angol iskolarendszer a mértékadó, ahol értékes az egyén. A drámapedagógia révén megtanulnak beszélni, szerepelni, értékelik az önállóságot, de fontosságot tulajdonítanak a csapatmunkának is. Nálunk mindez hiányzik – öszszegez a szakember, majd folytatja:– Ami a választási lehetőségeket illeti, annak idején érdekes vizsgálatot végeztünk Juhász Pál profeszszorral egy kis szabolcsi faluban, Csengersimán. Itt, amíg a téeszesítés előtt mindenki látástól vakulásig robotolt a saját kis földjén, nem volt a faluban neurózis, depresszió. A téeszesítés után néhány évvel minden harmadik ember szorongóvá, depresszióssá vált, pedig a téesz alapvetően jól működött, az ott dolgozóknak nem voltak anyagi gondjaik. Pedig csak annyi történt, hogy megjelent a választás lehetősége: be lehet menni dolgozni közeli városba, vagy akár ingázni Budapest és a falu között. S annak ellenére, hogy többféle lehetőség közül választhattak, mégsem tudtak megbirkózni ezzel a helyzettel. Ma ugyanezt látjuk a fiataljainknál. Elképesztően kitágult a világ, miközben az ember agya, szervezete évezredek óta ugyanolyan. Így azután a fiatal nehezen igazodik el ebben a zűrzavaros, áttekinthetetlen, rohanó, értékválsággal küzdő, csapdákkal zsúfolt világban, ahol temérdek kihívás várja, ugyanakkor hatalmasakat lehet zuhanni. Mindez olyan igénybevételt jelent a psziché számára, hogy a modern világ járványaivá vált a szorongás és depresszió. Nem csoda, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatal hajlamossá válik valami egyszerű, különösebb döntést és erőfeszítést nem igénylő (pót)megoldásra, különösen, ha szorong, s úgy érzi, képtelen megfelelni az elvárásoknak.Az igazgatónő szerint régen egyszerű volt, hiszen a fiatal azt a hivatást választotta, amelyet a szülei űztek, vagy amelyet felnőtté válása során közelebbről megismerhetett. Lázadozott ugyan, de a sorsa eléggé meghatározott volt. Az embert mélyen befolyásolja, milyen környezetben nő fel, s ha kialakul a bizalmi kapcsolat a szülő és gyerek között, akkor kamaszként ugyan lázad – ezt láttuk az amerikai hippiknél is –, de végül mégis követi a szülei útját, mert hosszú távon ez jelenti számára a biztonságot. Az nagy gond, ha nincs szülői minta. A legfontosabb, hogy a gyerek mindig érezze: akármit csinál, számíthat a szülőre, visszamehet, s megmarad a szeretet akkor is, ha hibázott, ha őrültséget csinált. Ha ez megvan, akkor – kerülőutak és zsákutcák után, de – visszatér a gyerek, és lehet segíteni rajta.Az emberiség mára olyan kísérleti szituációt teremtett a maga számára, amelyben nem veszi figyelembe az emberi alkalmazkodó- és tűrőképesség határait.