Milosevics útja Hágáig

Több hónapos kínos huzavona után a hét végén végre lehetővé vált Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök kiadatása a hágai törvényszéknek. A belgrádi szövetségi kormány a kisebbik koalíciós partner, a montenegrói Szocialista Néppárt ellenkezése miatt dekrétum meghozatalával hárította el a jogi akadályokat a hágai törvényszékkel való együtműködés elől. Ezek után elképzelhető, hogy a háborús bűnökkel vádolt szerb vezető – akár már néhány napon belül – Hágában felel tetteiért.A volt jugoszláv elnök az elmúlt évtized európai történelmének talán a legismertebb politikusa. A világ híradásaiban a – XX. század utolsó évtizedében – talán csak Bill Clinton és Szaddam Huszein kaptak akkora publicitást, mint Milosevics, akit hívei és pártfogói kiváló politikusnak tartanak, ellenfelei szerint viszont több millió ember életének tönkretételéért felel.Szlobodan Milosevics szerepe a szerb történelemben még értékelésre vár, de már most bizonyos az, hogy hosszú időnek el kell telnie, amíg objektíven lehet értékelni a szerb vozsd (vezér) tetteit. Tény és való, hogy a nyolcvanas évek végén az elnyomott szerbség mottójával mozgósította a jugoszláviai szerbeket, és a kilencvenes években honfitársai közül sokan készek voltak meghalni Jugoszlávia fennmaradásáért. A Milosevics által elképzelt Jugoszlávia tulajdonképpen a nagyszerb állam megvalósulása lett volna, amelyben Szerbiának vezető szerepet szánt, a szövetséges államot pedig olyan centralizált országnak képzelte el, amelynek döntéseit Belgrádban hozták volna.Kevésbé ismert az az indítványa, amely szerint a szövetséges parlamentben a döntéseket már nem az egyes tagköztársaságok egyenlő szavazata alapján kellett volna hozni – minden egyes nemzetnek annyi képviselőt szánt az országgyűlésben, amennyi polgárainak számához viszonyítva arányos. Ez azt jelentette volna, hogy a legnagyobb nemzet – a szerb – a legtöbb szavazattal rendelkezett volna a szövetséges parlamentben.A Belgrádból irányított „joghurtforradalom” megszüntette Koszovó és a Vajdaság autonómiáját, majd amikor a szófogadatlan tagköztársaságokban – Szlovéniában és Horvátországban – hasonló „igazságtalálkozó” elnevezésű politikai összejöveteleket próbált tartani Milosevics, az ottani kormányok azt nem engedélyezték. Az olykor tömegesen szállított tiltakozók ilyen összejöveteleken a tagköztársaságok kormányának megdöntését igyekeztek elérni, ami többbnyire sikerült is, kivéve Horvátországot és Szlovéniát. A jugoszláv kommunista párt – mint az egység legfőbb biztosítéka – szétesése (a szlovén és horvát kommunisták távozásával) az ország szétbomlását idézte elő. Következett az utcai akadályok elhelyezése a horvátországi szerblakta területeken, a hadsereg szlovéniai beavatkozása, majd a szerb–horvát összecsapások Horvátországban.Milosevics csúcsra érkezett. Minden szerb számára ő volt a régóta várt valódi szerb vezér, aki a nép akaratát hivatott teljesíteni. Ahol csak megjelent, többezres tömeg éltette. Belgrádban egyesek szerint kétmillió embert vonzott az Uscse melletti népgyűlése. Milosevics népszerűsége kiterjedt minden jugoszláv területre, ahol akár csak egy szerb élt. Poszternagyságú fényképe a legtöbb szerb házát díszítette, a belgrádi híradókban pedig rendszerint arról számoltak be, hogy a szerbeket mindenütt üldözik, ezért „meg kell védeni őket”. A médiának is jelentős szerepe volt a gyűlölet szításában. Amíg Milosevics a szerbek számára a szeretett vezér, a nem szerb nemzeteknek a leggyűlöltebb személy lett. Milosevicset éltetni a koszovói albánok vagy a horvátok előtt akár életveszélyt is jelenthetett. Milosevicsnek éppen az hozta meg a még nagyobb népszerűséget, hogy a két nemzetet a „szerbek eltiprójának” titulálása.A horvát–szerb vagy a szerb–albán viszály történelmi időkbe nyúlik vissza, és az ellentéteket még a szövetséges állam sem tudta feloldani. Pedig Joszip Broz Tito, a horvát–szlovén nemzetiségű jugoszláv elnök és az ország szlovén nemzetiségű ideológusa, Edvard Kardelj már a hetvenes években mintha megsejtették volna, hogy az országuk nem lesz tartós, megmentésére 1974-ben új szövetséges alkotmányt hoztak, valamint minden köztársaságnak külön alkotmányt. Joszip Broz Tito halála után nyolctagú elnökség lépett helyébe. A kollektív elnökségben az egyik köztársaság képviselője látta el a primus inter pares (az elnökség elnöke) feladatát, egyéves mandárummal. Az országban azonban nem volt olyan politikus, aki maga mögé tudta volna állítani a tömegeket. Ez egyedül Szlobodan Milosevicsnek sikerült.Milosevics 17 évesen lépett be a kommunista pártba, majd mielőtt 1964-ben megszerezte a jogászi diplomát, már aktív tagja volt a belgrádi egyetemi pártbizottságnak. A fővárosi közgyűlésben a gazdasági ügyek tanácsadójaként kezdett dolgozni, majd négy évre a belgrádi Tehnogas vállalat igazgatóhelyettese lett, ahol az igazgató, Ivan Sztambolics volt, aki az esküvői tanúja is lett (a szlávoknál ez szinte rokoni kapcsolatnak számít). Sztambolics 1973-ban a Szerb Kommunista Párt elnöke lett. Milosevics ezután az említett cég igazgatója, majd az Egyesített Belgrádi Bank igazgatója lett. Sztambolics közreműködésével Milosevicset 1984-ben a Szerb Kommunista Párt elnökségi tagjává nevezték ki, majd 1986-ban ismét Sztambolics helyére lépett. Az elődje Szerbia, Milosevics pedig a Szerb Kommunista Párt elnöke lett. 1987-ben Sztambolics őt bízta meg, hogy Koszovo Poljéban a szerb–horvát konfliktust rendezze. Milosevics lelkes beszédben ígérte meg a koszovói szerbeknek, hogy őket „többé senki sem verheti meg”. Ezután napról napra nőtt a népszerűsége. Hívei 1988-ban kiszorították a szerbiai elnöki pozícióból Ivan Sztambolicsot. Milosevics 1989-ben végrehajthatta a „joghurtforradalmat”, és pacifikálta Koszovót, a Vajdaságot és Montenegrót, amely területek vezetését saját embereire bízta. A berlini fal leomlása után Milosevics a Szerb Szocialista Párt elnöke lett, és egészen 2000. október 5-ig minden választáson diadalmaskodott. Ekkor – 13 éves uralkodás után – kénytelen volt beismerni a vereséget.A délszláv válság alatt Szerbia és a szerb nemzet – a többi érintett nemzettel együtt – óriási kárt szenvedett. Szerbia egyik célját – kivéve a boszniai szerb köztársaság létrehozását – sem valósította meg. Szerbek ezrei estek el különböző csatatereken, a volt jugoszláv köztársaságokból több tízezren menekülésre kényszerültek, ami további veszteséget jelentett a gazdasági szankciókkal sújtott ország számára. Ugyanakkor az értelmiség, a fiatalok ezrei külföldön telepedtek le. Szlobodan Milosevics valójában szembeszállt az egész világgal. Ezt a politikát már a szerbek többsége is elítélte, mégis akadtak, akik mindvégig fölnéztek rá. Annak idején például nagy figyelmet kapott a szerb médiában az a hír, hogy egy magyar parlamenten kívüli politikus, Thürmer Gyula is Jugoszláviába látogatott, és hogy Milosevics milyen szívélyesen fogadta őt. A szerb sajtó a magyar–jugoszláv barátságot hangoztatta a látogatás alkalmából. Az más kérdés, hogy Vajdaságban örültek-e ennek az eseménynek, és hogy valójában a helyzetük javulását jelentette-e.Milosevics jelenleg a jugoszláv fővárosban tölti előzetes (eredetileg egy hónaposra tervezett) letartóztatását. Letartóztatása óta kevesen álltak ki mellette nyíltan, politikáját azonban mégis sokan támogatják. Az megint más kérdés, hogy a kitűzött célokat valójában egyáltalán nem sikerült megvalósítania...