Az ő XX. századuk

„Szerbiát még sohase vette senki olyan nagyra, mint az ellenzék. Én istenem! A legyet senki se szokta lekergetni magáról bunkósbottal, hanem csak egy kézlegyintéssel. Szerbia! Hát micsoda Szerbia? Legelőször is egy barátságos hatalom. És milyen barátságos! És milyen hatalom! Kétmillió szerb és négymillió sertés, tehát összesen hatmillió mozgó lény. Minden sertésre esik egy fél szerb, és minden szerbre esik két sertés. Osztozkodjanak egymáson, ahogy tudnak – de mit rongáljuk mi most a mi millenáris jókedvünket (mely úgyis annyiba kerül) ilyen lappáliákkal!Jelvényvita és örökké csak jelvényvita. Van ebben még valami zöld, valami kevés éretlenség a nemzetek gyermekkorából; teringette, egy ezeréves fickóhoz már nem illik, hogy örökké a jelvényeken, színeken jár az esze, mintha az egész állami élet a jelvényeken forogna. Van zászlóvita, királyiszínek-vita, kétfejűsas-vita, jelző zászlók vitája, kardbojtok színének vitája, s ezek mindig fölriasztják az ellenzéket, összecsődítik a Házat, de ha tíz-húszmillió forint megszavazásáról van szó, a tanácsterem kong; néhány öregember krákog odabent, míg az előadó eldünnyögi közömbös orrhangon a milliók megszavazásának indokolását, aztán fölállnak szavazni az illető szakminiszter fölállása szerint, s egymást oldalba döfködve kérdezgetik: – Mire is szavaztunk, kérlek?De zászlósértés. Ohó! Ez már valami, a jó szittya vér forrni kezd. Érzékeink ki vannak fejlődve a zászlósértések iránt. Ebben élünk, ez a mi elementumunk. (...) S hogy mi ennyire érezzük, mint az óra gépe a kerekeibe hulló piszkos porszemet, magunk demonstráljuk ezzel, hogy igen kicsinyeknek tartjuk magunkat. Mert egy hatalmas gépet ugyan meg nem akaszt forgásában a reá hullott porszem, fönségesen, nyugodtan mozog tovább. És mert ennyire érzékenyek vagyunk – ez maga csábító ellenfeleinknek hasonló csínyekre. Képzelhetni, mekkora siker lehet ama néhány lompos, piszkos szerb diáknak, hogy a méltóságteljes magyar parlament tajtékzó dühvel napokig tárgyal ebben a kérdésben. Azok most mind azt hiszik odahaza, hogy ők milyen nagy dolgot cselekedtek. S ha ilyen olcsón lehet nagy dolgokat csinálni – bizonyosan akad rá több konkurens is, hiszen ma minden pályára tódul a közönség.”(Mikszáth Kálmán: Szerbkérdés a Házban. In: Pesti Hírlap, 1896. május 17. Az 1896. június 8-i ünnepségeken a korona előtt a régi szerb zászlót is el akarták helyezni. A szerb kormány visszautasította a meghívást. Szerbiában magyarellenes tüntetések voltak. Az ügy miatt az országgyűlés rendkívüli ülést hívott össze.)