„Keresztény gyermek-rák”

Két kopasz fejű, rákbeteg kisgyermek egy kórházi vaságyon. A drabális, gumibotos rendőr éppen leráncigálja róluk közös takarójukat. „Miért is nem Kereszténygyermek-rák Alapítványként indultunk?” – kérdezi az egyik gyermek a másiktól. A Civil forintok című dermesztő rajz egy karikatúra a Népszava című politikai napilap július hetedikei számában. Főhelyen, rögtön a vezércikk alatt. Nehéz szavakat találni a műben megnyilvánuló alpári, gátlástalan aljasság jellemzésére, de az igazán hátborzongató mégis az, hogy ez megjelenhetett 2001-ben egy országos sajtóorgánumban. Úgy látszik, az úgynevezett „baloldali”, „értékorientált” sajtó kezdi elveszteni önkontrolljának maradékát is, stílusuk a választásokhoz közeledve vadállati módon durvul. A cél a potenciális szavazók felhergelése, akár tudatos dezinformáció árán is. A témaválasztás ebből a szempontból kitűnő: kit ne rendítene meg egy halálosan beteg gyermek sorsa, ki ne háborodna fel azon, ha kifosztva őket, gyógyulásukat lehetetlenné teszi az a bizonyos gonosz hatalom, az Orbán-kormány. A baj csak az, hogy nem a beteg gyermekek sorsa fölötti aggódásról van szó, és a kormánynak az egészhez semmi köze.A Gyermekrák Alapítvány körüli cirkusz műbalhé, és ezt tudja mindenki, akit illet. Egyrészt azért, mert éppen az adakozók és a rászorulók – például a beteg gyermekek – védelmében született a törvény, amit velük szemben jogosan érvényesítettek. Nevezetesen, hogy csak olyan alapítványok gyűjthetnek adófelajánlásokat, amelyek nagy eséllyel el is juttatják azokat a címzetteknek, és ezt előbb bizonyítaniuk kell hároméves munkájukkal. Arról már nem is beszélve, hogy a fent nevezett szervezet tevékenysége körül finoman szólva is igen sok a homály.Az ügy csak ürügy egy végtelenül igazságtalan, embertelen, megalázó asszociációs sor megjelenítésére. A Pápai Gábor nevű „művész” ábráján a részvétlen erőszak és az ezzel párosuló társadalmi kivételezettség általánosító módon – az ötvenes évek legsötétebb rákosista propagandáját idézve – kapcsolódik össze egy vallási közösséggel: a keresztény hitű emberek csoportjával. Azt sugallja, hogy Magyarországon ma vallási alapon megkülönböztetik még a beteg gyermekeket is.Annak idején többek között a Népszava is ujjongó örömmel üdvözölte a „lex Göncz” hatálybalépését. Most itt a nagyszerű alkalom, hogy feljelentsék magukat, mert a lapban publikált gyomorforgató alkotás tökéletesen alkalmas egy vallási közösség elleni gyűlöletkeltésre. De megtehetné ezt a szerző is, annál is inkább, mivel 1997-ben a Merlin Színházban maga a gyűlölet elleni törvény szellemi atyja nyitotta meg elismerő szavakkal a – francia Le Monde grafikusával közös – kiállítását. A „karikaturista” egyébként magyar Pulitzer-díjas, annak ellenére, hogy rasszista és vallásgyalázó indíttatású grafikái miatt már voltak ügyei korábban is. De a lényeg nem ez. Hiszen egy beteg lelkű rajzoló azzal rondíthatja össze a fehér papírt, amivel akarja. Ahhoz, hogy az nyilvánosságot is kapjon egy napilapban, kell legalább egy szerkesztő is, akinek mindez tetszik. Mondhatnánk azt is, hogy a nagy nyári kánikulában a szerkesztők figyelmét elkerülte a műalkotás. Átcsuszszant. Ennek azonban erősen ellentmond, hogy azóta sem olvashattuk a lapban a keresztényeknek és általában a magyar állampolgároknak címzett bocsánatkérést. Kiváló írónk, Kertész Ákos – aki időnként a Népszavában is publikál – egyszer arról beszélt, hogy bepakolva tartja a bőröndjét, mert nem érzi magát biztonságban Magyarországon.Az arcpirító Népszava-grafikát elnézve felmerül a kérdés: vajon kinek van félnivalója itt valójában?