Évnyitó

A szülő bonyolult lény. Nem tudja eldönteni, azt szeretné-e jobban, hogy megfeleljen gyermeke a magyar oktatási rendszer követelményeinek, vagy inkább azt, hogy kilógjon a sorból. Szidja a gyermekét, szidja a tanárokat, de főként az egész iskolát, s mégis fénylik a dicsőségtől, ha jó a bizonyítvány.

Mert a lelke mélyén tudja, hogy végül be kell illeszkedni, el kell fogadni a szabályokat, máskülönben jön a bukás, az eredménytelenség és végül a kihullás.
Épp ilyen ellentmondásos a magyar iskolarendszer is. Vannak, akikhez nagyon illik, másokhoz pedig nagyon nem. Lapozgatjuk a gyerekek tankönyvét, és azt kérdezzük: látott-e már eleven diákot az, aki írta. Tudja-e, mi érdekli a mai ifjakat, és milyen ismeretet miként lehet eljuttatni hozzá? De látjuk azt is, hogy miközben a gyengébbje, de még a közepesebbje is elhullik a versenyben, a kitűnők szárnyalnak, olimpiákat nyernek, világversenyeken tündökölnek.
A magyar iskolarendszer ma nem a legsikeresebb korát éli. Sem tanárnak, sem diáknak nem ad sok örömet. Egy mai tizenéves napi hat-hét tanóra után battyog haza a súlyos táskájával, hogy otthon – ha még van benne lelkiismeret és lelkierő – ismét odaüljön a könyv mellé. Nem lehet csodálkozni azon, ha egy idő után feladja. És igaza is van. Ha csupa kis Einstein lépne ki érettségi után az iskolapadból, akkor megérné az erőfeszítés. A statisztikák azonban nem erről számolnak be.
De nem csak a magyar, az egész világ iskolarendszere bajban van. Az oktatás hatalmas szekere csak nagyon lassan mozdul, és menet közben egyre több holmit raktak fel rá. A világ pedig szamárfület mutatva elfutott e lassú kocsi mellett. Mások lettek a gyerekek, mások a külső követelmények. A kocsisok, az oktatási rendszer vezetői megpróbálták ugyan kiegyenlíteni e különbségeket, ám kísérleteik rendszerint csődöt mondtak. A tanárok ugyanis nemigen tudnak máshogy tanítani, a diákok azonban egyre jobban szeretnének máshogyan tanulni. Lehetőség szerint gyorsan, érdekesen, korszerűen. Nehezen értik meg, hogy a tudás megszerzése izzadságos munka, a siker nem jön azonnal.
Össze lehet-e illeszteni e kétféle igényt? Összebékíthető-e a klasszikus és a modern pedagógia, a klasszikus és a modern tudás. Létezik-e egyáltalán modern tudás, vagy az minden korban örök és érvényes? E kérdésekre keresik a választ az oktatáskutatók, a minisztérium pedig igyekszik rávenni az iskolákat a változtatásra. A baj csak az, hogy a sikertelen kísérleteket nem lehet meg nem történtté tenni. Az iskola olyan intézmény, amelyben a kísérleti alanyok, a diákok folyamatosan továbblépnek, amiből kimaradnak, az végleges veszteség a számukra.
Az idén ismét a megújítás, a megújulás reményével indul neki a tanévnek százhúsz és félezer általános, és ugyanennyi középiskolás. A kimutatásokból kitűnik, hogy a diákokban nő a vágy a továbbtanulásra, hisz egyre többen választják azokat a képzési formákat, amelyek eljuttatják őket az érettségiig. Szülők és gyerekek egyaránt tudják, hogy a leszakadásért, a kimaradásért igen nagy árat kell fizetniük. A társadalom versenyben él.
A most kezdődő tanév véglegesen eltüntetett egy megszokott dátumot is az életünkből. Az iskola többé már nem szeptember elsején kezdődik.