Robog a nyár

Nyár. Nyarak. Aranyos lapály... sült hal. Hangyák, hőség. Nyújtózkodó platánfák, lepkék. Nap, naptenger. Néha, hajnalban egy kis hűvös szél. A nyaralás összes öröme és terhe.

Strand, vízszag, boldog, diadalmas gyerekarcok. Nem hideg, sikítja a Balatonból egy kislány. A csecsemők édesen alszanak, fejük felett bárányfelhők, anyatejjel álmodnak. Szikrázó napsütés, a bejáratnál a várakozók hosszú sora.

Felnőttek. Sör műanyag pohárban, sörhasak. Aranyláncok, arany karkötők. Nők, napra ágaskodó, kíváncsi mellbimbók. Csak a nők akarnak mindig meztelenek lenni. – Az évszázad legmelegebb augusztusa, mondja valaki. – Hogyne volna, még csak az első.

Fiatal, hatalmas női test. Combjai földrészek, válla, melle hegyvonulatok, két lába két hosszú félsziget. Alszik. Jobbról is, balról is leomlik a pokrócról. Amikor felébred és felemelkedik, mintha ismeretlen földrészek bukkannának elő. A férje (aranylánc, aranygyűrűk) leteszi elé a gyermeküket. A kislány két lábon járó gombóc, amikor megunja a járást, gurul. Apja Therezának szólítja, az anyja hasára, mellére fekteti. A családfő ott áll mellettük, hol a gyereket, hol a felesége idomait nézi. Arcán öröm: ez mind az enyém.

Nyár van, az évszázad (évezred) első nyara. Reggelenként a világoskék ég, a napsütés határtalan önbizalmat ad. Délben, amikor melegebb lesz, kissé elkábulnak a magabiztos arcok. Délután fekete karikák úsznak el a szemek előtt, és a hőségtől elbágyadt emberek azt kérdezik: hol vagyok? hogy hívnak? mi történik velem?

Erre vágytam mindig, mondja egy sportrajongó férfi, erre a nagyszerű melegre. A harmincfokos szobában, a fotelból a maratoni futók nagyszerű finisét nézi.

A gyerekeknek ez sem túl meleg, homokvárépítő verseny zajlik a strandon, a szülők is segítenek. Hat-hét vár nő ki a homokból, bástyák, alagutak, őrtornyok, sáncok, kazamaták, a vödrök formája adja a bástyát, Balaton-víz folyik a várárokban, a legkisebbek markukban hozzák a homokot, mint a sót. A szülők a várépítésbe egyre jobban belemelegednek, hátratolják gyermekeiket, az anyák keze könyékig az alagútban, az apák vitatják a statikát, elbír-e még egy emeletet a vár?

Rózsaszín-lila gumimatracok a vízen, az árnyékban egy nagypapa bóbiskol. Hamburger, kóla, lángos, kürtőskalács. Tetoválómatricák, újságok. „Wir kommen in Europa”, felfújható óriási krokodil, sárga a mancsa, a pofája, ringatózik a vízen. Ő is jön velünk Európába.

Ismerősök váratlan összetalálkozása. Egyedül vagy? Egyedül. Miért? Csak. Irányt váltott az életünk. Hogyan? Nem tudom. Mint a vonat, amikor váltóhoz érkezik, egyikünk erre, másikunk arra. És? Csakhogy nem mi váltottunk, valaki más. Érted? Nem értem. Én se. Egy kéz valahonnét kinyúlt, és megragadta a váltót. Én meg mintha egy történet szereplője lettem volna. Most már érted? Nem. Én sem. A saját életemet sem értem.

Petúnia, sarkantyúvirág. Hullámok, fehér kagylók, fehér kendők a vízen, vitorlások. Egy hajó. Még egy. Odüsszeusz hajója milyen volt?

Péntek estére a plakátok szépségversenyt hirdetnek a strandon. A győztes az öböl szépe lesz. Felső korhatár nincs, csak alsó. A rendezők izgatottan várják, lesz-e elég jelentkező? Van jelentkező, főleg fiatalok, de egy férjes asszonyt is sikerült rábeszélni! – Tíz perc múlva elkezdődik.

Minden rendben, majd váratlan bonyodalmak, a zsűri egyik tagja eltűnt, a mikrofon zsínórja rövid, a szavazatszámláló bizottságot elfelejtették megszervezni.

Ha nem is tíz perc múlva, de lassan minden megoldódik. Bájos fiatal hölgyek vonulnak végig a színpaddá összetolt asztalok tetején, ki elfogódottan, ki rutinnal mosolyog, mégis mintha mindegyikünk, sőt a zsűri és mi, a nézők is egy kedves, régi filmben volnánk.

Taps, ujjongás, öröm, az eredményhirdetésig zene. – Az eredmény valamiért nem akar megszületni, de a versenyzőkön kívül ezt nemigen veszi észre senki, hiszen minden van, ami kell: sör, bor, jókedv, tánc és zene.

Eredmény még mindig nincs, viszont van egy meglepetésráadás. Férfilábszár-szépségverseny! A vállalkozó kedvnek vagy a jó szervezésnek köszönhetően harminchárom pár férfiláb vonul el előttünk, az arcokat paraván takarja. – Fergeteges taps. A zsűri asztalán egy hölgy szüntelenül ír, csaknem egydossziényi jegyzet születik a történtekről. Aztán az ördög megint megpróbál közbelépni, elromlik egy lámpa, a bemondót nem találják, egy „szabadidőruhás” idősebb férfit le kell tuszkolni a színpadról, söröspohárral a kezében szólót táncol. De éjfélre mégis megszületik az eredmény.

Az öböl szépe egy szőke, bájos, elfogódott diáklány. A másodikról is nagyjából ugyanezt lehet elmondani. Ő helybeli. A harmadik is szőke, bájos és elfogódott – ki tudja, miért -, hasonlítanak is egymásra, csak az egyik szebb, mint a másik. Az öböl szépe virágkoszorút kap a fejére, a legszebb lábú férfit pedig pezsgővel jutalmazzák.

És tánc! Valahol a túlsó parton tűzijáték kezdődik, színes fények pásztáznak, csobbannak a halak, csípnek a szúnyogok és remegnek a falevelek a zene hangerejétől.

Reggel, a még ritkás strandon a gyerekek legelőször a homokvárakhoz szaladnak. A várak sehol, vagyis csak a nyomaikat látni. Lerombolta az ellenség, mondja komoran egy tízéves. A többiek is: az ellenség éjjel lerombolta. És máris hozzákezdenek homokból, iszapból, vízből, délig felépítik újra.