Az antiszemitázók alkonya Durban után

Magyarországon az első jobbközép kormány négy éve és a mostani koalíció több mint három éve alatt az SZDSZ tagjainak és az MSZP hazai értelemben vett liberális hajlamú politikusainak egyik kedvence volt az antiszemitizmus fegyvere, amelyet az ország ellen forgattak itthon és külföldön, főként kiagyalt indokokkal (hordó- és Hanákné-ügy). A Horn-kormány idején e fegyver beolajozva pihent a raktárban, amiről az angolszász lapok Lexis-Nexis internetes keresője is bárkit meggyőzhet.
Ma azonban az antiszemitizmus-ipar hazai képviselői a balliberális sajtóban kitalált, kellemetlen hangzású kifejezéssel élve: „csúcsra járnak”. Legutóbb Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszony volt terítéken. Mint elmondta, szerdán a Nap-keltében nem arra a kérdésre (mit szól ahhoz a kijelentéshez, amellyel egy MIÉP-es vezető jellemezte Várszegi grenadai főkonzul Fradi-kivásárlását?) válaszolt a „nem értek a focihoz” mondattal, amit a balliberális lapok hazudtak, hanem egyszerűen arra, hogy mi a véleménye a Fradi megvásárlásáról.
Az, hogy Halmai Gábor, a Soros-alapítvány új vezetője most bejelentette, egészségügyi és egyéb programokat állítanak le, de ellen-országimázsközpontot hoznak létre az olyan jelenségek „reális” megismertetésére külföldön, mint az itteni antiszemitizmus, csupán műanyag hab a romlott tortán.
Ma már a magyar választók túlnyomó része átlát az „emberjogvédő” szitán, és az SZDSZ-t arra a helyre teszi a népszerűségi listán, ahová való. Cigány- és melegügyi kampányaival egyetemben, hiszen a szavazók nagyobb része már meg tudja különböztetni az őszinte emberjogi aggodalmat a jobbközép elleni hadviseléstől.
Eddig azonban a jogvédők globális mértékű hamisságára és rasszizmusára még nem volt közvetett bizonyíték. Nem volt augusztus utolsó napjáig, amikor megkezdődött a fajgyűlölet ellen tartott durbani ENSZ-konferencia. Ahol nem kevesebb, mint négyezer (egyes jelentések szerint háromezer) nem kormányzati (civil) szervezet ítélte el Izraelt rasszista, népirtó, apartheid politikája miatt. Hogy a „népirtás” szó nem túl erős-e, azon lehet vitatkozni. Vagy hivatkozni a népirtás bűntettének megelőzése érdekében 1948. december 9-én kötött nemzetközi egyezmény b. pontjára, amely szerint a népirtás „egy csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása”. Tény, hogy Izrael 1948 óta a szülőföldjükről elűzött palesztinokat nem engedi visszatérni hazájukba; a megszállt területeken élő palesztinokat szögesdrót mögött tartja (Gázai övezet), ivóvizüket és szabad mozgásukat súlyosan korlátozza, levegőből és földről lövi őket, gyanúsítottakat gyilkol, szavazati jogukat nem biztosítja, nem is szólva azokról az arabokról, akiket izraeli állampolgárságuk ellenére súlyosan diszkriminál, amint azt a napokban olvashattuk az antiszemitának igazán nem bélyegezhető, nagy tekintélyű svájci lap, a Neue Zürcher Zeitung elemzésében.
A földkerekségen most milliárdok sóhajtottak fel, hiszen Durbanben kimondták azt, amit naponta látnak a képernyőn. Magyarországon pedig sokan az arányokra döbbentek rá. Például összehasonlíthatták ártatlan emberek házainak lebuldózerezését a Bognár-kijelentéssel. Amely, ha egy ilyen Izraelben hangzik el (mondjuk így: „nemzetietlen, ha egy palesztin vesz meg egy ízig-vérig zsidó focicsapatot”), fel sem tűnik. Jobban mondva csupán abszurditása miatt, hiszen ott egy ilyen vétel faji alapon lenne elképzelhetetlen. De voltak, akik kajánul arra gondoltak, milyen reakciót váltott volna ki Durbanben, ha például a Dél-Afrikába magángépén érkező Várszegi Gábor a palesztinok helyzetét oly szívbe markoló ékesszólással lefestő Hannan Asravi asszonyt félrelökve közli, őt Magyarországon diszkriminálják. Amint azt Eörsi Mátyás képviselő állítja. Az arányok!
Ismerjük, milyen az elítélő határozat nemzetközi hatása. Magyarországon a balliberális sajtóban példátlan dühöt váltott ki. Tényleg példátlant. Nemcsak abban, hogy itthon a képzelt rasszizmusból is nemzetközi ügyet habosítók sora ítélte el az elítélőket (lassan megéljük, hogy rasszisták lesznek a fajgyűlöletet megbélyegzők), de most először nemcsak palesztinellenes fajgyűlölet jelent meg a balliberális lapokban, hanem (néhány amerikai cikk mintájára) feketegyűlölet és, szintén először, Szaud-Arábia-ellenesség.
Seres László, az állami pénzen támogatott, keményen rasszista cikkeket közlő Szombat című folyóirat és a Soros-alapítvány által támogatott Élet és Irodalom egyik szerkesztője a kis példányszámú Magyar Hírlap szeptember 3-i számában megjelent terjedelmes cikkében álságosan és igazi demagóg rasszizmussal támadja a több ezer, eddig általa is istenített (mert alulról építkező) civil szervezetet, az arabok polgárjogainak hiányát tudatosan öszszekeverve a rasszista diszkriminációval. Mi sem jellemzőbb, mint a durbani konferenciáról kivonuló amerikai delegáció egyik vezetőjének, Tom Lantosnak megdicsérése e mondatáért: „Érdekes, hogy a szaúdi nők helyzete nem témája a konferenciának.” A konzervatív olvasó a szemét és a kezét dörzsöli. Az előbbit csodálkozásból, az utóbbit kárörömből. Nemcsak azért, mert eddig azt látta, pusztán a saját lapjaiban szapulják az Egyesült Államok stratégiai partnerének, Szaúd-Arábiának az emberjogi viszonyait, de az újdonság láttán is, hogy a nők külön rasszként jelennek meg a liberális hasábokon. Tom Lantos és helyi groupie-ja, Seres netán indítványozhatná, hogy az amerikai bevándorlási űrlapokon arra a kérdésre, hogy „faja?”, a nők a jövőben ezt a választ adják: „nő”. De Seres – a tenort szintén amerikai lapokból lesve el – végre a feketéket is lerasszistázza, ami szintén nem új dolog a konzervatív cikkek olvasóinak, akik ma már csak arra várnak, hogy kiderüljön, még a magyar cigányok is lehetnek rasszisták. De mellékesen: a szaúd-arábiai nők egyenjogúságának hiánya éppen úgy a nők jogaival foglalkozó nemzetközi konferenciának lehetne a témája, mint az izraeli nők egyenjogúságának hiánya. Az a kitétel pedig, hogy „aki odahaza talpig csadorba rakja a feleségét”, éppen olyan undorító, rasszista fordulat, mintha valaki azt írná, hogy „aki odahaza tövig borotválja felesége haját”, vagy „aki csavart pajeszt növeszt a férje fekete kalapja alól”. Undorító, elítélendő. Netán Tamás Gáspár Miklós még fel is borogatná az olyan kioszkokat, ahol az ilyen mondatokat hordozó lapok megjelennek. De most nincs borogatás. Most nincs aggodalom az ilyen mondatok vagy egy nép példátlanul kegyetlen elnyomása miatt. És éppen azoktól nincs, akik Haider és Karintia „borzalmai”, „szélsőséges iszonyatai” miatt rizsmákat jajveszékeltek tele, Európa és a világ lelkiismeretéhez kiáltva, majdnem az ide látogató Schüssel kancellár limuzinja elé vetve magukat. Ellenkezőleg. A Kőszeg Ferenc-féle Helsinki Bizottság nyilatkozata a rasszizmust elítélőket kövezi meg. Az izraeli lapok fájlalják, hogy Izrael egyedül és elszigetelve áll a világban. A magyarországi antiszemitázók éppúgy elszigetelődve állnak. Durban utolsó imaszőnyegüket is kihúzta a lábuk alól.