Kell-e az államot lerombolni?

Évek óta változó hangerővel, de tömegszinten egyre elfogadottabb tézisként hangzik az, hogy a jövő a(z államtalan) civil társadalomé. Egy olyan világról regélnek itt nem érdek nélküli emberek, ahol a gonosz állam már semmit sem határoz meg, ahol ezzel szemben mindenféle civil szerveződés fog hemzsegni és ágálni, s ezáltal a világ lakói folyton „participálnak” és boldogok lesznek. A civil társadalom világa eme hamis mese szerint hatalom nélküli világ lesz vagy másként a szabadság világa, ahol mindenki fokozottan önmegvalósul.
Ismét egy szemfényvesztően jó, csaló mese olyan emberektől, akik ugye – szokásosan! – függetlenek, miközben a valóságban igen erős gazdasági-államellenes érdekcsoportok képviselői. Tekintsünk el most annak boncolgatásától, hogy jó-e az állam vagy rossz, nézzük meg inkább azt, hogy mire jó a civil szerveződés! Nos, mint tudjuk, civil szervezetet mindenre és mindennek az ellenkezőjére érdemes létrehozni, amelynek rögtön az a következménye, hogy a civil szervezetek semlegesítik egymást, hatásuk és akcióképességük tehát majdnem nulla. De vessük fel már az elején, hogy milyen esélye van egy civil szervezetnek – mondjuk egy transznacionális vállalattal szemben? Rögtön kimondhatjuk, hogy semmi, hiszen egy civil szervezet akciórádiusza számtalan ok miatt hatástalan egy multival szemben.
Mondhatják a civil társadalom védői, hogy akkor a civil szervezeteknek össze kell fogni, s erővé kell válni, minél nagyobbá. Ám ez esetben felvetődik a kérdés: minek kell az államot lerombolni, tehetetlenné tenni? Az államnak az állampolgárokból merített erejét nem kell fontoskodó, még végtelen tárgyalások után sem biztos, hogy megegyezésre hajló civil szervezetekkel pótolni, hanem azt megőrizve kell a gazdasági magánhatalmakat, s különösen is a spekulatív pénzerőket korlátozni, szabályozni. A széttagolt, sokféle ellentétes érdeket artikuláló, lokális, regionális és országos civil szervezetek uralma egyenlő lenne a polgárokat kiszolgáltatott helyzetbe hozó anarchiával.
Miközben persze a globális gazdasági hatalmaknak (vállalkozásoknak) az államokkal és a szabályos időközönként legitimált politikával szemben óriási mértékben megnőne a szerepe. Egészen egyszerűen kialakulna az a helyzet, hogy az történik, amit a nagy gazdasági erők magántulajdonosai akarnak. Különösen félelmetes ez a lehetőség akkor, ha arra gondolunk: e magántulajdonosok sok esetben immár abszolút monopolhelyzetben vannak. S a civil társadalom hamis vagy ostoba prófétái tudhatják, tudják ezt. Amit tehát ők hirdetnek az – leegyszerűsítve és durván – a társadalmak önkéntes lefegyverzése, a nagy tőketulajdonosok ellensúly nélküli diktátumainak világa. Miért kellene ez nekünk?
A divatos, ám velejéig hamis alaptézis persze az állam és képviselőinek gonoszsága. S hirdetik ezt gyakran a volt, ma liberalizálódott kommunisták, akik egykor az állam mindenhatóságát a tervutasításig helyeselték. Ebben a hadovában az állam az elnyomás és a felesleges költségek (egykor kizsákmányolás) eszköze és szerve, míg vele szemben a tisztán ideális magánemberek jót akaró szervezetei tüsténkednek. A sokféle és egymással is ellentétben álló civil szervezeteket a valóságban még ellenőrző szerepre is nehéz használni, hiszen többségük spontán partikularizmusa mások utópista doktrinerizmusa tiszta apolitizmus. A helyzetet jól mutatja a zöldek kormányzati szereplése. Általában anarchiát visznek – tisztelet a kivételnek – a kormányzásba. S ez nem véletlen, hiszen mellékállású egyoldalúságaik feladását államosodásnak éreznék (lásd a „fundikat” e téren!), s akkor ott vannak, ahol a part szakad.
A jól kitalált libertinus civil társadalom teória kiválóan megfelel a globalista profitmaximalizáló transznacionális tőke képviselőinek, mint a mindig is utált állami beleszólás helyetti szabadságállapot kifejlődése. Minden „civil társadalmi” szervezet támogatásával, egyenlőségük fenntartásával ugyanis nincs senki, akivel tárgyalni kellene, aki mögött elég erő van, aki holnap is ugyanaz lesz, mivel rendet kell tartani, a közösség életét és reprodukcióját felelősen intézni kell.
A civil szervezetek avantgárdját az ilyen lapos, érdektelen rutinfeladatok nem érdeklik, mivel ők szabad tereket akarnak tagjaiknak – a nagy magántőkék tulajdonosaihoz hasonlóan. Győzzön a jobbik (a valóságban az erő) itt is. Az államnak legfeljebb a katasztrófaelhárítás marad, s a versenyképtelenek szociális gondozása. Persze, ha mindenre lehet civil szervezet, majd az emberi gonoszság, önzés, erőszak is e szabadsággal emancipálódik, hiszen rájuk is vonatkozik jog, egyenrangúságukat kétségbe vonni sötét reakció (fasizmus, antiszemitizmus, klerikalizmus és így tovább).
Sajátos dolog az, hogy az úgynevezett civil szervezetek zöme progresszív beállítottságú, s meglehetősen agresszív módon viszonyul a fennálló világhoz. Sokan mindent jobban tudnak, mások mindig kötekednek, miközben zömük – leszámítva a mostanság fellépő erőszakos antiglobalistákat – teljesen figyelmen kívül hagyja az állam nélküli gazdasági erőközpontokat. Tehát a civil társadalom hisz a „fejlődésben”, abban, hogy eleve jobb jön a múltban kiépült és igazolódott struktúrák helyett. Sajátos balhit ez, amelynek ígéretei ellentétükbe fordulnak. Hogyan lehet totális demokrácia a társadalomban akkor, amikor a gazdasági hatalomkoncentráció magántulajdonosi formában egyre csak fokozódik? Ki hazudik itt és miért?
A civil társadalom prófétái egy, a valóságban lehetetlen szabad versenyt hirdetnek akkor, amikor más oldalról korlátlan hatalmú tőkeközpontok léteznek, amelyeknek a civil társadalom egyetlen tagjával vagy szervezetével kapcsolatban sincs semmiféle kötelezettsége, miközben az államnak van és volt. Az államnak voltak kiegyenlítési és esélyteremtési kötelességei, az államnak gondoskodnia kell nem profittermelő közösségi feladatok ellátásáról is. Miben áll a civil társadalom egyetemes felelőssége? Ki képezhet gátat a korlátlan maximális profitvadászattal szemben?
A mai helyzetben a fentiek miatt nem a civil szervezetek és a legprimitívebb magánönzések szabadságát előkészítő WTO (Világkereskedelmi Szervezet) államellenes elképzelései fejezik az emberiség elsöprő többségének érdekeit. A senki által nem legitimált gazdasági szervezetek korlátlan önkénye vajon miért jobb, mint a történelmi igazolódottságokon keresztülment közjókifejező állam? Milyen előnyei vannak fontoskodó civil szervezeteknek és várható anarchiájuknak azzal az állammal szemben, amely demokratikus legitimációval váltógazdálkodásban működtethető?
Jó lenne, ha a magyar társadalom rádöbbenne mindkét „liberális” korlátlanság közveszélyes következményeire, és a jogában álló mindenféle eszközzel útját állná a civil társadalmi anarchiának és a legprimitívebb materialista gazdasági diktátumoknak. Mindkét irányzat csak kevesek „szabadságát” jelenti.