Aradi görcsök, emlékek

Megértük ezt is: idén először az iskolákban önálló emléknapot szentelnek az aradi tizenhármaknak. Jól van ez így, a holokauszt és a kommunizmus áldozatai mellett szánni kell időt a magyar szabadságért elbukottak emlékezetének is. A határon túli részeken még nem ennyire egyszerű az élet. Aradon például 1989-ben még autóversenyt rendeztek az emlékmű körül ezen a jeles napon. Egy évvel később, az akkor már (még?) szabadnak gondolt Romániában fekete csuklyás kommandósok, tömegoszlató rohamrendőrök árnyékában lehetett csak emlékezni úgy, hogy hivatalosan is kijelentették, a rendezvényen nemkívánatosak az anyaországi politikusok. Tavalyelőtt Dávid Ibolya igazságügy-minisztert és Lévai Anikót, a magyar kormányfő feleségét hozták igen megalázó helyzetbe Aradon, s idén – mint minden évben – gombóccal a torkunkban várjuk, mit fognak kitalálni.
A főpróba megvolt tegnapelőtt Nagyváradon. Bár a Partiumi Keresztény Egyetem megnyitóünnepségét szervezők hivatalosan is kérték, a templom és az új egyetemi épület közti alig ötven méteres útszakaszt „elfelejtették” lezárni, így a sokezres ünneplő tömeg közé percenként hajtottak be a villamosok. A nagyszámú rohamrendőr nem a lakosság épségére figyelt, hanem a villamospályát biztosította, sőt, arra is volt példa, hogy a biztonságiak – nem lévén megelégedve a villamosvezető vehemensségével – felültek a vezetőfülkébe és folyamatosan nyomták a csengőt, túlharsogva az avatóünnepség szónokait. Mindeközben a belváros felett, alig húsz méter magasan és jókora porfelhőt kavarva felfegyverzett katonai helikopter körözött, állítólag a magas rangú külföldi vendég védelmében. Tény, sikerült megvédeni az embereket Orbán Viktor szavaitól, mert a helikopterzúgás azt is elnyomta.
A bárdolatlanul túlméretezett biztonsági intézkedésekre nincs más magyarázat, mint az erődemonstráció és a megfélemlítés. Pár nappal ezelőtt Ion Iliescu román államfő is a városban járt, de az ő látogatását jóval kevesebb felhajtással úszták meg a nagyváradiak. S bár Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára egyetemavató beszédében megköszönte a román hatóságok figyelmességét, a vénasszonyok nyara tiszteletére szervezett „helikopteres szúnyogirtást”, a dolog jelzésértékű – a román hatóság kénytelen volt jó képet vágni a magyar kölségvetési pénzből épülő magánegyetem alapításához, de szükségét látta jelezni, hogy tud ő ártani, ha akar. Egyelőre, úgy tűnik, akar.
Ma Aradon, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc mártírjai kivégzésének 152. évfordulóján Dávid Ibolya emlékezik a hősökre, s a magyar szórványban való ünnepségek még mindig magukban hordozzák a provokáció lehetőségét. Épp ezért a tömbmagyar régió is megszervezi a maga ünnepségét – Székelyudvarhelyen (Németh Zsolt részvételével) a Vasszékely szobornál minden bizonnyal biztonságosabban, bensőségesebben lehet ünnepelni. Romániának pedig – tizenkét évvel a kommunizmust és a sovinizmust integráló diktátorának likvidálása után – lassan ideje lenne eldöntenie, hogy Európához vagy a Balkánhoz akar-e tartozni. Ha ezt megteszi, egyszer talán azt is megérjük, hogy október hatodikán a szabadságharc bármelyik határon inneni vagy túli emlékhelyén görcsök nélkül fejezheti ki tiszteletét minden magyar.