Erőteljesen növekedhet az acélfelhasználás

Hároméves, átfogó programba kezdtek az EU-országok acélipari szervezetei abból a célból, hogy a közvélemény acéliparról alkotott képét javítsák. A magyar acélipar esetében erre még nagyobb szükség van, hiszen az embereknek az acéliparról még ma sem a fenntartható fejlődés jut eszükbe, hanem a füstölgő, poros gyárak, ismétlődő acélipari válságok, veszélyes, mégis leépülő munkahelyek.

Ez a korábban sok igazságot tartalmazó kép az utóbbi 20-25 évben igen lényeges változásokon ment át, a kilencvenes évek eredményei pedig sok szempontból rehabilitálták az acélt és az acélipart. Tardy Pál, a Magyar Vas és Acélipari Egyesület (MVAE) műszaki igazgatója nyilatkozott minderről lapunknak. Csak a szakmabeliek figyeltek arra, hogy a világ acéltermelése és felhasználása a korábbi vészjelzések ellenére újabb és újabb rekordmagasságokat ér el, a „korszerű anyagok” pedig egyáltalán nem tudták megingatni az acél vezető pozícióját a szerkezeti anyagok között – mondta Tardy Pál, aki szerint az ember által használt anyagok egyik általános ökológiai problémája, hogy már a gyártásuk során is hulladék keletkezik, elhasználódásuk után pedig kezdeni kell valamit a maradékkal. Az acél és az acélipar mindkét szempontból kivételesen kedvező helyzetben van.
Tardy Pál elmondta: az acélipar hulladékainak több mint 90 százalékát kitevő salakokat a fejlett országok ma már nem is hulladéknak, hanem hasznos mellékterméknek tekintik, amelynek egyik legelterjedtebb alkalmazása az útépítés. Németországban évente hat-hét millió tonna salakot használnak fel az útépítésben. Az EU-országokban alig marad hasznosítatlan salak az acéliparban. Hazánkban hasonló a helyzet a jelenlegi gyártás során keletkező salakokkal. Nagy gondot jelent azonban az 1960–80-as évek között felhalmozódott 12-15 millió tonna salak, amely ugyancsak jól felhasználható lenne az autópálya-építésnél, de eddig elmaradt.
A műszaki igazgató elmondta: az acéltermékek elhasználódásából keletkező acélhulladék az acélipar egyik legfontosabb alapanyaga, ezért esetenként az jelent problémát, hogy nincs belőle elegendő. Az acélhulladékok gyűjtése, feldolgozása, forgalmazása ma jobb üzlet, mint maga az acélgyártás. Környezetvédelmi szempontból nem elhanyagolható, hogy a nagy hőmérsékletű technológiák szennyezik a levegőt. Éppen ezért az előző évtizedben az acélipar rendkívül sokat áldozott a légszennyezés csökkentésére, így a por-, a kén-dioxid- és a nitrogénoxid-kibocsátás a töredékére csökkent.
Tardy Pál hangsúlyozta: az energiafelhasználást és a légszennyezést csak úgy lehet objektív módon értékelni és a többi anyaggal összehasonlítani, ha nem a tömegre, hanem a teljesítményre vonatkoztatjuk. Az acél elsősorban a nagy szilárdsága miatt jön ki győztesen ebből a versenyből. Azonos teherbírású szerkezeti elem előállításához alumínium esetében csaknem háromszor, műanyag esetében a négyszeresénél több energiára van szükség, mint ha acélból készülne. A különbségek értelemszerűen hasonlók a légszennyezésnél is. Emellett az acél korszerűségét a tények is alátámasztják. 1990 és 2000 között az átlagnál nagyobb – évi 2,5 százalék feletti – GDP-növekményt produkáló országok acélfelhasználása nőtt a legjobban, az USA-ban 38 százalékkal, Ausztriában 32 százalékkal.
A műszaki igazgató közölte: a régióban a magyar acélipar leépülése volt a legnagyobb, a 90-es évek közepe óta azonban az acélfelhasználás hazánkban nő a leggyorsabban. 2000-ben kétszer annyi acélt használt fel a magyar gazdaság, mint 1992-ben. Az adatok azt bizonyítják, hogy a magyar acélipari kapacitások leépítése túlzott volt, ma már nem elegendők a hazai igények kielégítésére sem. Ennek következtében hazánk – a régióban egyedül – nettó acélimportőr.
Tardy Pál szerint vállalataink a rendszerváltozásig elhanyagolták a környezetvédelmet, azt követően pedig legtöbbjük pénzügyi helyzete nem tette lehetővé a szükséges mértékű fejlesztéseket. Technológiájánál fogva a Dunaferr alapanyaggyártásánál mutatkoznak a legnagyobb gondok, a zsugorítómű és a kokszoló légszennyezésének csökkentése alig tűr halasztást. Dunaújvárosban és a többi vállalatnál a következő években több 10 milliárd forintra lesz szükség a halaszthatatlan fejlesztések végrehajtásához. Az világos, hogy erre a vállalatok önerőből nem lesznek képesek, ám ezen a területen az EU megengedi az állami támogatás igénybevételét, sőt hajlamos a költségekhez is hozzájárulni.
Végezetül Tardy Pál szólt arról: a legnagyobb acélfelhasználó ágazat mindenütt az építőipar. Ismerve a kormány autópálya-építési terveit, a lakásépítést ösztönző intézkedéseit, továbbra is azzal lehet számolni, hogy az ország acélfelhasználása az átlagnál gyorsabban nő majd.