Rejtőzködő Magyarország

Ha nem a 6-os számú főúton igyekszünk Pécs felé, hanem a Mecsek északi oldalán kanyargó 66-os országutat választjuk, a komlói elágazás előtt festői szépségű épület ragadja meg a figyelmünket. Az erdőkkel övezett, üdezöld völgyben magányosan áll egy kis, alacsony kőfallal körülvett, tornyos templom, amelynek jellegzetes formái első pillantásra elárulják középkori mivoltát. Az egykor hozzá tartozó falut most pár száz méterrel odébb találjuk.

Mánfa 1958 óta hivatalosan Komló „városrésze”, az akkori központi hatalom rendelte a szocialista bányászváros alvótelepülésévé. A kétségkívül Árpád-kori alapítású községet a XIV. századi pápai tizedjegyzékek nem említik, holott templomának számos részlete jóval korábbi. A török időkből, 1554-ből maradt fenn egy említése, Málfalva alakban, majd a későbbi defterekben – adóösszeírásokban – szerepel, Melegmálfaluként. Ennek rövidült alakja a mai falunév.
A templomról szerencsére sokkal többet elmondhatunk. Az 1973-ban végzett régészeti kutatás feltárta a legkorábbi kápolna alapfalait: a kis egyhajós, félköríves szentélyzáródású épület még a XII. században keletkezett. Déli felmenő falait a második korszakban – valamikor a tatárjárás utáni években – belefoglalták az átépített templomba, ennek emlékét őrzi a rézsűs kapubéllet és a három, tipikusan román kori tölcsérablak, amelyek a falszövet kutatásakor kerültek napvilágra. Nem tudni pontosan, de vélhetően ez időben készült a hajó előtt álló nyugati torony is, amely a legszebbek egyike Magyarországon. A négyzet alaprajzú, ötemeletes harangtorony bejárata eredetileg szintén a déli oldalon volt. Legalul keskeny lőrésablakot nyitottak rajta, felette három sorban a XIII. századra jellemző osztott ikerablakok bocsátják be a világosságot. Román kori eredetűek a negyedik szint kerek ablakai is.
A XIV. században – a gazdasági felvirágzás következményeként és a gyarapodó lakosság befogadása céljából – a templomhajó északi falát lebontották, kinnebb újraemelték, ami által csaknem a kétszeresére tágult a belső tér. Az ekkor már egyenes záródású szentély északi oldalához sekrestyét csatoltak, és kialakították a torony melletti új bejáratot.
A török hódoltság alatt Mánfa teljesen elpusztult, ám a templom különös módon szinte épen megmaradt. Az 1700-as évek derekán egy jámbor remete javította meg a tetőzetet, ebből az időből származik a barokk főpárkány is. A templomot 1937-ben renoválták először, akkor bontakozott ki a természetességében pompás terméskő falazat. Az említett régészeti feltárást követően, 1975-re fejeződött be a legutóbbi helyreállítás, azóta csupán kisebb állagmegőrző javításokra volt szükség. Az építészek körében kellően ismert és megbecsült műemlék e félreeső helyen továbbra is szerényen rejtőzködik a szélesebb nyilvánosság elől.