Törökország, a hadsereg és az afgán konfliktus

Visszatérő kritika az Európai Unió részéről, hogy a török fegyveres erők túlságosan is elebonyolódnak a politikába.

Norman Stone professzor hat éve él és tanít a török fővárosban, az angol tanítási nyelvű Bilkent egyetemen. Tudományos érdeklődésének középpontjában a XX. század történelme áll (ennek számunkra, magyarok számára egyik legfontosabb eseményét, az 1956-os forradalmat közvetlenül is megtapasztalta), így a modern Törökország kialakulása és története is.
– Nem tudok teljesen elfogulatlan lenni Törökországgal szemben, ahogyan senki sem, aki huzamosabb időt tölt valahol, és megszereti a helyet – ismeri el lapunk kérdésére Stone. Ő pedig, mint a legtöbb ott élő külföldi, kedveli Törökországot. A szomszédságban most gyülekező viharfelhők ellenére bizakodó, mert az a véleménye, hogy a török hadsereg ereje és szelleme Musztafa Kemal óta töretlen, és átsegíti Törökországot a bajokon. – Évszázadok óta rendkívül progresszív szerepet tölt be nemcsak az ország védelmében, hanem a gazdaságban és az oktatásban is. Visszatérő kritika az Európai Unió részéről, hogy a török fegyveres erők túlságosan is belebonyolódnak a politikába, én azonban úgy látom, nagyon is megnyugtató, hogy a színfalak mögött mindig ott van a hadsereg – vélekedik a professzor.
Stone szerint ugyanis a török pártspektrum nagyon széttöredezett, a pártok szűk körű klubok módjára működnek, és a politikai elit meglehetősen belterjes, nincs élő kapcsolata a valósággal és az átlagpolgárok tömegeivel. A hadsereg, állítja a professzor, tud bánni a török politikusokkal, bár az a körülmény, hogy erre időről időre rá is kényszerül (értsd: átveszi az ország irányítását), kétségtelenül egyik rákfenéje is a török politikai életnek.
Az iszlám, legalábbis politikai értelemben, nem meghatározó elem Törökországban. Stone szerint elsősorban azért, mert eddig nem vezetett sehová.
– Most két iszlám irányultságú párt játszik ugyan fontosabb szerepet, ennek azonban – véli a professzor – megvan az az előnye, hogy megoszlanak a szavazatok. A hadseregben is fellelhetők az iszlám politizálás nyomai, a török honvédelem azonban tisztában van a felelősségével, és elég erős ahhoz, hogy egy hosszan tartó afganisztáni konfliktus esetén is szavatolja a nyugati értékek érvényesülését és a szekuláris állam fennmaradását.
A vallás más vonatkozásban okoz gondot Törökországban. A hithű törökök, akik egyébként az iszlám szunnita ágához tartoznak, betartják a negyvennapos böjtöt, amit azonban a művelt középosztály – ez a réteg sokkal szélesebb, figyelmeztet Stone, mint Európában gondolják – abszurdnak tart. Egy modern társadalom és gazdaság működését megbéníthatja, ha a polgárok szó szerint betartják a böjttel kapcsolatos vallási előírásokat, emellett hatalmas egészségügyi kockázatot is hordoz, és közvetve szörnyű balesetek okozója a közutakon a vezetők legyengült fizikai állapota és lankadó figyelme okán. Üdvös volna, ha valaki, talán éppen a vallási ügyekkel foglalkozó minisztérium kimondaná, hogy nem kötelező a napkeltétől napnyugtáig tartó böjtölés, ami egyébként sincs benne a muzulmánok szent könyvében, a Koránban.
A tömegkommunikációnak köszönhetően a lehető legszélesebb néprétegek életét érinti, és meglehetős ellenszenvet vált ki egyfajta vulgáris amerikanizálódás, annak is legérzékenyebb pontja: a nők változó szerepe. A török társadalom derékhadát alkotó csoportok véleménye az, hogy a nők dolga az élet továbbadása, a gyerekszülés és -nevelés, amit egyébként az olaszok többsége is magától értetődőnek tartott úgy húsz évvel ezelőtt.
– Ennek az ideálnak a megfakulása heves reakciót vált ki nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalabbak, például a hallgatóim körében is – mondja a profeszszor. – Ez fontos eleme a fiatalok identitáskeresésének. Az iszlám az identitás része, de nagyon vonzók a nyugati viselkedési minták is. Volt olyan tekintélyes vallási vezető, aki elébe ment a fiatalok problémáinak, és kimondta, hogy nem vétenek a hit szabályai ellen, ha európai módra öltözködnek. Az eredmény egy bifokális személyiségtípus, amely egyrészt az iszlám elkötelezett híve, szerencsés esetben megújítója kíván lenni, mindennapi életében azonban a nyugati életformát követi.
Az egyházhoz való kötődésnek több aspektusa van Törökországban, hangsúlyozza Stone professzor, az egyik legfontosabb a jótékonysági tevékenység. Ez remekül működik, de a társadalom viszonylag szűk rétege részesül a jótéteményekből. Ez okból, továbbá azért is, mert az állam meglehetősen erős felügyeletet gyakorol az imámok (a mozlim hitközségek vezetői) felett, az iszlám csakis külső hatásra hódíthat jelentős teret Törökországban.
Norman Stone szerint nehéz lenne előre megmondani, milyen hatással lehet a hívő törökökre egy elhúzódó háború az afganisztáni hittársak ellen. A törökök túlnyomó része magasan a tálibok fölött állónak tartja magát, aligha támogatja őket valaki. Sokkal nagyobb veszélyt jelenthet azonban a konfliktus átterjedése Irakra, aminek következményeképpen ismét napirendre kerülhet a kurdkérdés. Sokan tartanak attól, hogy egy ilyen fejlemény az egész Közel-Keletet lángra lobbanthatja.