Arne Slot először az átigazolási időszak utolsó napjáról beszélt, amelyen a Liverpool megszerezte Alexander Isakot a Newcastle-től, ám lemaradt Marc Guéhi szerződtetéséről.

Arne Slot nem sietteti Isak beépítését
– Nagy elégedettséggel tölt el, hogy Alex itt lehet velünk. Mindenki nagyon keményen dolgozott az üzlet létrejöttén. A megfelelő nyári alapozás elmaradt az ő esetében, így most fel kell építenünk. Ez kihívás lesz, de nem két hétre, hanem hat évre igazoltuk le, és ezt észben kell tartanunk. Ami a kritikákat illeti, ez a futball velejárója. Néha az emberek ünnepelnek, máskor pedig kritizálnak. Immár a mi játékosunk, és ennek nagyon örülünk.
– Badarság lenne tagadni, hogy közel álltunk Guéhi leigazolásához, végül nem jött össze, de ez megtörténhet a futballban. Nyilván szerettük volna megszerezni, de nem sokkal a zárás előtt az Arsenallal játszottunk, az itt lévők pedig remek teljesítményt nyújtottak, és nem az a helyzet, hogy hirtelen elfogytak az opcióink. Sajnálatos a játékos és a mi szempontunkból is, hogy így alakultak a dolgok, de jó helyen van a Crystal Palace-nál is. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok a jövőben.
Újabb sérült a Liverpoolban
A holland szakember megerősítette, hogy van egy új sérültje a csapatnak.
– Curtis Jones megsérült az előző meccsen, így ő nem lesz bevethető a Burnley ellen, de a többiek probléma nélkül tértek vissza a válogatottól, pedig ez nem volt mindig így.
Szoboszlai ismét jobbhátvéd lesz?
Jeremie Frimpong állapotáról nem beszélt Slot, s mivel a holland játéka egyáltalán nem biztos a hétvégén, könnyen lehet, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik ismét jobbhátvéd lesz.
A Liverpool vasárnap 15 órától mérkőzik meg a Burnleyvel a Turf Moorban, a találkozót a Spíler1 élőben közvetíti.