Történelmi modell: a Duna

Az egzotikus Keletet, Ázsia, Afrika tájait furcsa módon szinte korábban fedezték fel, mint az ismeretlen, rossz utak és közlekedési viszonyok miatt szintén távolinak számító Közép- és Kelet-Európát. Az első, XIX. századbeli útleírások, rajzok leggyakoribb, „természetes”, nyugatról keletre vezető útvonala a Duna folyásának követése volt. A nagy folyamot ekkor ruházták fel országokat, városokat, népeket összekötő jelentéssel, s ez a meghatározás később politikai tartalommal is telítődött.

Duna menti városokról, tájakról, emberekről készült ceruza- és tollrajzok, akvarellek idézik a „felfedezés” korszakát a Közép-európai Kulturális Intézetben most megnyílt kiállításon. A megkapó, látványnak önmagukban is szép és nosztalgiára indító képek megerősítik a nézőkben azt a hitet, hogy a Duna menti országok történelme valóban közös. Szerencsés választás volt ez a tematika a kiállítás rendezőjétől, Gellér Katalin művészettörténésztől. A XIX. századbeli veduták képileg mutatják be ezt a korszakot, amikor – közös történelmünkben ritka lehetőségként – fejlődni, épülni kezdtek a városok. Basics Beatrix, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa és Gellér Katalin tudományos alapossággal kutatta fel e táj- és városképek születésének korszakát, így a kiállítást magyarázó szöveggyűjtemény történelmi bepillantást enged a művészi produktumok létrejöttének gazdasági és társadalmi hátterébe, a reformkori Európába.
A Duna, mint minden nagy folyó, korábban inkább csak egy-egy város jellegzetes képéhez tartozott. A Schedel-krónika is vele együtt ábrázolja Budát 1493-ban. A XVI. századtól már előtérbe került a topográfiai pontosság, a látképeket ezután haditudósítók, hadmérnökök készítették ezen a tájon. A Duna hatalmas, széles folyamát gyakran szemből ábrázolták, méreteit középre helyezett, földnyelven álló figurákkal érzékeltették. A békés, pusztán jelzésértékű alakokat a XVII. században egyre gyakrabban hadvezérek váltották fel, mint például R. Hooge és J. H. Haffner metszetén, amely Buda 1686-os ostromát örökíti meg. A XVII–XVIII. században német, augsburgi, ulmi, frankfurti kiadók küldték el rajzolóikat Magyarországra. A XIX. században a Duna legfőbb feltérképezői osztrák művészek voltak.
Nagy folyónkat fekete-erdőbeli forrásától a Fekete-tengerig képekben először Jakob Alt (1789–1872) kísérte végig. 1818-ban kezdte készíteni litográfiasorozatát, később mások is csatlakoztak hozzá. Divatba jöttek az utazások s velük együtt a tájképek. A kaland- vagy tudásvágyból útnak induló arisztokratákat általában festők is kísérték, s megjelentek az olyan művészek, akiktől kiadók rendelték meg az egyre keresettebb város- és tájképeket. A régió megörökítésére főként osztrák festőknek adtak megbízást, így Széchenyi István kísérője, Johann Nepomuk Ender (1793–1854) is bécsi művész volt. Ikertestvére, Thomas Ender magyarországi, dunai albumát 1838-ban adták ki. Velük egy időben dolgozott az angol George Hering (1805–1879), aki az egyik legszínvonalasabb magyarországi dunai sorozatot készítette.
Az utazó művészek elsősorban a látvány hű megörökítésére törekedtek, érdekes és pontos képet igyekeztek adni az almanachok, útikönyvek számára. A fotográfia elődjeinek tekinthetők a topografikus rajzok, amelyek híres városokat, várakat, templomokat ábrázoltak nagy pontosságal, s a vidéket jellemző típusokat, viseleteket, foglalkozásokat is megörökítették.
A XIX. század elején leginkább Franciaország és Itália festői tájai voltak az angol grafikák kedvenc témái. 1830 körül azonban egyre inkább felébredt az angol diplomácia érdeklődése Magyarország iránt, mindenekelőtt Széchenyi István tevékenységének köszönhetően. A reformkor politikai nyitása, gazdasági fejlődése utazókat, politikusokat, kereskedőket vonzott az országba. A nálunk kevéssé ismert George Hering a magyarországi viszonyokat akkoriban legjobban ismerő szerzőt, John Pagetet kísérte el egyik útjára. Paget Hungary and Transylvania című kétkötetes műve 1839-ben jelent meg Londonban, Hering illusztrációival. Művét – amely Hering rajza nyomán készített Széchenyi-portréval jelent meg – az ország fejlődését elindító magyar főnemesnek ajánlotta. Paget könyvét megelőzte Hering Vázlatok a Dunáról című, nagyméretű fekete-fehér és színes litográfiákkal megjelent gyönyörű albuma. Az angol művészt a történeti tájaknál jobban érdekelte a jelen. Megörökített gémeskutat, pusztát, nagy pontossággal térképezte fel Pestet, a Dunán zajló forgalmat, gőzhajókat, bárkákat. Litográfiái huszonhat táblát töltenek be, albumának lapjai a tájak és emberek bemutatása mellett a kor szemléletének lenyomatai. A folyók szabályozásával, hajózhatóvá tételével, hidak építésével Magyarország is részese lett az általános európai fejlődési folyamatnak. Az angol utazók – köztük Hering is – Magyarországot és Erdélyt egyértelműen Közép-Európának tekintették és nevezték.
A kiállításon hazai tájképfestők művei is szerepelnek, például id. Markó Károly Beckó vára című képe, Klette Károly Visegrád című alkotása.
A reformkorban a Duna a haladás és fejlődés nemzeti érzelemmel összekapcsolt szimbóluma lett. A következő korszakokban már ritkán készült a Dunáról szimbolikus tartalmú ábrázolás. A folyó képzőművészeti motívum lett, s csak a történelmi múlt összegezésére vállalkozó művészek alkotásain bukkan fel újra politikai jelképként.