A Góth festőcsalád öröksége

Tizedik éve hunyt el Góth Sári, az I. világháború elől Hollandiába menekült, erdélyi származású festőcsalád utolsó tagja. Góthék éveket töltöttek Budapesten, a Fehérvári úti lakásukban. Magyarországi tartózkodásukról, életükről csak a közelmúltban végzett kutatások és az azt összegző album segítségével tudhatunk meg bővebbet.

Egy évszázadot ível át a Góth festőcsalád története: az ezernyolcszázas évek derekán kezdődik és az ezerkilencszázkilencvenes évek elején, Góth Sári halálával ér véget. Keveset tudunk róluk; Hollandiában jóval ismertebb művészetük, mint itthon. Csupán egyetlen mélyreható tanulmány látott napvilágot munkásságukról: Francisca van Floten holland művészettörténész a közelmúltban megjelent Kegyetlenül szép örökség című könyvében részletesen feldolgozta a család sajátos, impresszionista gyökerű művészetét.
Góth Móric, az erdélyi származású magyar festő 1896-ban három nyarat töltött a híres nagybányai festőtelepen. A fennmaradt dokumentációk szerint Budapesten először 1899-ben járt feleségével, az osztrák és cseh szülőktől származó Ada Löwithtel, a Nemzeti Szalon téli kiállításán. Bécs, Vajdahunyad, Técső és a nyugati utazások után csupán 1907-ben tértek vissza Pestre: ekkor Góthot Európa kiállítótermeiben már ismert festőként tartották számon. A bécsben született Sári lányuk pesti letelepedésükkor hétéves volt. A család a Fehérvári úton talált lakást, és hamarosan megfelelő műterem is akadt a Pálma utca 12.-ben. A festő neves művészekkel együtt állította ki műveit: az 1908-as „Mienk” kiállításon például Szinyei-Merse Pál, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József meghívásának tett eleget. Ugyanebben az évben a Műcsarnok kiállításán a Bruggében készült Krumplihámozó asszony című képe hatalmas szenzációt aratott, és a művész elnyerte az Andrássy Dénes-díjat.
Góthék tehát – úgy tűnt – megvetették lábukat Magyarországon. Maguk sem tudták, hogy ez a néhány év volt leghosszabb tartózkodásuk itthon. Móric 1909-ben a Művészház kiállításán 28 képpel vett részt. 1910-ben megkapta a Budapest város díját és a Ferenc József-díjat is. Egy csapásra ismert lett, a fővárosi lapokban szinte hetente megfordult a neve. A háború aztán mindennek véget vetett: 1914-ben a Walcheren-félszigeten lévő Domburgba menekültek. A domburgi évek alatt Sárika is elvégezte a festőakadémiát, és immár hárman – Ada, Móric és Sári – állítottak ki. A háború után Adával azt tervezték, hogy visszatérnek Budapestre: 1925-ben házat vásároltak Békásmegyeren, hogy a teleket itt tölthessék. Sőt, határozott szándékukat jelzi, hogy 1928-ban kijelentkeztek a domburgi városházáról, és regisztráltatták magukat Budapesten. Ám akármennyire is tervezték, már nem tudták megszokni az itteni életet, így 1929-ben Veerében telepedtek le. Szülei vándorévei alatt Sárika elismert művész lett Hollandiában és Németországban. Noha Magyarországon eztán csak ritkán járt, munkáiban gyakran megjelentek az apjától látott magyar motívumok is.