Az egyetlen gond

Nancy Goodman Brinker, az Egyesült Államok – hivatalát nemrégiben elfoglaló – budapesti nagykövete számára új állomáshelyén az antiszemita és idegengyűlölő kijelentések jelentik az egyetlen kellemetlenséget. Ezekhez hasonlót – legalábbis a nagykövet asszonynak a Harvard Klubban elhangzó előadásáról beszámoló Népszabadság tudósítása szerint – eddig sehol a világon nem tapasztalt.
Ha nem legfontosabb szövetségesünk diplomáciai képviselőjétől származna az idézett gondolat, az egészet elintézhetnénk annyival: amennyiben valóban ez az egyetlen kellemetlenség nálunk, úgy Magyarország a létező világok legjobbika. Bár – ugyancsak a Népszabadságban – Tamás Gáspár Miklós a napokban az antiszemita incidensek gyakoribbá válásáról írt, nem hiszem, hogy a magyar társadalom bármely józan tagja – beleértve zsidó honfitársainkat is – elfogadná azt az állítást, miszerint az idegenellenesség elviselhetetlen méreteket öltene. Nem nálunk, hanem Angliában robbantak ki a közelmúltban faji zavargások, nem nálunk, hanem például Németországban érik támadások a vendégmunkásokat, a sor hosszan folytatható. Félreértés ne essék: senki nem gondolja komolyan, hogy Magyarországon egyáltalán nincs jelen az idegengyűlölet vagy az antiszemitizmus, de ezek a szerencsére „csupán” verbális megnyilvánulások nem érik el azt a szintet, amely alapján hazánkat bárki is pellengérre állíthatná, s minden ellenkező híreszteléssel szemben a jobbközép oldalról nem kapnak sem anyagi támogatást, sem bátorítást a szélsőséges eszmék hívei.
Miután nincs okunk arra, hogy Nancy Goodman Brinker részéről ily mértékű ellenszenvet feltételezzünk a magyar nép és kormánya iránt, empirikus megfigyeléseink alapján pedig azt is kizárhatjuk, hogy a nagykövet személyesen érzékelte volna a tomboló idegengyűlölet visszataszító megnyilvánulásait, egyetlen dologra következtethetünk: nem ő lát nyílt antiszemitizmust, hanem egyesek ezt igyekeznek – a jelek szerint nem teljesen sikertelenül – láttatni vele. Amikor a posztkommunista baloldal, „liberális” segédcsapatát, az ellenzéki párti sajtót és néhány ugrásra kész megélhetési antifasisztát (copyright Molnár Tamás) csatasorba állítva, a mérsékelt konzervatív és a radikális erők összemosásával a szélsőjobb „veszélyt” szeretné a választási kampány vezető témájává emelni, csupán költői kérdésként fogalmazódhat meg: ki próbálja félrevezetni az Egyesült Államok nagykövetét? Újságírók beszámolója szerint az amerikai követség sajtóattaséjának, amikor első ízben találkozott a média képviselőivel, az egyik gazdasági hetilap két munkatársa Az antiszemita közbeszéd Magyarországon című kiadványt ajándékozta. Azt hiszem, ezt hívják negatív országimázsnak.
„Mi az Egyesült Államokban úgy gondoljuk, hogy még a legelítélendőbb politikai beszédet sem szabad cenzúrázni. De az a tény, hogy bizonyos gondolatokat nem szabad cenzúrázni, még nem teszi őket elfogadhatóvá illemtudó társaságban, és minden politikai párt vezetőjének kötelessége néven nevezni és világosan elutasítani a gyűlöletbeszédet” – mondta még Nancy Goodman Brinker a Harvard Klubban. Mi sem gondoljuk ezt másként.
Nem tudom, hogy a gyűlöletbeszédre hozzánk hasonlóan érzékeny nagykövet asszony ismeri-e Horn Gyula legutóbbi, gyűlölettel és angolra vélhetően nehezen fordítható káromkodásokkal átszőtt beszédét. Bár ilyet egy exkormányfőtől sehol a világon nem tapasztalt, arra kérjük, hogy ebből se vonjon le általános következtetést a magyar nép lelkiállapotára nézve.