Tamás tizenöt évesen, csontrák következtében veszítette el a bal lábát. Tőből amputálták, ezért kosaras műlábra van szüksége (a kosár a csonkra simul, s a mozgássérült teljes súlyával beletámaszkodik). Ha a gyártó pontatlanul készíti el a kosarat, évekig tartó szenvedésre ítéli ügyfelét. A művégtagot háromévente lehet ingyen cserélni.
– Ez a láb úgy vacak, ahogy van – mutatja Tamás. – Nyikorog. A hivatalban az emberek hátrafordulnak, ha mögöttük megyek a folyosón. Ráadásul térdnél nem hajlik rendesen; előfordul, hogy csak harmadik-negyedik próbálkozásra tudok leülni.
Tamás úgy döntött, átpártol egy másik kisvállalkozóhoz. Van belőlük jó néhány a fővárosban. Időközben ugyanis a műszerész megkérte: szerezzen egy másik vényt a protézisre. A protézist az orvos írja fel. A vényt a beteg átadja a gyártónak, s mikor elkészül az eszköz, a vényre fizeti ki a társadalombiztosító. Nyilvánvaló, hogy a műszerész egy munkáért két vényt nyújtott be.
– Elmentem egy másik orvoshoz, és felírattam még egyszer a lábat. Csakhogy baj lett, mert a gyártó nem adott elismervényt. Most erről a lábról nincs semmilyen papírom. Hogy miért nem kértem? Azt gondoltam, legyen már vége ennek a procedúrának. Képtelen vagyok tolószékkel közlekedni Budapesten. Nem lehet mankóval le-föl szállni a buszra. Örülök, hogy bejárhatok a hivatalba dolgozni, azonban rövidesen letelik a három év, és nem tudom, mi lesz utána – mondja Tamás. Tudja igazolni jogosultságát a cserére, de saját zsebből nem telik az új művégtagra.
A Gyógyászati Segédeszközök Gyára a kilencvenes években veszítette el monopolhelyzetét. A privatizáció óta számos kisvállalkozás harcol az ügyfelekért. Aki teheti, az alapellátás mellett mindenfélét árul cipőfűzőtől kínai csodakenőcsökig. Mivel a végtagkészítés során a betegeknek próbára kell járniuk, sok helyütt kávéautomaták és színes magazinok várják őket.
– De a mozgássérülteket általában nem érdeklik sem a magazinok, sem az automaták, mert a helyzetük nyomasztja őket – mondja Bertalan Imre, egy vidéki mozgássérültklub vezetője. – A gyártó, akihez járok, saját orvost is tart. Ezt sokan csinálják: fizetnek azért, hogy ha a sebész amputál, az ő névjegykártyájukat nyomja a páciens kezébe. Egyes ortopédműszerészek olcsóbb alkatrészekből szerelik össze az eszközöket, de a biztosítónak drágábbat számolnak el, így esetenként több tízezer forint a többletbevétel.
A legnagyobb magyarországi gyártó, a GYSGY Rehab Rt. vezérigazgatója, Soproni Tamás egyben az Orvostechnikai Szövetség elnöke is. Ebben a szakmában sincsen több csaló, mint másutt – mondja –, sokan csak azért tesznek ilyet, mert nem tudnak másként megélni. Országosan hat-hétszáz gyógyászati segédeszközbolt létezik, de igen sokan tönkremennek. A szakmai szervezet azért küzd, hogy a szükségszerűen bekövetkező áremelést megfelelő mértékű biztosítói támogatás kövesse, és elkészüljön a támogatott termékek és a támogatást igénybe venni jogosult gyártók módosított listája. Az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) a silány, importált szériatermékeket részesíti előnyben.
– Valójában húsz és harminc százalék közötti áremelés lenne méltányos. Sok segédeszköz készül például bőrből; a kergemarhakór miatt negyven-hatvan százalékkal emelkedett a bőr világpiaci ára, s nekünk ezt meg kell fizetnünk.
Két éve csak szaktanfolyam elvégzése után lehet gyógyászati segédeszközöket forgalmazni. Előtte szabad volt a vásár, egy zöldséges is átállhatott erre, ha a kórház közelében volt a standja. Gyártók csak érettségizett ortopédműszerészek lehetnek. Az állam támogatja az ortopedikusok szakképzését, ami különben Európában nem általános. Az eszközök készítése speciális szaktudást igényel, ezért a gyártók mintegy be vannak zárva a saját szakmájukba, nincs olyan kurrens terület, amelyre átválthatnának. A javítást máris sokan abbahagyták, több helyen hiányzik a területi ellátás. Előfordul, hogy a betegnek hónapokig kell várnia, hogy megjavítsák a rokkantkocsiját.
Tavaly január óta szigorú szabályozás alá esik, hogy miféle anyagokból és milyen technológiával dolgozhat a szakember. Az előírás szerint az orvosnak jelen kell lennie a segédeszköz átadásánál, és ellenőrizheti a minőséget a páciens is. Az ortopedikus és ügyfele között bizalmas viszony alakul ki, amit az is erősít, hogy a műszerésznek meg kell tapogatnia a beteg testét. Egy jó művégtag elkészítése csapatmunka – vallja Rezső Attila, a GYSGY Ortopédtechnikai Kft. ügyvezetője. Ideális esetben a beteg, az orvos, a gyógytornász és az ortopédműszerész alkot négytagú munkacsoportot. Mindez azonban – bár vannak szigorúan ellenőrzött gyártók – a gyakorlatban ritkán valósul meg. Pedig Soproni Tamás szerint ez az egyetlen területe az egészségügynek, ahol a minőség közvetlenül ellenőrizhető. Egyéb esetekben, ha visszaélés történik, a corpus delicti maga a beteg.
Dr. Janzsó Tamás, a GYSGY Rehab Rt. műszaki igazgatója szerint az EU-ban a művégtagok háromszor drágábbak, mint idehaza. A magyar vállalkozók is nyugati cégektől vásárolják az alkatrészeket, ám kisebb árréssel dolgoznak. Itthon a munkaerő olcsóbb ugyan, de ez csak tizenöt-húsz százaléka a teljes költségnek. Ugyanazért a pénzért egyre magasabbak az egészségbiztosító elvárásai – állítja a műszaki igazgató. A nyugati biztosítóknál a gyógyszerek és a segédeszközök támogatottságának aránya három az egyhez, Magyarországon viszont hét az egyhez. Egyéb egészségügyi iparágak – a gyógyszergyártókkal és a diagnosztikaiparral az élen – meggyőzhetik a lakosságot, hogy szükség van rájuk. A gyógyászati segédeszközök propagandájára nincs pénz, pedig megfelelő eszközökkel sok gyógyszeres és egyéb kezelés kiváltható.
A kisvállalkozó bejár a kórházakba, keresi az ismeretséget az orvosokkal. Mivel a beteget az orvos igazítja útba, a gyártó esetleg „befolyásolhatja” az orvost – mondja Soproni Tamás, aki szerint a szakmából meg lehet élni, csak jól meg kell válogatni a méretet és a forgalmazott termékek összetételét. Egy ügyes szakember nettó százezer forint körüli összeget megkeres havonta.
Soproni szerint nincs segédeszközlobbi. Európában több helyütt amerikai cégek kerültek monopolhelyzetbe az ortopéd eszközök piacán. A tönkrement vállalatokat felvásárolták, aztán felverték az árakat, vagy megszüntették a helyi gyártást, és behozták a saját termékeiket. Soproni Tamás cége nem venne kisvállalkozást, mert a mostani helyzetben épeszű üzletember – hacsak nem hazardőr – nem tesz ilyet. Monopolhelyzetben egyedül a biztosító lehet.
Az egészségügyi termékek gyártói öt különböző érdekvédelmi szervezetbe tömörültek. Záros Gábor, az Ortopedikusok Magyarországi Ipartestületének (OMI) elnökségi tagja szerint a két és fél éve megállapított árindex – az előirányzott, egyedi termékek esetében hatszázalékos, cipőknél tízszázalékos áremelés – még az inflációt sem követi. A támogatott termékek listájáról lekerült negyvenöt olyan termék, amelyet hazai gyártók állítottak elő. Komjáti Árpád, a Ortomed Kft. ügyvezetője azt sérelmezi, hogy az egészségbiztosító halogatja a magyar cégek által gyártott szériatermékek listára kerülésének ártárgyalását és a lista bővítését. Egyes gyártók szerint az OEP a túlnyomórészt állami tulajdonú GYSGY Rehab Rt.-t és leányvállalatait, valamint a külföldi gyártókat részesíti előnyben. A jelenlegi támogatotti lista több mint hetven százalékban külföldi cégeket tartalmaz.
Kőrössy Péter, az OEP gyógyszerügyi főosztályvezetője mondja: a betegek gyakran jelentenek be visszaélést. Tipikus eset, hogy nem olyan minőségű eszközt kapnak, amilyen a vény szerint járna nekik, vagy egyedi készítésű termék helyett jóval olcsóbb, méretsorozatos eszközt ad a gyártó. Előfordul, hogy a műszerész elszámol egy javítási munkát anélkül, hogy az megtörtént volna. Az elektronikus ellenőrzés mindezt megnehezíti – mondja Kőrössy Péter. Újabban nemzetközi termékazonosító vonalkódrendszer (EAN kód) szerepel a recepten és a terméken. Nyugat-Európában ezt csak a nagy értékű cikkeken tüntetik fel, nálunk még a pelenkákon is. A biztosító feladatai közé tartozik, hogy ellenőrizze a szolgáltatások minőségét.
A gyógyszertárak működési feltételei szabályozottabbak. Ez igaz az ellenőrzésre is: a patikák flopin számolnak el az APEH és az OEP által hitelesített program alapján, ezért a gyógyászati segédeszköz-forgalmazókat is kötelezték az átállásra. Az Ortomed ügyvezetője szerint erre – a gyógyszerészekkel ellentétben – a segédeszközgyártók és -forgalmazók egy fillér támogatást sem kaptak, így százezreket húztak ki a zsebükből. Kőrössy Péter úgy tudja, a patikák is csak kölcsönt kaptak, amikor átálltak az elektronikus nyilvántartásra. A gyógyszertárak fix árréssel dolgoznak, míg a segédeszközöknél csak a fogyasztói árat rögzítették, a termelői árat tetszése szerint határozza meg a gyártó. S mivel a gyártók „túlemelik” a termelői árat, úgy adják át a boltnak a segédeszközt, hogy már nem marad levehető haszon. A forgalmazók sok alapvető terméket egyszerűen nem tartanak. Előfordul, hogy egy-egy eszközért a fél országot bejárja a mozgássérült.
A gyártók panaszairól szólva a főosztályvezető úgy véli: tudomásul kell venni, hogy a piac szelektál. Arra, hogy a támogatotti lista nagyobbrészt külföldi cégeket tartalmaz, Kőrössy Péter szerint világos a magyarázat: a betegek elsődleges érdeke nem a magyar ipar támogatása, hanem az, hogy a lehető legjobb terméket kapják, a gyártás helyétől függetlenül. A piacvezető GYSGY Rehab Rt. pedig magyar cég, mondja a főosztályvezető.
Az OEP feladata az ártárgyalások lebonyolítása, és ezt már szeptemberben meg kellett volna tennie – állítja Zoltán Ödön, az Egészségügyi Minisztérium Orvostechnikai irodájának vezetője. A hatszázalékos árindex az egyedi eszközökre, a tízszázalékos pedig a cipőkre vonatkozik; néhány eszközt (fűzőket, haskötőket) pedig, amelyeket korábban levettek a listáról, most visszavesznek. Ezerhétszáz eszköz vár elbírálásra. A szakmai kollégium ezzel nem végez egyhamar. Gyártók és betegek közös érdeke, hogy az állam minél többféle segédeszközt támogasson, erre azonban a Pénzügyminisztérium a szakmai érvek ellenére sem ad többet, mert az adott költségvetésből kell gazdálkodnia. A gyógyászati segédeszközök támogatására huszonötmilliárdot, gyógyszertámogatásra pedig száznegyvenhétmilliárdot. Az Országgyűlésnek az EU-normákkal jobban harmonizáló egészségügyi költségvetést kellett volna megszavaznia – véli Zoltán Ödön.
Dr. Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke szerint jó, hogy tavaly a segédeszközök forgalmazásával kapcsolatban kikérték a szövetség véleményét, s ennek néhány elemét beépítették a rendeletbe. Az viszont nem jó, hogy az eszközökből változatlanul csak egyféle típust támogat az OEP. Jóval olcsóbb kerekes szék kell például egy idős, otthon ülő embernek, mint egy fiatalnak, aki dolgozni jár, s maga emelné be a székét az autójába. Az előbbi 58 ezer, az utóbbi 300 ezer forintba kerül, de a tb csak az előbbit támogatja. Létezik egyedi engedélyezési eljárás, azonban ez hosszú és bizonytalan kimenetelű procedúrát jelent, amelynek végigvitelére a legtöbb súlyosan fogyatékos ember képtelen. Egy betegnek csak egy támogatott kerekes széke lehet, tehát választania kell, hogy utcai vagy otthoni kocsit szeretne, pedig sokan vannak, akik otthon is és az utcán is szeretnének közlekedni. Műláb terén elég jó a helyzet, a jobb minőséget is támogatja az OEP. Műkéz esetében sincs különösebb probléma – mondja az elnök. Nehéz helyzetbe kerültek viszont a Heine–Medin-kórban (gyermekparalízisben) szenvedők. Az általuk használt 4,5 kilogrammos, kitűnő minőségű járógépek lekerültek a listáról, hogy átadják helyüket az olcsóbb, kilenc kilogrammos eszközöknek. A paralízises ember számára létfontosságú, hogy milyen súlyú járógépet használ. Eltűntek a listáról a méretre gyártott fűzők és térdrögzítők is; helyettük a sorozatméretes termékeket támogatja az OEP, de ezeket a krónikus betegségben szenvedő, deformált csontozatú emberek nem tudják használni. A kifogásokat a minisztérium jogosnak tekinti, és megígérte, hogy intézkedik.
A mozgássérültek szeretnék, ha a listára kerülhetnének az életvitelt segítő rehabilitációs eszközök is, úgymint a félkezes evőeszközök, a zoknifelhúzó készülék, vakoknak a beszélő számítógép, siket szülőknek a babasírásjelző vagy a kapucsengőt pótló berendezés. Szükség lenne betegemelő szerkezetekre, tornáztatógépekre, s olyan eszközre, amellyel a tolószékben ülő emberek naponta fel tudnak állni, különben a belső szerveik összenőnek, emésztésük tönkremegy, és a kórházi ellátás sokkal többe kerül, mint maga az eszköz.
Az elnök nagyon jónak tartaná a kölcsönzési rendszert, amely Magyarországon még alig működik: mindössze két cég kapott erre lehetőséget. Jelenleg a legdrágább segédeszközök is a sérültek tulajdonába kerülnek, s ha a beteg gyógyulása, állapotváltozása (esetleges halála) folytán szükségtelenné válnak, nem jutnak vissza a biztosítóhoz.
Magyarországon mintegy hatszázezer mozgássérült él, s a számuk – elsősorban a közlekedési balesetek miatt – növekszik. Sokan panaszolják, hogy képtelenek a városi közlekedésre. A Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetségénél (MEOSZ) dolgozó egyik hölgy azért tanulta ki a programozó szakmát, mert a földszinten tartották a tanfolyamot.
– Mindig keramikus szerettem volna lenni – mondja –, de a harmadik emeleten volt az oktatás. Bár létezik az esélyegyenlőség törvénye Magyarországon, a felmérések szerint akár 182 évig is eltarthat, míg az öszszes középületet úgy átalakítják, hogy mozgássérültek is használhassák őket. Nemcsak azért, mert hiányoznak a feljárók, szűkek a liftek, a lépcsőfordulók, hanem azért is, mert a tolószékek még a kórházakban sem férnek be a szabványméretű ajtókon. Ezért a legtöbb mozgássérült – amennyiben az állapotát végtaghiány és nem bénulás okozza – műlábat, műkezet szeretne.
origo.hu
Sorstársa üzent Sallai Nórának, aki nem akar gyógyulni
