A karaván halad tehát, bármennyire is akadnak ellendrukkerei az ügynek bel- és külföldön egyaránt. Bár utóbbiak fogyatkoznak: Orbán Viktor délvidéki látogatása után Szerbiában is támogatják az elképzelést, s legutóbb a szlovák illetékesek is békésebben nyilatkoztak a kérdésről. „Meg fogunk állapodni, mert meg akarunk állapodni” – jelentette ki Németh Zsolt Pozsonyban, megfogalmazva a lényeget: politikai akarat kérdése az egész. A két ország között ebben a kérdésben nincsenek feszültségek, csak nézetkülönbségek, ezek pedig megbeszélhetők a konzultációkon.
Az egyetlen kerékkötő továbbra is Románia. Úgy tűnik, keleti szomszédunk továbbra sem rendelkezik a megbékéléshez szükséges politikai akarattal. Hiába a józan hangok (legutóbb Smaranda Enache, a romániai Pro Europa Liga társelnöke vélekedett úgy, hogy a státustörvény hozzájárul az európai sokszínűséghez és egyáltalán nem diszkriminál), ha a jelenlegi kormány nem figyel azokra kellőképpen. Bukarestnek most mások a prioritásai: a hisztériakeltésben szorgoskodnak éppen.
Az alaphangot a miniszterelnök, Adrian Nastase adta meg a szeptemberi tanévnyitón, amikor kifogásolta a magyar tankönyvek állítólagos jelenlétét az erdélyi magyar iskolákban. Lett erre tankönyvkommandó, majd október végén a belügyminiszter olvasott fel egy azóta sok vihart kavaró tanulmányt pártjának konferenciáján. A szociáldemokraták Erdély-programja arra figyelmezteti a derék dákok utódjait, hogy Transsylvaniában belső anyaországot építenek a gaz hun ivadékok, s a magyarok lakta megyékben hátrányosan megkülönböztetik a (többnyire vállalatvezetőkből, katonákból, rendőrökből és azok családjaiból álló – a szerző) román kisebbséget. Pár napja betiltották a szabadidős magyaroktatást a csángóknál, annak ellenére, hogy az oktatási törvény évek óta előírja ennek iskolai megszervezését, tegnapelőtt pedig újabb Hargita–Kovászna-jelentést bocsátott útjára a román titkosszolgálat.
Ez sem tartalmaz mást, mint jó pár évvel ezelőtt kiadott társai: a székelyföldi magyarok szeparatisták, létük súlyos veszélyt jelent a románságra nézve. A két megyében a magyarok ellenőrzik a társadalmi és politikai élet fontosabb területeit, autonómiát akarva és a térség „romántalanításán” fáradozva. Mindehhez Magyarország pénzügyi-logisztikai segítséget nyújt, erősítve az ott élők magyarságtudatát és a vágyat az egyéni, a kulturális és más autonómiára.
A jelentés fura egyvelege a tényeknek és a rögeszméknek, iskolapéldája annak, miként lehet (szándékosan?) félreértelmezni jogos, eurokonform nemzeti törekvéseket.
Az „egységes nemzetállam” jelzőhöz görcsösen ragaszkodó Romániának nem a státustörvénnyel van baja, hanem a magyarokkal.
Fontos lehetőséget szalasztott el a NATO?
