Magyar honvédsírok Báthory városában

Valga alig tizenhatezer lakosú kisváros Észtország délkeleti peremén. Termékeny, szépen megművelt földek, harsogó zöld erdők közt érkezik meg az utas, akár északról, akár délről közelíti meg a határon fekvő mezővárost. Valga (lett nevén: Valka) ma kettéosztott település, nagyobb fele Észtországé, a kisebbik Lettországé. A város tulajdonlása fölött folytatott több évszázados vitát az 1920 júliusában döntőbírónak felkért brit Tallents ezredes döntötte el, egyszerűen kettévágta a várost, a kertek közt végigkanyargó Béka-patakot téve meg határfolyónak, hasonlóképpen, ahogyan mifelénk Sátoraljaújhely esetében történt. Azóta a város szomszédos utcáiban lakók csak a határállomás érintésével látogathatják meg egymást, és a halottak útja a szomszédos temetőbe is Rigán keresztül vezet. (Ez alól kivételt csak a szovjet megszállás időszaka jelentett, amikor a két ország egyformán része volt a szovjet birodalomnak.)
Ezt megelőzően azonban Valga viharos történelmi sorsfordulókon ment át. Jóllehet településként már 1266-ban létezett, igazából csak évszázadokkal később tett szert némi jelentőségre. Sokszor égették fel németek, oroszok, litvánok, tartozott a Német Lovagrend és az orosz cár fennhatósága alá, többször is meghódította Gediminas litván nagyfejedelem, majd a XVI. század végén Báthory István csapatai foglalták el, és egész Livóniával együtt egy időre a lengyel királyság része lett. Városi jogokat Báthory ajándékozott Valgának 1584. június 11-én kelt grodnói kiváltságlevelében, s nyilván nem véletlen, hogy Valga címerét egy páncélos kéz szorongatta, magyar típusú szablya díszíti. Június 11-e tehát a város születésnapja, amelyet újabban a határ mindkét oldalán nagyszabású ünnepségekkel szoktak megünnepelni. S jóllehet a nagy lengyel–litván király személyesen nem jutott el Valgáig, személyét ma is olyan általános tisztelet övezi, amit az észt–magyar kapcsolatok részeként mind a két félnek érdemes volna az eddiginél jobban kiaknáznia. (Valga többek közt magyarországi testvérvárost keres, lehetőleg hasonlú méretű, kettéosztott vagy határ menti települést.)
Címerén és a Báthory-kultuszon túl Valgának van azonban még egy – az előzőnél szomorúbb – magyar vonatkozása. A második világháború végén és után, 1944–1949 között Valgában működött a Szovjetunió egyik hadifogolytábora, amelyben német katonatisztek mellett magyar hadifoglyokat is elhelyeztek (a kutatások szerint 54 magyar – zömében tiszt – raboskodott itt, közülük huszonheten itt vannak eltemetve). A megszállt Észtország területén a valgain kívül több nagy szovjet hadifogolytábor létesült, a legnagyobb Ahtmében, mely tizenötezer fogoly befogadására volt alkalmas, s az 1945–49 között ott sínylődött negyven magyar fogoly közül heten ott vannak eltemetve. Ahtme mellett Kivioliben, Kohtla-Järvében, Narvában és Tallinnban működtek a legnagyobb gyűjtőtáborok. Valószínűleg a legtöbben voltak magyar foglyok is, a fennmaradt nyilvántartások azonban igen hiányosak, viszonylag megbízható névsor csak az ahtmei, a kivioli és a valgai táborban elhunyt katonákról őrződött meg. Ezek alapján 27 valgai, hét ahtmei, hét kivioli és egy tartui magyar sírról tudunk. A valgai hadifogoly-temetőt a német hadisírgondozó iroda évekkel ezelőtt rendbe hozatta, és a nagy vaskereszt tövében felállított gránittömb német, magyar, észt nyelvű felirata emlékezteti az erre járót az itt eltemetett áldozatokra. Az idén, halottak napján – a tallinni magyar nagykövetség szervezésében – végre sor került a temető beszentelésére, valamint az emlékkő megkoszorúzására.