Azt azért túlzásnak tartom. Legalább annyira „harcosnak” érzem magam, mint a többiek. Harcoltunk olimpia kegyeiért, és győztünk. Kicsit furcsának érzem azt a behatárolást, hogy én egyfajta vezéregyéniség lennék a csapaton belül. Különösebben nincs mit beszélni róla, egyszerűen így hozta az élet. Kétségtelen, hogy sokat olvastam, sok mindenen elgondolkodtam az életem során. A firenzei Európa-bajnokságon esett meg először, hogy a csapat idősebb tagjaként felálltam, és elmondtam a gondolataimat arról, hogy milyen szellemben és lelkülettel kell hozzáállni az előttünk álló megmérettetéshez. Aztán később ezek a hozzászólások rendszeressé váltak, és az olimpiára „csúcsosodtak” ki. De hiába lettek volna az én lelkipásztori intelmeim, ha a fiúk nem lettek volna nyitottak rá.
– Beszélik azt is, hogy a csapatból sokan magánemberként is kikérik a tanácsait.
– A Halak jegyében születtem, és a Halakra az a jellemző, hogy örömmel és sokszor kéretlenül akar segíteni másoknak. Mostanra megtanultam, hogy nem lehet mindenáron és mindenkinek segíteni, csak akkor, ha az illető is akarja. Csínján kell bánni a jó tanácsokkal, mert átmenetileg segíthetek ugyan, de ha nem ő maga oldja meg a gondjait, akkor úgyis újra vissza fog köszönni az életében, de akkor már hatványozottabban. Valójában sokszor az a segítség, ha kissé bántóan is, de megkérdezzük az illetőt: nem gondolja-e, hogy azért kerül mindig ugyanabba a helyzetbe, mert belőle fakad a hiba? Az ember gyakran nem vállalja a felelősséget a saját életét illetően, inkább a szerencsére meg a körülményekre fogja a bajait.
– Ön milyen erőforrásból merítkezhet, ha jó tanácsra van szüksége?
– Vannak barátaim, köztük asztrológus is, akik a hétköznapi dolgokon túl mást is figyelembe vesznek, s úgy próbálnak tanácsot adni. Aztán magam döntök arról, hogy melyiket fogadom meg, vagy mit hasznosítok belőle. Ha Olaszországból hazatérek, komolyabban akarok foglalkozni az asztrológiával. Tao szerint az út a fontos, nem a cél. Az asztrológia abban segít, hogy rajta tudjunk maradni az úton. Mostanában leginkább az energia és a szeretet kérdése foglalkoztat. Oda lyukadtam ki, hogy egy magasabb rendű erkölcs ad belső tartást az embernek, s ehhez kapcsolódik a belső energia kérdése meg az olyan „apró” törekvés, hogy mindig őszinte legyek másokhoz. Ha szeretettel próbálsz valamit megmondani a másiknak, a legnagyobb sértés is segítséggé válik. Ha őszinte vagy, azért tisztelni fognak.
– Attól még megharagudhatnak…
– Néha jobb hallgatni, mint beszélni. Ezek azok a dolgok, amelyek részei annak az erkölcsi alapnak, etikának, amit magamban gyűjtögetek. Nem mondom, hogy bennem nem szokott lenni irigység és harag, de ezeket az érzéseket is meg kell élnem ahhoz, hogy felismerjem, mit lehet velük kezdeni: ráereszteni másokra vagy „áttranszformálni” megértéssé.
– Úgy tudom, világnézetileg a buddhizmus áll önhöz a legközelebb, de a Bibliát is sokat forgatja.
– Sokat foglalkozom a buddhizmussal, de tanításában, vallásában Jézus áll hozzám a legközelebb. Nincs ebben semmi ellentmondás. Az esszénus iratokban eredetileg egészen másféle gondolatokat lehet olvasni Jézustól, mint a Bibliában. Az előbbiben Jézus tanításai sokkal közelebb állnak a buddhizmushoz, mint a mai kereszténységhez, s hitelesebbnek tartom, mint a bibliai átdolgozást. Jézusban hihetetlenül nagy kisugárzást érzek, és nagyon közel áll hozzám. Megvan a saját Jézus-képem, amely egyszerre haragos, egyszerre engedékeny, szeretettel teli és bölcs. Mindig olyan, amilyenre éppen szükségem van.
– Ezt hívják istenhitnek.
– Valahol a lelke mélyén mindenki Istent keresi, ha bevallja magának, ha nem. De az „isten” szó sok mindenhez kötődik. Néha úgy érzem, hogy valami jobb elnevezést kellene találni rá. Mert Isten bennünk, kívülünk, mindenütt ott van, és sokszor a hétköznapokban lelünk rá magasztos dolgokra. A keresztény vallásnak azzal a tanításával például nem értek teljesen egyet, amely szerint az a hívő ember, aki vasárnap ünneplőruhában elmegy a templomba. Rövidnadrágban és sörrel a kezemben is ugyanolyan közel állhatok Istenhez, csak érezzem, hogy ott van. Nem vagyok a papság ellen, tiszteletre méltónak tartom, ha valaki a papi hivatást választja, de vannak dolgok az egyház előírásaiban, amiket alaptalannak tartok, és biztos vagyok abban, hogy Jézus sok mindent másképp akart, mint ami lett belőle.
– A buddhista szerzetesek szerint Magyarországon van Európa szívcsakrája, ami óriási erőforrást jelent. Hogyan kellene élnünk ezzel az energiaforrással nekünk, akiket örök pesszimistának tartanak?
– A magyarra mindig az volt jellemző, hogy sírva vigad. Leülünk a bor mellé, könyökölve megtámasztjuk a fejünket, „húzzad, cigány!”, aztán reggelre már sírunk. Ilyenek vagyunk. A szívcsakra jelentőségén már én is sokat gondolkoztam. Lehet, hogy ebben a kérdésben mégsem vagyunk annyira nyitottak. Vagy legalábbis nem elegen. Sokan olvassák Magyarországon James Redfieldtől a Mennyei próféciát, amely szerintem alapmű, s amelyben az energiaáramlásról, azaz a szeretetről is szó van. Csakhogy azoknak az embereknek nem tud segíteni ez az energia, akik nem akarnak meghallani olyan fogalmakat, mint szeretet, egymásra figyelés, tolerancia. Odáig jutottam el, hogy ez a kérdés többek között az iskolai nevelés szintjén dől el, s hogy olyan szellemi vezető kellene a nevelésügy élére, akinek elég ereje lenne ahhoz, hogy alapjaiban megváltoztassa a rendszert. Az első lépés, hogy megváltozzon az emberek látásmódja, s visszatérjen a pedagógus tekintélye. Másfelől viszont a tanár legyen büszke a hivatására, ne legyen elégedetlen a helyzetével, és ne azt várja, hogy az óráit leadva végre hazarohanhasson a saját gondjai közé.
– A Mennyei prófécia utolsó, kilencedik felismerése azt sugallja, hogy felemelkedés következik az emberiség életében. Márpedig a jelek nem erre mutatnak.
– Ez igaz, de mivel nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon az erkölcsi romlás okozza az erőszak terjedését, mégis az iskolától kell elindítani a változtatást, a jobbítást. Talán egészen kis iskolákban kellene elkezdeni az újfajta gondolkodásmód tanítását. Akik szellemileg nyitottak, azok úgyis megtalálják ezeket az iskolákat. A többieket pedig hagyni kell, éljék a saját életüket. Aztán amikor majd ők is befogadókká válnak, akkor lesz hová menniük.
– Mindez kissé utópisztikusnak tűnik. Bár az is igaz, hogy világszerte rengeteg klub alakult a Menynyei prófécia hatására, mert sokan úgy érezték, a könyv világosabbá teszi azt, amit ők maguk is gondolnak a véletlenről, a családból hozottakról, az energiáról, a szeretetről…
– Engem egy idő óta gyakorlatilag minden az energia meglétének a kérdése felé visz. Eljutottam odáig, hogy minden összefügg vele, s mindenben megtalálom azokat a kis részleteket, amelyek erről beszélnek. Alapvető kiindulási pontok a keresztény írások, ahol a hit és a szeretet erejéről szólnak. Ha megtanulod növelni az energiádat, akkor te magad irányítod a környezetedben az eseményeket. Ha pedig az életed bármely területére negatívan gondolsz, akkor nemcsak az energiád csökken, de magad idézed elő azt, amitől tartottál.
– Ezért beszélt az egyik interjújában problémaként az energiáról?
– Azért beszéltem problémáról, mert én is folyamatosan tanulom, hogy miként növelhetem, s tarthatom minél magasabban az energiaszintemet. Az energia folyamatosan hullámzik: hol csökken, hol nő. Meg kell találni a módszereket arra, hogy az ember „agyszívott”, fáradt, feszült állapotban is egy magasabb szemszögből lásson rá a helyzetére és a megoldásra. Akinek kellően magas energiája van, az bármilyen agresszív, bármilyen negatív szituációt jól meg tud oldani. Miről szól például minden veszekedés? Teljesen öntudatlanul arról, hogy megpróbáljuk elrabolni a másik energiáját. Ha a vita során önként adsz az energiádból a másiknak, és lecsillapítod, akkor te maradsz az események irányítója, s nem veszítesz energiát. Roppantul összetett folyamat ez. Minden huszonnégy órában hullámzunk: hol megváltanánk a világot, hol lesunnyadunk. Ahogy az egész napunk, az egész életünk is így folyik. Ezért van szükség arra, hogy minél magasabb szintre emeljük az energiánkat. Jógagyakorlatokkal, táplálkozással, szeretkezéssel, pihenéssel – mindennel.
– Milyen jógával?
– Öt nagyon egyszerű gyakorlatból álló tibeti jógával, amely alapján kidolgoztam egy saját, harmincperces gyakorlatsorozatot. Most már napi rendszerességgel elvégzem. Megesett, hogy világversenyek alatt naponta kétszer-háromszor is megcsináltam, mert tényleg sokat segít. Kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb vagyok tőle, így kevésbé tudnak belerángatni abba a feszültségbe és darálásba, ami a medencében zajlik egy mérkőzés alatt.
– Nem rossz mindig odafigyelnie és korlátoznia magát? Például az étkezésben?
– Nem hiszem, hogy a szánkból erogén zónát kellene csinálni. A táplálkozás alapvetően nem az élvezetről szól. A természet közeli népeknél külön ünnepe van annak, amikor valóban csak az élvezetért esznek. Voltak olyan indián törzsek, ahol a férfiak nem vettek a szájukba édeset, mert úgy tartották, az gyengíti a férfiasságukat. Helyette keserű gyökereket rágtak, azzal erősítették magukat. Persze az emberiség étkezési szokásai az idők során változtak, de nem árt, ha fegyelmezzük magunkat. Az embernek arra van szüksége, ami a testének jó, s ami a szellemiekkel együtt egészében lesz jobb. Nem azt mondom, hogy aszketikus életet élek, csak próbálok odafigyelni arra, hogy mit mivel eszem, s hogy meglegyen a napi étkezésemben a hatvan-hetven százalék zöldség és gyümölcs, a nedvdús, rostos táplálék. Ehetek akár öt csülköt is, csak nem krumplival vagy kenyérrel, hanem salátával. Nem mondok le a kedvenc ételemről, a rántott csirkemellről sem. A saláta hihetetlen módon feltölt.
– Mindazt, amiről eddig beszélt, erősíti vagy egyszerűen csak kiegészíti a festészet?
– Jó tíz évvel ezelőtt kezdtem el festeni, amikor összetalálkoztam egy román festőművésszel. Ő tanított meg néhány alapvető dologra. Nem folyamatosan szoktam festeni, hanem csak időszakosan. Kezdetben festőpisztollyal dolgoztam, s a szép, látványos, ám sablonos képek közül sokat meg is vásároltak, de nem okozott nagyobb lelki örömöt. Aztán gondoltam egy nagyot, vettem egy óriási vásznat, és elkezdtem az olajfestéssel kísérletezgetni. Mind a mai napig elgyengülök az olaj és a vászon szagának a keveredésétől, és belső elégedettséget érzek, ha ezzel foglalkozhatok. Kidolgoztam a saját módszeremet, egyszerűnek tűnő, de közel sem egyszerű munkákba fogtam. Volt, ami egy hétig tartott, volt, ami fél évig.
– Mit csinál az elkészült képekkel?
– Sokat elajándékoztam a barátaimnak. Olyat is, ami a szívem csücske volt, mert láttam az illetőn, hogy szeretni fogja, s jó helyre kerül a munkám. Rájöttem, hogy ha tényleg jól sikerül egy kép, azzal is lehet energiát közvetíteni egy otthonban. Spirituálisabb, nagyon finom lelki húrokat megpendítő képeket akarok festeni. Nemrég reprodukciókkal kezdtem el foglalkozni, hogy azáltal is tanuljak. Ha hazajövök Olaszországból, két-három évet az alapok megtanulására akarok szánni, a rajzkészségemet akarom fejleszteni, mert annak a régi iskolának vagyok a híve, ahol a rajz a festészet alapja. Nem tudom, hogy néhány év múlva nem leszek-e rászorulva, hogy a festészetből éljek meg. Ha megtehetem, csak arra fogom fordítani az energiámat, amit fontosnak tartok. Ha nem, akkor két része lesz a munkámnak: egyik a megélhetésért, a másik a saját örömömért.
– Végig olyan dolgokról beszélt, amit mások belső építkezésnek neveznek. Lehet olyan kérdésre választ adni, hogy vajon hol is tart ezen a téren?
– Nehéz kérdés, hiszen az ember nem foglalkozik ezzel naponta. Nézze, az a nagy célom, hogy nyitott maradjak, s ne váljak semminek a rabjává. Még az energiamániámnak se, mert bár most fontos része az életemnek, de nem szabad mindent ennek alárendelni. Beláttam, hogy a bennünket foglalkoztató kérdéseket meg kell fogalmazni, de mindig csak az éppen soron következőre szabad figyelni. A múlt évben velem is sok minden történt, jó is, rossz is. De a bennem kialakult erős belső hit nagyon sokat segített. Rájöttem, hogy mi, emberek olyanok vagyunk, mint a hangyák: mindenki hozzátesz valamit a közöshöz. Darabokra törött kép a világ, de mindegyikünk lát az egészből egy kis darabot. Ezért gondolom azt, hogy minden létező módszerrel tágítanunk kell az ismereteinket. Mindenre nyitottnak kell lennünk, hogy minél teljesebbé váljék ez a kép. Semmit nem szabad elítélni vagy megítélni. Figyelni kell, s meglátni a magasabb összefüggéseket.
***
VARGA ZSOLT (Bp., 1972. március 9.) Végzettsége: ELTE BTK történelem. 1980/89: a KSI, 1989/90: az UTE, 1990/97: a BVSC, 1997/2001: a Mladost Zagreb (horvát), 2001: a Savona (olasz) játékosa. 1996: az év játékosa. Legjobb eredményei: magyar bajnok (BVSC: 1996, 1997), Világkupa-győztes (1995, 1999), Európa-bajnok (1997, 1999), KEK-győztes (Mladost: 1999), olimpiai bajnok (2000), LEN-kupa-győztes (Mladost: 2001)
BL-selejtező
A Kisvárda ellen esélye sem volt, most mégis csodatevő a BL-ben
