Pesti séta az Ökörföldtől a mostani Városligetig

A középkorban „Ukurd földnek” (Ökörföld), a török világ idején pedig Ökördűlőnek mondta a pesti nép a mai Városligetet. Mivel pedig ez idő tájt német ajkú volt a város lakosságának tetemes hányada, Ochsenried névre hallgatott a későbbi „Lizsé”, ahová az elmúlt évszázadban a köznép és az aranyifjak is előszeretettel jártak mulatozni.
Antonio Bonfini, Mátyás király történetírója feljegyzi, hogy az uralkodó az itteni erdőséget is szívesen felkeresi némi vadászkaland kedvéért, ha a budanyéki hegy-völgyek helyett egy kis síkvidéki vadűzésre támad kedve. A XVIII. század végén bérlőjéről Batthyány-erdőnek mondták, később, már a XIX. században kapja a Városerdő nevezetet, mely német formájában Städtwäldchen. Ahogy aztán fogy az erdő és a táj ligetessé terebélyesül, Városerdő helyett immár a mind a mai napig érvényes név, a Városliget illeti meg. Tudni kell persze, hogy nem csak legelő, nem csak vadászterület és nem csak szórakozóhely volt a liget. Itt talált menedéket a város lakossága 1838-ban, a nagy árvíz idején. És ugyancsak itt bújtak meg a pesti polgárok, amikor 1849-ben Hentzi császári tábornok ágyúi lőtték a bal parti várost. Természetesen nem minden mérnöki munka nélkül vált azzá a táj, aminek ma ismerjük. 1755-ben az itteni mocsarakat lecsapolták. Szabályozták a korábban szeszélyesen hol kicsapó, hol összébb húzódó tó vízszintjét, megritkították a fákat, kialakították a tó szigetét, és körös-körül nagyszabású építkezésekbe fogtak. Évszázadig tartott, míg a mai kedvelt sétáló- és szórakozóhely – valamikorra a XIX. század második felére – elnyerte mai formáját és jellegét. Ekkoriban került ide az állatkert (1866), a mai Fővárosi Nagycirkusz (1891) meg a Vidám Park, és felépítették az ezredvégi kiállítás tiszteletére a Vajdahunyadvár másolatát is. A város népét a földalatti vasút hozta már ide, és a tó partjait körülbetonozták.
Sok alkalmi épület persze el is tűnt azóta. Itt állt a Hőköm Színház meg az Aréna, a Beketow-cirkusz épülete meg a hazai varieté, a „brettli” otthona, az Olympia. 1929-ben fejezték be az ezredéves emlékmű felállítását. Arra, hogy milyen is volt a Városliget hangulata, irodalmi művek emlékeztetnek. Vajda János, Jókai, Krúdy és Cholnoky László, Zelk Zoltán, Végh György és mások munkái. De festője is volt a nevezetes városrésznek: Diósy Antal (1895–1877), a kitűnő akvarellista, akinek – Keresztury Dezsővel szólva – „villanásnyi színfoltokból összeálló, mégis a teljesség jogos igényével jelentkező” képei sok mindent megőriztek az eltűnt idők hangulatából. Látjuk e rebbenő, vibráló munkákon a ligeti tó szélén horgászó gyerekeket, a jégpálya forgatagát, az alkalmi bódék kavalkádját meg a majális tarka forgatagát. Az évszakok színkáprázatában az öreg platánokat. A hangulatos kishidat őszi levelek záporában meg a tóban tükröződő felhőket. Hintázó gyerekek itt, elhagyott őszi viskó amott. Látjuk az alkalmi vurstlisátrakat, a magányos ődöngőket és a hóba dermedt fákat, bokrokat, ahogy a gázlámpák fényében dideregnek. Rezgő nyárfa mögött a Széchenyi-fürdő tömbje, és a tavon csónakázók, akik egykor még faladikban rótták a vizet. De feltűnnek Diósy munkáin a mai élet rekvizítumai is, az autó, a trolibusz meg a modern ívlámpa.
Diósy Antal akvarelljei a Városliget félmúltjának dokumentumai. Az a táj. melyet ő megfestett, kicsit őrzi még a hajdani Városerdő jellegzetességeit, de emlékeztet már arra a vidékre is, melynek a mai barangoló látja őseink Ökördűlőjét.