Rikkancsnosztalgia

Kő András
2001. 11. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sanyi volt az utolsó budapesti rikkancs. Főhadiszállása pedig a Nagymező utca–Andrássy út sarka, ahol akkor is történt valami, ha éppen éjszaka volt. Ő még a szó szoros értelemben rikkantott, ha el akarta adni az újságot. Igaz, egyre rekedtebb hangon, borostásan, de a szeme mindent látott, a füle mindent hallott, és előbb értesült a nagy pletykákról, mint ahogy a polgárok tudomására jutott. Sanyi intézmény volt, s amit ő mondott, az úgy is volt. Megcáfolhatatlan. Orákulum. Ahogy gyerekkorunkban képzeltük az újságok híreiről. Több volt újságírónál, nyomozónál: egyszerűen állt a strázsán és figyelt, s a vevőkkel beszédbe elegyedett. Azt hiszem, kilenc gyereket nevelt, s egyszer kiszámította, hogy mennyi pénzbe kerülnek húszéves korukig. Tizenöt éve is annak, hogy Sanyi búcsút mondott a saroknak, és eltűnt a pesti utcáról. Néhány éve aztán utánam rikkantott az Astoriával szemközti újságos bódéból. De most már ott sem látom. A változó világ nem neki dolgozott.
A rikkancs szót különben Kozma Andornak, a költő-újságírónak köszönhetjük, akinek talán legmaradandóbb alkotása a budapesti aszfaltból kelt szó, amelyet az ősi rikkantból származtatott.
Hogy kik voltak Sanyi elődjei? Az 1920-as évek kiapadhatatlan humorú rikkancsa volt Rezső, aki a Váci utca és a Türr István utca sarkán árulta a lapot. Ha az érte járó pénzt zsebre vágta, kancsal szemével már a következő kuncsaftot szemlélte, és tévedés nélkül megállapította róla, hogy Nemzeti Sportra áhítozik. Ha megkérdezték tőle, ki is ő, napóleoni pózba vágta magát, s csak ennyit mondott: ,,Én vagyok a pesti lapterjesztők centere.” Kosztolányi Dezső még így jellemzi az 1900–1930-as évek legismertebb figuráit, akik megszállva tartották az utcasarkokat, és kora hajnaltól késő estig szélvészként száguldottak: ,,Fehérlik az újságkötegektől, amelyek hóna alól nőnek ki, akár a szárnyak, s azokon repül, gyorsan, az izgalom viharában, rekedten vijjongva. A Liget körül pillantom meg. Igyekszem megállítani. De nem megy olyan könnyen. Át kell karolni, meg kell ölelni. Egy darabig még ide-oda csapkod, tovább kering...”
Ma már nem lehet őket átkarolni. A rikkancs kihalt és nincs többé. Nincs Budapesten, nincs Párizsban, nincs Moszkvában, nincs New Yorkban. Nincs sehol. S miközben nosztalgiával idézem a pesti aszfalt kopogtatóit, hirtelen arra gondolok, vajon milyen szöveggel boldogulnék ebben a szakmában, ha a Nagymező utcai stand a régi lenne. Nosza hát, gyártom a mondatokat: ,,Os-ló-ban a Ferencváros! – A neves bajnokcsapat a norvég fővárosban szerepel.” Vagy: ,,Rollerral menekült a kiskorú betörő!” ,,Megörül, ha megtudja, megőrül, ha nem tudja!„ „Befejeződött a labdarúgó-világbajnokság. Budapest lett Magyarország fővárosa!”
De Sanyi csak ingatja a fejét. ,,Szerkesztő úr – mondja –, a suszter maradjon a kaptafánál...”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.