„TÁMASZKODJATOK BÁTRAN A LEVEGŐRE”

A SEMMISÉGBE LÉP, KI MOST MOZDULNI MER
A köd szitál…

ÉS VAN-E SZEBB ANNÁL, MINT AMIKOR
AZ APOKALIPSZIS LOVASA
kenyeret szel a lámpafényben… A befejezés kezdete

A VALÓSÁG, MINT MEGREPEDT CSERÉP, NEM TART MÁR FORMÁT
és csak arra vár, hogy szétdobhassa rossz szilánkjait

KI KELLENE, HOGY SZABADÍTSAK VALAMIT VALAMI ALÓL
keresztbe vetve csapkod szárnyam,
körmöm-lábam, tollam-karom

NAGY SZÁRNYAKON ÚSZIK AZ ÁLOMI TÁJ
sodródik a felleges égen ijedten
egy féleleműzte madár

CSATAVESZTÉS A FÖLDEKEN, HONFOGLALÁS
A LEVEGŐBEN
Madarak, nap és megint madarak,
Estére mi marad belőlem? (!)

EGY KÁCSA ÖLYVVEL ÁLMODOTT S MOST FELRIAD…
majd hármat hápog és elalszik újra,
de már a pelyhes csöndet szertedúlta

E NYITOTT SZÁRNYÚ EMELKEDŐ ZUHANÁS
visszahullás a fókusz lángoló közös fészkébe?

A KÖNYVBEN SZÉL LAPOZ…
fölötte vad, feszes, nagykarmú ég dorombol

KI MER A LEMENŐ NAP SZÁLKAMEZEJÉBEN
az ég dagálya és a föld apálya idején
útrakelni, akárhová?

AZ ÖSSZETÖRT VILÁG A FÖLD FELETT
lassan lobog.
Szállj fel, te súlyos szárnyú képzelet!

ÉLNEK MADARAK, KIK SZÍVSZAKADVA MENEKÜLNEK MOSTAN
az ég alatt, a tüzes ég alatt

KÖD SZÁLL, LOMHA MADÁR
…Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál

IZZÓ MEZŐBE TÜZDELT ÁRVA LÉCEK
és mozdulatlan égő ketrecek

A HOLDRA TAJTÉK ZÚDUL, AZ ÉGEN SÖTÉTZÖLD SÁVOT VON
A MÉREG
Cigarettát sodrok magamnak,
lassan gondosan. Élek

ELEVENEN A CSILLAGOK ALÁ,
AZ ÉJSZAKÁK SARÁBAN ELTEMETVE
Mintha egy égbolt madár közeledne.
Ülünk az ég korlátain,
mint elítélt fegyencek

MADARAK VÉRZIK BE A MENNYET
a gyönyörűségen ejtett ö r ö k ö s baleset. Egyszer béke lesz (?!)
Ó, TARTS KI ADDIG LÉLEK, VÉDEKEZZ!