Végjáték előtt?

A nagyszámú, nehézfegyverzettel ellátott amerikai tengerészgyalogos Kandahár környéki bevetésével új, a remények és a jelek szerint végső szakaszába lépett az afganisztáni háború. Ez természetesen csupán a terrorizmus elleni harc első szakaszának végét jelentheti, ha jelenti. A katonai győzelmekkel ugyanis korántsem halad párhuzamosan a politikai rendezés, és ez újabb veszélyeket rejt magában, ráadásul számítani kell arra, hogy a tálibok a gerilla-hadviselésre térnek át.

Új korszak ide vagy oda, a katonai hadviselés hagyományos módjai a XXI. században sem kerülhetők meg – bólogathatnak sokatmondóan a szakértők. Amire ugyanis szeptember 11-e után kissé félve gondolt a világ, most, lassan három hónap után remények közepette következett be: klasszikus amerikai szárazföldi egységek léptek Afganisztán földjére. Azzal a céllal, hogy lerövidítsék az elhúzódó végjátékot, teljesen elszigeteljék és bevegyék a tálibok utolsó erősségét, Kandahárt, s még kiterjedtebb hajtóvadászatot indítsanak az al-Kaida vezetője, Oszama bin Laden után.
Az Egyesült Államok nagyon nehezen szánta rá magát szárazföldi egységek bevetésére. Az óvatosság érthető volt, hiszen az elsietett cselekvés megtorpedózhatta volna a terrorizmus elleni nemzetközi koalíció kényes alakítását, leszűkíthette volna Washington későbbiekben is nagyon fontos mozgásterét, főként az arab világban. Ezzel szemben mások úgy vélik, hogy egy ilyen lépés amúgy is ellenérzéseket kelt a muzulmán világban, a gyors cselekvéssel tehát időt lehetett volna nyerni. Bush és csapata nem kapkodta el a dolgot, több lehetőséget is adott a tálib rendszernek arra, hogy vér nélkül teljesítse a követeléseket, adja ki Oszama bin Ladent, és hagyjon fel a terrorizmus támogatásával. Közben a stratégák feltehetően abban reménykedtek, hogy a felfegyverzett Északi Szövetség elvégzi az amerikaiak helyett a piszkos munkát, megdöntik Omar molla eszeveszett államát, a speciális alakulatok pedig kézre kerítik az al-Kaida vezetőit, elsősorban Bin Ladent. Ismét beigazolódott azonban a történelmi igazság, ilyen olcsón nem lehet megúszni egy afganisztáni háborút. Amerika kegyetlen szőnyegbombázásokkal volt kénytelen megtisztítani a terepet az északiak előtt, kommandósai mellett pedig hagyományos szárazföldi egységeket is be kell vetnie.
S nemcsak azért, hogy pontot tegyen végre a háború ezen szakaszára. Immár mértéket ismét nem ismerő helyi szövetségesei miatt is meg kell jelennie az amerikai katonáknak a terepen. Félő ugyanis, hogy az Északi Szövetség „túlnyeri” magát, és irányíthatatlanná válik, az idő kereke pedig visszapörög 1992-ig. Bármilyen furcsa, de jelen pillanatban stabilizálhatja a helyzetet, ha a tálibok fellegvárát nem Dosztum vagy Fahim emberei, még csak nem is a pastu törzsfők, hanem az amerikai tengerészgyalogosok veszik be. Nem utolsósorban lélektani jelentősége is van mindennek, hiszen az i-re ők tehetik fel a pontot, s később úgyis mindenki csak az utolsó momentumra fog emlékezni.
Kandahár bevétele azonban csak egy szakasz lezárását jelenti. A helyzetet stabilizálni kell, ehhez békefenntartókra lesz szükség, akik pedig nem lehetnek eredményesek a politikai rendezés nélkül. Megannyi kérdés, amely azt is sejtetni engedi, hogy belépni még így is könnyebb volt afgán földre, mint onnan távozni.