A demokrácia szigora

Évtizede megszoktuk már, hogy szabadon utazhatunk, hiszen a legtöbb ország feloldotta Magyarországgal szemben a belépési korlátozásokat. Ezért aztán, mi tagadás, rosszulesett önbecsülésünknek, hogy Kanada, sajnálkozások közepette ugyan, de visszaállította a magyar állampolgárokkal szemben a vízumkényszert, mivel már nem látott más lehetőséget az egyre szaporodó menekültkérelmek kezelésére. Sovány vigasz, de ebben a helyzetben mégiscsak simogató szavak sebzett lelkünknek, hogy a nagykövet nem felejtette el megjegyezni: Magyarországon nincsenek meg azok a körülmények, amelyek megalapoznák ezen kérelmek kedvező elbírálását.

Tetszik, nem tetszik, a kanadai kormány döntését meg lehet és meg is kell érteni. Az utóbbi években ugyanis lassan már olyan képet festett az észak-amerikai ország egy-egy repülőtere, mint Alaszka az aranyláz idején. Sorra érkeztek ide a homályos egzisztenciájú egyének a könnyű élet reményében, visszaélve azzal, hogy a helyi hatóságok igencsak gáláns ellátást adtak a menekültstátus elbírálásának idejére. A legtöbbször tizenegy hónapos várakozásért csupán az idén egyedül Magyarországról már több mint háromezren keltek útra, „iparszerű, szervezett csoportokban”, és mint a nagykövet mondta, „nagy számban olyanok, akik magukat egy kisebbség tagjának vallották”.
Ne ködösítsünk, romákról van szó. Olyanokról, akik nagyon is tisztában vannak az említett lehetőségekkel. Ezért itthon mindent eladnak, megveszik a drága repülőjegyet, természetesen oda-vissza, hogy ne legyen feltűnő, majd megérkezve az emberi jogok megsértésére, hátrányos megkülönböztetésre panaszkodnak, és mivel – mint említettük – Kanada gáláns jóléti demokrácia, már járulhatnak is a kasszához. Aztán az esetek ötven százalékában fordul a kocka, és jöhet vissza a kérelmező az önkormányzati szociális segélyre. A kanadaiak ugyanis nem látják szívesen, ha olyanok tömege próbál meg letelepedni országukban a menedékjogra hivatkozva, akiket semmilyen üldöztetést nem ért hazájukban. Ráadásul mivel a kanadaiak nemcsak gálánsak, de kulturáltak is, nehezen viselik a folyamatos „balhékat”, az egymást érő botrányokat, így nem hiányzott nekik a Krasznai klán által kavart, országukat is érintő vihar sem.
S még mielőtt az emberjogi aktivisták tollat ragadnának, felhívnám a figyelmet arra, hogy szeptember 11. óta a világban mindenütt jócskán sérülnek a szabadságjogok. A biztonságnak ugyanis magas ára van. Érezhette ezt már régebben is, aki Izraelbe repült, s most hasonló szigor sújtja a New York-i járat utasait is. A jóléti demokráciák értékeik, a jól felépített életminőség védelmében a repülőtereken indoklás nélkül kiállítják a sorból az arabokat, ellenőrzik a telefonokat, a leveleket. Más lett a világ, változik a gondolkodás, és ebből a félelem diktálta új rendből sajnos mind láthatóbban kilógnak a kisebbségek, a bevándorlók, még inkább a számításból menekültstátust kérelmezők. Ezt a szigort csak igazolhatja, ha igazolhatja, hogy nem valaki(k) ellen, hanem mindenkiért van. Ezt kell megértenünk, jobb híján elfogadnunk mindannyiunknak. Külön tanulság a kisebbségeknek, hogy nemcsak jogaik vannak, de felelősséggel is tartoznak a távozni szándékozó társaik és a többség, hazájuk iránt, amelynek pedig ügyelnie kell az ő sajátos problémáikra. Ennek jegyében a vízum bevezetésére nem a kanadaiak szankcionálása lehet a higgadt válasz, sokkal inkább a döntést kiváltó okok átgondolt orvoslása.