A végső következtetés

A tudományos ismeretek sok kutató számára az ismereteken túli valóságra nyitnak ajtót. Ez lehet a gondolkodó embernek a hit küszöbe. Milyen kapcsolatban áll egymással a kinyilatkoztatásba vetett hit a természetes megismerésen alapuló hittel?

Fáy Zoltán
2001. 12. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahhoz, hogy a hitről világosan tudjunk beszélni, pontosan meg kell különböztetnünk a természetes hitet és a természetfölötti hitet. Sokan úgy gondolják, hogy nincs természetfölötti, hiszen Isten természetéből fakad az egész világ, és ilyen módon minden természetes, ezért aztán természetfeletti hitről sem lehet beszélni. Praktikus szempontból mégis különbséget kell tennünk a hit nélküli értelem és a hittől megvilágosított értelem között. A puszta hétköznapi élethez is elengedhetetlenül szükséges a hit. A legelemibb dolog, hogy hiszünk a munkánk értelmében, hiszünk a másik emberben, abban, hogy nem fog becsapni, hiszünk a családunkban, hogy építhetünk hozzátartozóinkra. Mindez természetes életünk elengedhetetlenül fontos része, nem élhetünk hit nélkül. Ezt a hitet azonban el kell különítenünk a természetfölötti valóságba vetett hittől. A természetfölötti hit biblikus megközelítésben szilárd benső bizonyosság arról, amit nem látunk, amit érzékszervekkel nem tudunk elérni, ami mindennapi tapasztalati világunkat meghaladja és amit okoskodásainkkal nem tudunk kikövetkeztetni.
– Tudomány és hit viszonyának kérdésében leginkább a természetfölöttibe vetett hitről szoktunk beszélni.
– Igen, bár éppúgy megvan a tudománynak a feszültsége vagy harmóniája a természetes, mint a természetfölötti hit területén. Ez két különböző világ, de nagyon sokszor a természetes hit belekeveredik a természetfeletti hitbe, és mindez a tudománnyal kapcsolatba kerülve úgy tűnik, mintha a természetfeletti hit lenne feszültségben a tudománynyal, jóllehet nem valódi hit-tudomány problémáról van szó. A vallásos hit kifejezetten Isten világára vonatkozik. Mivel az ember tapasztalatainak a világa állandóan tágul, gyakran látjuk, hogy egy korábbi szembenállás nem a hit és tudomány közötti világ ellentétéből fakadt, hanem valamilyen hiedelemből. Amíg például nem tudtunk semmit a rádióhullámok világáról, a jelenségeivel találkozva könnyen beleeshettünk abba a hibába, hogy transzcendens magyarázatot kerestünk arra, amit természetes úton, a kor tudományosságának szintjén nem tudtunk megérteni.
– A feszültség és szembenállás helyett napjainkban úgy tűnik, sok kutató jut el tapasztalati úton, a természet megfigyelése révén Istenig.
– Mindaz, ami az ember értelmével tapasztalati úton letapogatható, bizonyítható, egyfajta személytelen törvényszerűség szerint működik, és a végső következtetés – hiába nem a tér-idő világhoz, hanem az ember belső világához tartozik – önmagában még nem nevezhető természetfölötti hitnek. A legigazibb vallásos hitnek a szíve Istenre, kizárólag Istenre irányul. Arra a Lényre, aki mindenestül meghaladja az ember felfogóképességét, aki misztérium. Ez a keresztény kultúrkör vélekedése, és a hittudomány ezt a személyes Istent igyekszik jobban megismerni. A hitben nemcsak a külső felismerés fontos, hogy a világ természetéből következtethetünk az alkotóra, hanem a belső találkozás is. A hit: e kettő eredményeként az ember válasza. A személyes istenhit érthetetlen a belső megérintettség nélkül.
– Tud-e tenni valamit a teológia azért, hogy eloszlassa a természetes dolgokba és a természetfölötti valóságba vetett hit közötti különbözőségből adódó félreértéseket?
– A hit és a tudomány kapcsolatának megértéséhez próbál segítséget nyújtani a teológia egyik ága, a fundamentális teológia. Az alapvető hittan igyekszik úgy bemutatni a hit tárgyát és igazságait, hogy mindenki számára kitűnjék: az istenhit nem értelmetlen dolog, de nem is olyasmi, amit az ember teljes egészében képes befogadni. Azt látjuk, hogy a minket körülvevő világnak nagyon sok magyarázata van, nagyon sokféleképpen szedhető szét és rakható össze, és ez a felismerés egy végtelen intelligencia meglétét sugallja, kicsiben és nagyban egyaránt. Valósággal belemenekülünk ennek az intelligensen megalkotott világnak a megismerésébe, és a természettudományos módon folytatott párbeszéd a mi értelmünket is tágítja. Az a tény, hogy tudunk növekedni, ismereteink gyarapíthatók, azt jelzi, hogy a világnak olyan intelligens forrása van, ami jelen állapotunkat meghaladja. Mindez persze teljesen független attól, hogy ezt az intelligenciát mire vezetjük vissza. A teológia ezt a felismerést továbbviszi a végletekig, és azt mondja, hogy az ember szellemi képességei akármeddig növekednek is, az Isten végtelen képességei akkor is meghaladnak minket. A fundamentális teológiának az a feladata, hogy világossá tegye: a hit igazságai nem értelemellenesek, hanem az értelmet meghaladók.
– Ennek az intelligenciának a felismeréséig nemcsak a tudomány juthat el, hanem különböző formákban más vallások is. Mi lehet az, amiben a zsidó-keresztény hit eltér az előbbiektől, és ami lehetőséget teremtett a természettudományok gyors és hatékony fejlődésének Nyugaton?
– Sajátosan – ha nem is kizárólagosan – zsidó-keresztény út az, amelyik a tapasztalat fontosságára hívja fel a figyelmet. Amikor Mózes az égő csipkebokornál megkérdezte, hogy Uram, te ki vagy, mit mondjak majd, kivel találkoztam, Isten nagyon egyszerű válasza az volt: én vagyok, aki vagyok. Ezt a kijelentést az évszázadok folyamán többnyire metafizikai módon magyarázták, azzal, hogy Isten maga a létezés, vagy hogy Isten létezésének oka önmaga, ő használhatja egyedül a létige kauzitív alakját. De ennek az „én vagyok, aki vagyok” igazi, eredeti jelentése csupán annyi: az vagyok, akinek mutatkozom, amikor veled vagyok, vagyis az vagyok, akit megtapasztalsz. Mindaz, amit eddig tudtál rólam, lehet érdekes, szép vagy jó, de kevésbé fontos, mint az, amit megtapasztalsz. A zsidók ezt nagyon megértették. Alapvetően fontos Isten megtapasztalt tetteinek a dicsőítése, az egész Ószövetség visszhangozza, hogy a mi Istenünk az, aki kiszabadított Egyiptomból, aki a pusztában kenyeret adott, aki új hazába vezetett, aki megszabadított az ellenségünktől. A szüntelen ismétlés célja, hogy a megtapasztalt Istenbe vetett hitben megmaradjanak, s ne felejtsék, hogy ez az élő Isten munkálkodik a mában is. Izrael Istene nem azonos a félelmeik istenével vagy azokkal az istenekkel, amelyeket a szomszédos népek tiszteltek.
– Mindez az Ószövetség istenismeretének és ismeretelméletének az alapja. Miben más ehhez képest a kereszténység?
– Jézussal kopernikuszi fordulat következett be. Az őskeresztények, az első Jézushoz tért zsidók azt vallották, hogy a láthatatlan Istenük legigazibb, legbensőbb lénye tárult föl, nyilvánult meg Jézusban. Hogy látható és fogható alakban van velünk és bennünk, már mindörökre a láthatatlan szabadító Isten. Ez a keresztény hit. Azoknak a zsidóknak, akik elfogadták Jézust mint Messiást, ez volt a hitük. Hogy Isten minden emberi botránkozás ellenére úgy hatalmas, hogy meg tudják ölni. Úgy igazságos, hogy a legnagyobb igazságtalanságot követhetik el vele. Úgy forrása az elpusztíthatatlan életnek, hogy meg tud halni. Amikor eljön az ő napja, az Úr napja, a feltámadás, egyetlen ellensége nem hal meg, senkit sem öl meg. Az egyház számára ez a Jézusban megtapasztalt döbbenetes valóság lesz az első, és ez válik az Ószövetség mércéjévé is.
– A minket körülvevő világ megismerése szempontjából sem kerülhető meg saját magunk megértése. Mit tett ehhez hozzá a keresztény antropológia?
– Az embert szellemi természete, halhatatlan lelke különbözteti meg az állatvilágtól, de a keresztény szemléletmód szerint múlhatatlanul fontos a test is. A keresztények hisznek a test föltámadásában. Nem arról van szó, hogy átmenetileg – esetleg valamiféle büntetésképpen – itt lakunk a testben, és aztán elröppenünk a siralomvölgyből. Az anyag jelen megjelenési formája átmeneti. Tudjuk, hogy az anyag az idők folyamán sokat változott, a világegyetem tágult, és új meg új minőségek jelentek meg benne. Mindaz, amit most ismerünk, a történetiség jegyeit hordozza, tehát átmeneti. Vagyis nem tudhatjuk, hogy az ember anyagi része milyen tulajdonságokat jelenthet majd még a jövőben. Az eltávozó test „mennybemenetele” a föltámadás révén – Szent Pál például szellemi, romolhatatlan, erős és dicsőséges testről beszél – az anyagvilág végső, örök értelmére és értékére figyelmeztet. A legkisebb porszemnek is örökkévaló, pozitív dimenziója van a teremtő Álomban. Ebből a megközelítésből egyértelmű például környezetünk megóvása iránti felelősségünk is.
– Bár nyilvánvaló, hogy a nyugati természettudományos gondolkodás kialakulásában szerepe volt a zsidó-keresztény tradíciónak, mégis gyakoriak voltak a súrlódások. Lehetséges, hogy a fejlődés bizonyos fokán ez a szembenállás megszűnik?
– A hit és a tudomány kapcsolata mindig hullámzó volt. A megismerés e két útja néha harmóniában volt, máskor pedig feszültségek voltak közöttük. A hit belső, személyes állásfoglalás, a tudomány pedig az emberi intellektus megnyilvánulása. Nehéz feltételezni, hogy egyszer s mindenkorra megoldhatjuk ezt a problémát. A feszültség nem akkor szűnik meg, mikor a hit és a tudomány harmonikus kapcsolódási pontokat talál, hanem akkor, amikor az ember hitre jut. Nem hiszem, hogy a hit és a tudomány mai világban tapasztalható közeledése szent frigy lesz az idők végéig. A feszültségért mindkét fél felelős. Örömteli, hogy ma pozitív az elmozdulás, hisz nemcsak a hit képes megvilágítani az emberi tapasztalatot, hanem a természettudományos ismeretek is helyre tudják tenni az ember hitét, hogy mi az, ami valóban fontos benne, szorosan a hithez tartozó, és mi az, ami nem.
– A hit gyakorlata szempontjából szinte minden vallásban fontos szerepük van a rítusoknak. Az etológusok szerint ennek bizonyos primitív megjelenési formái az állatvilágra is jellemzők.
– Az embernél a hit és a rítus biztosan összetartozik. De vannak természetes hitre és vannak természetfölötti hitre épülő rítusok. Vannak továbbá értelmetlen szertartások, értelmesek és hívők. A hit elképzelhetetlen anélkül, hogy meg ne nyilvánuljon valamilyen formában. Vannak személyes és vannak közösségi, spontán vagy rituális megnyilvánulási formái. A hit nem lesz kevésbé értékes, ha egy szertartásban nyilvánul meg. Lehet, hogy a rítusnak vannak evolúciós gyökerei, de azáltal, hogy az embernél is fellelhető, nem kevésbé értékes tevékenység, hanem éppen ellenkezőleg, az ember teszi teljesebbé a hite által. Hiszen éppen az a sajátosan emberi benne, ami az állatnál nincsen meg. Az emberi beszédet sem csorbítja az a tény, hogy az állatok is képesek hangokat kiadni.
– A kereszténység mindenekfölött nem a rítusok, hanem a szeretet, a személyes szeretet vallása. Ahogyan a rítusnak, rituális viselkedésnek, szokásnak van története, fejlődése, evolúciója, nyilván a szeretetnek is van.
– Ez kétségtelen, de a szeretet megjelenése és kiteljesedése nem kapcsolható a közösségi társadalmak felbomlásához. Elég, ha arra gondolunk, hogy egy családon belül is milyen ellentétek feszülnek, milyen gyűlölködések vannak időnként. Ezért a legprimitívebb közösségi formákban is értelme van a szeretet hangsúlyozásának. A teológus megközelítése szerint a világ célja, hogy Istenben minden eggyé váljon. A sokféleség egyik oka, hogy a forrás végtelen gazdagságát jeleníti meg. Nem a sokféleséggel van baj, hanem a sokféle rész kapcsolatával. Az ördög görög neve e tekintetben nagyon kifejező: a diabolosz az, aki szétszór, elkülönít, megtöri az egységet. Elindít a halál, a pusztulás felé. Ezzel szemben a megváltás felé vezető út az egység helyreállása. Pál apostol tanítása szerint Krisztusban mint főben minden egy lesz. Ha ez bekövetkezik, Isten lesz minden mindenben. Valamennyi elképzelésünket meghaladó látomás ez az egységről. A szeretet nem más, mint ennek a benső összetartozásnak a megértése, ennek az elkerülhetetlen közös jövőnek az elfogadása. Az egység bizonyos formában már most is létezik Krisztusban. Ez a hívő ember legbensőbb világában megértett képlete valamennyi létezőnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.